Újra hungarikum – Deák Zsigmond jegyzete

A hivatalos meghatározás szerint a hungarikum a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség. A hungarikumok listája aktuálisan 67 tételt tartalmaz, ebből egyetlen sportvonatkozásút: Puskás Ferenc világszerte ismert és elismert életművét.

Utóbbival nehéz lenne vitatkozni, de véleményem szerint akad néhány konkrét sportág, amely beleillene még a sorba, hiszen évtizedek óta a legmagasabb szinten űzik Magyarországon, a hazai rendezésű világversenyekre pedig mindenki párás szemmel, etalonként gondol vissza, a rendezés és az érdeklődés szempontjából egyaránt. Az öttusa ilyen, ráadásul az 1912-es kezdetek óta vezetett nemzetek közötti olimpiai és az összesített ranglista élén is a mieink állnak. Áprilisban volt kilencven éve, hogy az első honi pentatlonviadalt megtartották a Ludovikán, s a magyarok az ötvenes évek óta folyamatosan a szűk nemzetközi elitben szerepelnek. Akkoriban mondta egy döntéshozó „elvtárs” a sportági központ terveit neki felvázoló szakembernek, hogy „nem kell az, hiszen maguk finggal is tudnak tojást festeni”.

Majdnem azt írtam, hogy a most befejeződő kairói világbajnokság éremáradata alapján a maiak is képesek erre a bravúrra, de inkább úgy fogalmazok, a riói kisiklás után honfitársaink újra bizonyították az öttusa hungarikum mivoltát. A már-már veterán státusa ellenére, második gyermeke születése után négy nappal ezüstérmet szerző Kasza Róbert, a pályafutása talán legmélyebb gödréből nem is kimászó, hanem egyenesen kirepülő, szintén egyéni második Földházi Zsófia és a többiek számára a gratuláció mellé legfeljebb annyit mondhatunk, a múlt és a jelen nemcsak a vb-n, az Eb-n, hanem az olimpián is kötelez. Egy ilyen kis sportágnak itt kell a legnagyobbat dobnia.

Tisztában vagyunk vele, hogy az újkori olimpizmus atyja, Pierre de Coubertin ötlete, az ókori hírvivő legendájára épülő modern pentatlon sosem lesz tömegsport, ötkarikás létét pedig csak folyamatos átalakulással, megújulással képes biztossá tenni, ám erről az űzői tehetnek a legkevésbé. Annál inkább a nemzetközi szövetség arról, hogy a verseny befejeződése után órákkal még nincs fent a hivatalos végeredmény a világhálón. 2017-ben, a 21. század negyedének végéhez közeledve. Épp egy ilyen periférikus, „veszélyeztetett” sportágnak kellene ebből a szempontból a legjobban eladnia magát, különben menthetetlenül elsüllyed.

S ez nekünk, magyaroknak fájna a legjobban.