Supola: Jól érezzük magunkat Las Vegasban, de Magyarországon is otthon vagyunk

Magától értetődő, hogy az olimpiai bajnok Berki Krisztián szinte egy lépést sem tehetett anélkül, hogy ne állították volna meg autogramért vagy fotóért Győrben, az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon, ám ugyancsak népszerű volt az Egyesült Államokból érkező Supola Zoltán.

Az 1993-as világbajnokságon nyújtón ezüst-, majd egy évvel később ugyanezen a szeren vb-bronzérmes, korláton Európa-bajnok (1992) tornász pályafutása befejezte után – első magyar tornászként – a Cirque du Soleilben töltött el éveket, majd edző lett, a Desert Gymcats nevű magánklubban 6–17 éves gyerekekkel foglalkozik. Tatára szervezett edzőtábort, s a komplett csoporttal átugrott Győrbe, hogy megnézze a versenyt.

„Legalább tizenöt évig jártam Tatára, ott minden egy helyen volt, ezért is utaztunk ide a négy államból érkező gyerekekkel, akik egyébként el vannak ájulva a magyar bajnokoktól – mesélte Supola. – Szembejönnek velük azok az emberek – Berki vagy Magyar Zoltán –, akikről gyakorlatokat neveztek el, amelyeket ők igyekeznek minél jobban végrehajtani. Nekik örök élmény velük találkozni, nagy motivációt adnak a bajnokaink. Nekem pedig jó hazatérni, hiszen találkozom a régi barátokkal, tornászismerősökkel.”

Supola ezúttal is csak látogatóba tért haza, mivel megtalálta a számítását Las Vegasban, ezért feleslegesen is kérdezzük arról a sportág hazai halhatatlanjai közé beválasztott kiválóságot, látjuk-e Magyarországon tartósan.

„Sokan kérdezték már ezt tőlem, de nincs begyakorolt válaszom – felelte Supola. – A családommal jól érezzük magunkat Las Vegasban, de amikor évente egyszer Magyarországra jövünk, akkor is otthon vagyunk. Nem tudom azt mondani, hogy végleg ott maradunk, vagy egyszer biztosan hazatérünk. Minden úgy alakul majd, ahogyan történnie kell.”

Akárcsak a karrierjével: bár a sydneyi játékok után felhagyott a profi sporttal, nem tudta torna nélkül elképzelni az életét, ezért lépett be a cirkuszba. Amikor elege lett abból, hogy naponta a híres kaszinóban, a Bellaggióban lépjen fel, következett az edzősködés.

„Amikor gyerekekkel kezdtem foglalkozni, megértettem, mennyire nehéz dolga volt az edzőimnek. A tréner csak rövid távon tudja motiválni a gyerekeket, ahhoz, hogy messzire jussanak a sportágban, szükség van a belső elkötelezettségre is. Amióta hét és fél éve edzősködöm, talán négy olyan tanítványom volt, akivel valóban élmény foglalkozni, akinek tényleg tornát lehetett tanítani, s nem kérdezett vissza, hanem már nyolc-kilenc évesen ezt akarta csinálni. A többiekkel hatvan-nyolcvan százalékban a nevelésre megy el az idő, a szülők helyett foglalkozom velük, akár olyan elemi feladatokkal, mint elmagyarázni, hogyan viselkedjenek a közösségben – folytatta Supola, aki élvezi, ha alkothat, azaz nem a kezdőkkel dolgozik, hanem azokkal, akiknek már összetettebb feladatokat taníthat meg. Bár a magánklubban elég kevés valóban elhivatott és tehetséges tornász fordul meg, nem váltana, mert ebben a munkában is örömét leli. – Senkit sem tántorítok el a tornától, pedig olyanokról is megkérdezik a szülők, hogy lesz-e olimpikon a gyerekből, akiknél erre kevés esélyt látok… Az első azonban a kemény munka, aki arra hajlandó, bármire viheti. A tehetség csak a második tényező a sorban.”