Magyar parasport napja: ledönteni a korlátokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.10. 09:55
Az 56-szoros magyar válogatott labdarúgó, Kovács Kálmán saját bevallása szerint korábban nem tudott mit kezdeni a fogyatékos sportolókkal, nem tudta, miként segíthetne nekik. A kistarcsai általános iskola testnevelő tanáraként azonban már igyekszik hozzájárulni az első alkalommal meghirdetett Magyar parasport napjának sikeréhez – írta az SzPress hírszolgálat.

„Az országos felhívás nemcsak felkeltette az érdeklődésemet, hanem a tervek megvalósítására is késztetett. Úgy gondolom, iskolánk tanulóinak meg kell ismerniük, sőt ki kell próbálniuk azoknak a sportágaknak egy részét, amelyek a fogyatékossággal élők kedvelt versenyformái közé tartoznak. Ha a jövőben diákjainknak csak a fele jobban tudja kezelni, hogy valaki nem olyan, mint ő, máris áttörésről és biztató eredményről beszélhetünk” – idézte a hírügynökség az ötszörös magyar bajnok futballistát, Kovács Kálmánt. „Az országos felhívás nemcsak felkeltette az érdeklődésemet, hanem a tervek megvalósítására is késztetett. Úgy gondolom, iskolánk tanulóinak meg kell ismerniük, sőt ki kell próbálniuk azoknak a sportágaknak egy részét, amelyek a fogyatékossággal élők kedvelt versenyformái közé tartoznak. Ha a jövőben diákjainknak csak a fele jobban tudja kezelni, hogy valaki nem olyan, mint ő, máris áttörésről és biztató eredményről beszélhetünk” – idézte a hírügynökség az ötszörös magyar bajnok futballistát, Kovács Kálmánt.

Legfrissebb hírek

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 17:49

Magyar érmek a kerekesszékes vívók brazíliai világkupáján

Egyéb egyéni
2025.02.24. 11:18

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink

Úszás
2025.02.22. 16:17

Hosszabbított a Vasassal a paralimpiai bajnok Illés Fanni

Úszás
2025.02.22. 11:29

Magyar Parasport Napja – közösségi együttlét a fogyatékkal élők világának megismeréséért

Egyéb egyéni
2025.02.21. 18:59

Közeleg a magyar parasport ünnepe

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:59

Magyar Parasport Napja: kajakosok az idei nagykövetek

Egyéb egyéni
2025.02.05. 10:40
Ezek is érdekelhetik