Öttusa: visszavonul az olimpiai, világ- és Európa-bajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.10. 16:06
Befejezi versenyzői pályafutását Lena Schöneborn olimpiai, világ- és Európa-bajnok német öttusázó.

A 31 éves sportoló kedden jelentette be a döntését.

Sokáig az öttusa töltötte ki az életemet. Végtelenül hálás vagyok a nagyszerű élményekért, a találkozásokért és a sikerekért, melyeket a sport adott nekem” – mondta, hozzátéve, hogy hosszú gondolkodás után határozta el magát, de végül úgy látta: itt az ideje, hogy életének egy új szakasza kezdődjön el.

Schöneborn, aki az idei első két világkupaversenyen – Kairóban és Los Angelesben – már nem indult, 2008-ban, Pekingben nyert ötkarikás aranyérmet. Hét vb-elsősége közül a 2015-ös, hazai született egyéniben Berlinben, Eb-n pedig a hat győzelemből kettőt harcolt ki egyedül, 2011-ben Gillinghamben és 2014-ben Székesfehérváron.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik