Tékvandó: Patakfalvy Luca ötödik az Európa-bajnokságon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.11. 15:15
Patakfalvy Luca az ötödik helyen végzett az oroszországi tékvandó Európa-bajnokságon, Kazanyban.

A hazai szövetség pénteki beszámolója szerint az 53 kilogrammos Patakfalvy Luca a legjobb 16 között a dán Sarah Malykkével vívta első Eb-mérkőzését a felnőttek között, s bár az első, illetve utolsó menet egyáltalán nem hozott pontot, a másodikban a magyar tékvandós 5:0 arányban jobbnak bizonyult. Így készülhetett a negyeddöntőre, amelyben egyenrangú ellenfele volt a szerbek olimpiai ezüstérmesének, Tijana Bogdanovicsnak.

A három menetben nem esett érvényes találat és a hosszabbítás sem hozott döntést. Ilyenkor a számítógép összesíti a találatokat – amelyek nem értek pontot –, és ez alapján hirdetnek győztest. Ebből az összevetésből a szerb jött ki jobban, így ő került az elődöntőbe, Patakfalvy az ötödik lett.

Az 57 kilogrammos Kotsis Edina a legjobb 32-ből akciódús mérkőzésen 9:9 után több, pontot nem érő találattal jutott tovább a ciprusi Anna Maria Antoniuval szemben. A nyolcaddöntőben viszont 16:5-re kikapott a horvát Bruna Vuletictől, ezzel kilencedik lett.

A csütörtöktől vasárnapig tartó Európa-bajnokság harmadik napján Patakfalvy Csenge (62 kg) lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek

A tekvandósok elnöke nem biztos benne, hogy idén lesz Kínában vb

Egyéb egyéni
2025.01.02. 21:55

Márton Viviana két menetben győzött a párizsi döntőben, 18 esztendősen olimpiai bajnok tekvandóban!

Párizs 2024
2024.08.09. 21:00

Salim Omar Gergely: Csak magamra koncentrálok!

Párizs 2024
2024.07.19. 09:07

Tekvondó Eb: mindhárom pénteki magyar induló ötödik lett

Egyéb egyéni
2024.05.10. 16:11

Párizs 2024: bolgár színekben indul a magyar világbajnoknőt búcsúztató tekvondós

Egyéb egyéni
2024.05.04. 13:57

Tékvandó: Márton Viviana és Józsa Levente is kvótát szerzett Szófiában

Egyéb egyéni
2024.03.10. 17:24

Párizs 2024: nem lesz ott az olimpián a tekvondós Márton Luana

Egyéb egyéni
2024.03.09. 16:26

Párizs 2024: nincs magyar paralimpiai kvóta tékvandóban

Egyéb egyéni
2024.03.08. 19:26
Ezek is érdekelhetik