Németh Szilárd – politikus a szőnyegen

– Erősen megoszlik a vélemény arról, jó megoldás-e, hogy politikus vezessen egy sportági szövetséget. Önnek mi a tapasztalata két és fél év távlatában?
– Engem nem a kormány nevezett ki, hanem a Magyar Birkózószövetség közgyűlése választott meg, ráadásul egy nagyon tisztelt olimpiai, világ- és Európa-bajnokot, a gazdag szakmai és sportvezetői múlttal rendelkező, több mint két évtizede elnökösködő Hegedüs Csabát sikerült megelőznöm. A jelek szerint az ő korszakát le akarta zárni a sportág, s egy újat akart nyitni, amely felé a birkózóliga köré szerveződő Új Szövetség jelölte ki az utat. Itt is voltak bőven kiválóságok, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, akik korábban mellékszerepbe kényszerültek, ők kértek meg, hogy aspiráljak. Mindezt alapos, két hónapos tárgyalássorozat, országjárás előzte meg, felrajzoltunk egy problématérképet, a kérdésekre válaszokat fogalmaztunk meg programunkban, s a közgyűlés úgy vélte, hogy ezt képes leszek velük együtt megvalósítani. Eleve leszögeztem, hogy a szakmai munkába semmiképpen sem szólok bele, hanem irányítom a szervezetet olyan sarokpontok mentén, mint például az eredményesség, az utánpótlásképzés, az életpályamodell, a hagyományőrzés, illetve határon túli nemzettársaink bevonása a magyar birkózóéletbe.

– Bár volt sportági múltja gyermekként, majd klubvezetőként is, mi motiválta a döntésénél?
– Maga a kihívás. Figyelemmel kísértem már az előző választást is, amikor az ellenzék Hegedüs Csabával szemben Ritter Árpádot indította, akit még Csepelről ismertem, kétszeres Európa-bajnokként jó birkózó és jó ember, mégsem volt esélye. Éppen ezért tűnt nagynak és érdekesnek a feladat, de el mertem vállalni, s úgy látom, azóta a birkózók sem bánták meg, hogy akkor nyertünk. Hiszen ők is érzik, látják, hogy menetelünk előre, változott a bánásmód, folyamatos a párbeszéd, minden a nyilvánosság előtt zajlik.

– Ez egyben azt is jelenti, hogy sikerült elérni a célokat, beváltani az ígéreteket?
– Sokat már igen, s a többivel is jó úton járunk. Az üvegzsebprogrammal megvalósult a szövetségünk átláthatósága, a létesítmény-rekonstrukció folyamatosan és gyors ütemben halad, az „Egy szőnyegen, egy nyelven, együtt a magyar birkózásért” program keretében az egész Kárpát-hazára kiszélesítettük a magyar birkózást, a határon túliakat bevonva a hazai versenyrendszerbe. Hagyományőrző tevékenységünk keretében többször jártunk Erdélyben, a Sóvidéken, olim­piai bajnokunk, Keresztes Lajos szülőházánál emléktáblát is avattunk. Arra törekszünk, hogy társadalmasítsuk a birkózást és visszaszerezzük a bázisát, a közönségét, illetve részt vegyünk a megújításában, bekerülve a nemzetközi vérkeringésbe, a világszövetség vezetőségébe.

– Mi az, amire a legbüszkébb és amit esetleg másképpen csinálna?
– Utóbbival kezdve az biztos, hogy nem tudok annyi versenyre elmenni, amennyire szívem szerint szeretnék, noha mindegyiken, a legkisebb grundbirkózó-viadalon is tanulok valamit. A gyermekem, Bendegúz versenyeit pedig szándékosan hagyom ki, nem szeretném, ha bárki is azt hinné, hogy befolyásolni akarnám a küzdelmeket. Ami büszkévé tesz, az a külön projektjeink sikere, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, a KIMBA felépítése és működtetése lehetőségének megteremtése, illetve a világversenyek színvonalas megrendezése. Tavaly a kötöttfogású csapatvilágkupa, a nem olimpiai súlycsoportok vébéje, idén az U23-as Eb zajlott le magas színvonalon a hagyományos szombathelyi Magyar Nagydíj mellett, s ebbe a sorba illeszkedhet jövő ősszel a mindhárom szakág számára szervezett felnőtt-világbajnokság. S ha majd több lesz a versenyző, arra leszek a legbüszkébb.

– Mi az az élmény, amely a legmélyebben érintette elnöksége alatt?
– Az idei újvidéki Európa-bajnokság! Nyolc érmet szereztünk, mind a három fogásnemben a dobogóra állhattunk, a kötöttfogású pontversenyben megvertük az oroszokat. Ezúton is szeretném újra megköszönni mindenkinek, akinek része volt ebben a diadalmenetben. Külön szeretném kiemelni Lőrincz Viktort, emlékezhetünk, milyen sérelem érte a riói olimpián, amikor kivették az érmet a zsebéből, de ő összeszedte magát, és csak azért is megmutatta, mire képes, életében először állhatott világversenyen a dobogó tetejére. Igazi példa mindenki számára, s egyben kiderült, jól döntöttünk, hogy szövetségünk átutalta neki azt a tízmillió forintot, ami az olimpiai harmadik és az ötödik hely közötti állami jutalom különbsége.

– Alapvetés, hogy a politikusnak együtt kell élnie a támadásokkal, de sportvezetőként ez magára a sportágra is kivetülhet. Ezt hogyan tudja kezelni?
– Az a baj, hogy a politikai ellenfeleim gátlástalanok, és a birkózókon keresztül támadnak engem, pedig ennek nem szabadna megtörténnie. Jómagam bírom a támadást, de megvédem a birkózókat! Hiába hordtak össze mindenféle hazugságot az akadémia alapítványa kapcsán, az a rossz hírem van a számukra, ami persze jó hír a birkózóknak, hogy mindenképpen felépítjük és működtetjük a KIMBA-t itt, Csepelen.

– Mi szól az alapítványi működtetés mellett?
– Szigorúbb az elszámolás, de könnyebb a források bevonása, például az adó egy százalékok, adományok, európai uniós pályázatok segítségével. S ami bejön, abból egy fillér sem vehető ki, az alapító okirat szerint minden csak alapítványi célokra használható fel. És ennek semmi köze a felépítés kétmilliárd forintjához, ez a működtetést szolgálja majd. A Magyar Birkózószövetségnek erre nincs apparátusa, viszont a szakmai kontrollt természetesen gyakorolja. Személyes felelősséget vállaltam ezért a projektért, s meg is valósítom.

– Egy sportágat mindenekelőtt az eredményei határoznak meg. Ebből a szempontból mennyire elégedett elnökként?
– Hullámvölgyeket és hullámhegyeket látok. A 2015-ös Las Vegas-i világbajnokság gyengén sikerült, utána az elnökségnek meg kellett hoznia azokat a döntéseket a válogatottak vezetésében, amelyeket a birkózó-közvélemény is támogatott. Az átszervezés az olimpiai kvalifikáció során meghozta gyümölcsét, hiszen nyolcan jutottak ki a játékokra, és szerintem Rióban sem szerepeltünk rosszul, helyezéseket szereztünk és éremmel jöhettünk volna haza, ha Lőrincz Viktort nem éri az emlékezetes méltánytalanság. Az újvidéki Eb-ről pedig már beszéltünk, igazi sikertörténetnek bizonyult. S az utánpótlásról se feledkezzünk el, 2015-ben rekordszámú, huszonnégy érmet szereztek fiataljaink a korosztályos versenyeken, 2016-ban pedig húszat, köztük öt aranyat. Idén is szalad a szekér, például a hazai rendezésű U23-as Eb-n Szombathelyen öten is a dobogóra állhattak, ketten a tetejére.

– Mit vár az augusztus végi párizsi világbajnokságtól?
– Szép eredményeket, remélem, hogy az újvidéki úton haladunk tovább a francia fővárosban is, a fiúk és a lányok mindenesetre keményen készülnek a hazai és külföldi edzőtáborokban. Ám jós nem vagyok, sok mindentől függ a sikeres szereplés, hogyan sikerül a fogyasztás, meggyógyulnak-e a sérültek, az például már most látszik, hogy a női csapat nem tud a legerősebb összetételé­ben felállni. A szőnyegen zajló események mellett pedig nekünk a következő világbajnokság rendezőjeként is meg kell jelennünk Párizsban, ez szintén jelentős munkát és készülést igényel.

– Ezek a hazai világversenyek terhet vagy inkább lehetőséget jelentenek?
– Nem teher, de átérezzük a súlyát, hiszen egész Magyarországnak sokat számít. A birkózóvébé a közelgő vizes világbajnoksághoz képest kisebb nagyságrend, mégis óriási lehetőség nemcsak szakmai szempontból, hanem a városmarketing, a turizmus kapcsán is, amellyel szeretnénk élni. Arra kérek mindenkit a sportágban, hogy közösségi célokat megfogalmazva, közösségi élményként tekintsen a világbajnokságra, együtt kiáltva a szurkolókkal: Hajrá, magyarok!