Öttusa ob: Kasza Róbert megvédte címét

Vágólapra másolva!
2017.06.10. 20:45
Kasza Róbert győzött a férfiak versenyében az öttusázók budapesti országos bajnokságán.

Kasza, aki korábban 2012-ben, 2014-ben, 2015-ben és tavaly bizonyult a legjobbnak, hibátlan teljesítménnyel nyerte a lovaglást, 18 győzelemmel és 8 vereséggel a vívást, és a kombinált szám előtt az élen állt. Előnye az őt követő Marosi Ádámmal és Málits Istvánnal szemben 20 másodperc volt a lövészetekkel megszakított futás rajtjánál, végül magabiztosan végzett az élen.

„Vívásban az utolsó három asszót elvesztettem, ami bosszantott, de talán jobb is, hogy nem volt tetemesebb előnyöm a befejező szám előtt, mert így jobban odafigyeltem – értékelt az MTI-nek. – Az ötödik bajnoki címem után megcélzom Sárfalvi Péter teljesítményét, aki hatszor lett magyar bajnok” – tette hozzá.

A csúcstartó Balczó András nyolc egyéni elsőséggel.

A szombati versenyen a második Harangozó Bence lett, míg harmadikként a sérülés után idén először versenyző Marosi Ádám végzett.

„Azt kértem tőle, hogy a kombinált számban csak nyolcvan százalékosan fusson, nehogy rásérüljön. Annyit akartam látni, hogy egyben van-e, és ezt láttam is” – mondta Martinek János szövetségi kapitány.

Marosi az idény elején azért nem versenyzett, mert az olimpia után későn kezdte el a felkészülést, majd lovasbalesetet szenvedett, megsérült a combközelítő izma és a dereka.

Nem indult az ob-n Demeter Bence, aki idén a világkupa-sorozatban nyert egyéniben aranyat és ezüstöt is. Ő kisebb csípősérülés miatt hagyta ki az ob-t, de már edz.

Ezúttal búcsúztatták el a versenyzéstől visszavonuló, csapatban és váltóban világbajnok Tibolya Pétert.

„Az utolsó nyolcszáz méter szörnyű volt, mert ott tudatosult bennem, hogy ez az utolsó versenyem – mondta az MTI-nek, hozzátéve, hogy a sportágtól nem szakad el, az UTE szakosztály-igazgatójaként tevékenykedik tovább. – Ez jó, mert az öttusával eltöltött huszonkét év után nem tudnám elképzelni a sportág nélkül az életem.”

Tibolya tíz évvel ezelőtt volt magyar bajnok, most – edzés nélkül – 12. lett.

Vasárnap rendezik a női versenyt.

FÉRFI ÖTTUSA OB
EGYÉNI

1. Kasza Róbert (KSI SE) 1457 pont
2. Harangozó Bence (Volán Fehérvár) 1436
3. Marosi Ádám (BHSE) 1429
CSAPAT
1. Volán Fehérvár A (Harangozó Bence, Málits István, Demeter Gergely) 4278
2. BHSE (Marosi Ádám, Szép Balázs, Tomaschof Soma) 4233
3. KSI SE A (Kasza Róbert, Burckmann Gergő, Regős Gergely) 4203

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik