Exkluzív: „Mélyen megérint, hogy az édesanyám újra megismer és a nevemen szólít” – Ónodi Henrietta lánya a Nemzeti Sportnak

Tavaly ilyenkor, egy hétköznapi bevásárlás során történt az első, és az a kis híján tragédiába torkolló szívinfarktus, amelynek máig viseli következményeit az olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok magyar tornásznő, Ónodi Henrietta. Akkoriban még nem is sejthette a közvélemény, hogy milyen kétségbeesett küzdelem folyik a tengerentúlon, Henrietta életben tartásáért, csak hónapokkal később nővére, Ónodi-Klausler Barbara segítségkérő nyílt leveléből és „GoFund” típusú forrásgyűjtő akciójából tudhattuk meg, mekkora trauma történt a háromgyermekes, Floridában élő tornászbajnoknő életében.

„Hihetetlenül mély pontról indultunk, homályos kilátásokkal, de én tudtam, hogy az utolsó utáni szalmaszálba is kapaszkodni fogok” – mondta Ónodi Henrietta nővére, Barbara a Nemzeti Sportnak, ahogy elkezdte felidézni az elmúlt egy év legfájdalmasabb pillanatait. Hasonló hitetlenkedéssel emlékezett vissza arra a rettenetes telefonhívásra és a szörnyű hírre a bajnoknő nagylánya, Bella is, akinek az első találkozás sokkoló élményt jelentett.

„Az ember nem akarja elhinni, hogy az intenzív osztályon fekvő, a testét mindenhonnan csipogó gépekkel körülvevő test az édesanyjáé, akinek a lelke szinte ott lebegett körülöttünk, de a kettő valahogy nem találkozott. Hálásak vagyunk az Úrnak, és minden egyes segítő szándékú embernek, hogy erről a mélypontról volt visszaút. Bevallom, hogy az öcséim, a tizenhét éves Sebastian és a tizennégy éves Christian az első napokban nem is tudtak bejönni édesanyánkhoz, mert nem bírták elviselni a látványt. Az egészben az a leghihetetlenebb, hogy semmilyen előzménye nem volt ennek, semmi arra utaló jel nem érkezett, hogy esetleg baj lehet” – emlékezett vissza a végül három szívinfarktust is elszenvedő édesanyja kórelőzményeire a nagylánya.

Henrietta nővére nemcsak az online gyűjtést kezdte el, hanem gyakorta haza is jött Békéscsabára, hogy édesanyjukat vigasztalva szűkebb pátriájukban is létrehozzon egy alapítványt, amely kizárólag nővére felépülésére gyűjt forrásokat.

„A Heni sürgősségi ellátását követő rehabilitáció az Egyesült Államokban szinte elképzelhetetlenül sokba kerül, és ebben a folyamatban a vele foglalkozó szakemberek rendszeres jelenlétében, a szükséges vizsgálatok elvégzésében nem lehet törés, ezt szeretnénk biztosítani a számára” – mesélte az idősebb Ónodi lány.

„Az önálló légzés sem ment neki, innen indultunk, és az oxigénhiány miatt fellépő idegrendszeri károsodás mértéke szinte megjósolhatatlan volt. A memóriáját nagyban érintette mindez, de a családdal együtt mindent elkövetünk, hogy apránként, amit csak lehet, ezekből az emlékekből visszahozzunk” – meséli Barbara.

„Eleinte nehéz volt elhinni, hogy az embert nem ismeri meg a saját édesanyja, a legközelebbi hozzátartozója, de mostanra mélyen megérint, hogy nemcsak tudja, ki vagyok, hanem a nevemen is szólít újra az édesanyám” – vall őszintén érzéseiről Bella.

Henrietta nővére, Barbara a fiatalkori és mélyen beágyazott emlékek előcsalogatásával próbálkozik a legtöbbször, s ahogy meséli, biztató sikerekkel:

„A minap énekeltünk együtt. Szinkronban énekelte a zenével és velem az Edda, Hevesi Tamás, Demjén Ferenc vagy éppen a Bikini számait. Békéscsabáról hozott fényképeket mutogattam neki, és jókat nevettünk, olykor sírtunk. Több fényképet is megmutattam neki a tornászkorszakából. Főzőcskézünk is együtt, vagyis inkább ő nézett engem, én pedig főzőcskéztem neki. Készítettem neki gulyáslevest, rakott krumplit, fasírtot úgy, ahogy anyukám készítette, és csirkepörköltet, ahogy nagymama csinálta. Estefelé megéhezett, és amikor belekóstolt a gulyáslevesbe, felcsillant az a gyönyörű zöld szeme, tágra nyitotta, rám nézett, és mosolyával azt mondta, hát én erre emlékszem: ez gulyásleves, és nagyon finom” – meséli megindítóan Henrietta nővére azt a napi, aprólékos munkát, ahogyan igyekeznek Ónodi Henriettát visszaintegrálni korábbi életének emlékeibe, majd így folytatta:

„Másnap fényképeket nézegettünk, az egyik fényképen megakadt a szeme és láttam, ahogy nagyon néz valakit, összehunyorított szemekkel próbálta felfedezni az arcban a nevet. A mutatóujjat a férfire tette, és azt kérdezte, ő ki: segítek neked, M-mel kezdődik a neve. Még így sem ment neki, akkor azt mondtam: Misó, mire ő befejezte bácsi..., Misó bácsi – kiáltott fel, rám nézett, és megkérdezte, mi a teljes neve, de mire kimondtam az U-t, ő befejezte, hogy Unyatyinszki, és habár Julika nem volt a képen, Julika nevét is hozzátette” – meséli Ónodi-Klausler Barbara húga korábbi sikeredzőiről, az Unyatyinszki házaspárról előcsalogatott emlékekről.

„Édesanyám gyógyulása nagyjából kétszer olyan gyors, mint azt sokan várták volna, és egészen biztos vagyok, hogy ebben hatalmas szerepe van a sportolói múltjának, és noha ma még senki nem tudja nekünk megmondani, meddig tart és milyen eredményt hoz ez az út, mi imádkozunk érte, és hálával gondolunk mindenkire, aki segíti ezt” – zárta gondolatait Bella.