Férfi kosár NB I: benyújtotta nevezését a TF csapata

Vágólapra másolva!
2018.07.19. 15:11
A Tehetséges Fiatalok férfi kosárlabdacsapatának vezetősége teljesítette az A-csoportos versenykiírás összes feltételét, és egyértelmű szándéka az indulás a legmagasabb osztályban – a gárda ennek érdekében a nevezését már el is küldte a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének.

Az egyesület hivatalos közleményben tudatta, hogy ellenfeleit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportközpontjában, a Ludovika Arénában (1083 Budapest, Ludovika tér) fogadja a 2018–2019-es szezonban. a Ludovika Arénában (1083 Budapest, Ludovika tér) fogadja a 2018–2019-es szezonban.

Az osztályváltás ellenére a Tehetséges Fiatalok az eddig jól bevált szakmai hitvalláson nem kíván változtatni, így az A-csoportos keret kialakításánál elsődleges szempont az NB1/B Piros csoportot megnyerő csapat gerincének megtartása, valamint a fiatal, elsősorban U20-as játékosok csapatba építése lesz. A szakmai munkát továbbra is Mehmedovic Merim irányítja.

A játékoskeret kialakításáról az együttes a következő napokra ígért tájékoztatást.

A TF-Budapest június 2-án a Vasas legyőzésével jutott fel az élvonalba, de akkor még kérdéses volt, hogy a klubnak sikerül-e megteremtenie az induláshoz szükséges feltételeket.

Az egyesület első osztályú részvétele egyben azt is jelenti, hogy az NB I előző szezonjában utolsó MAFC nem marad az élvonalban.

Legfrissebb hírek

Rangos nemzetközi elismerést kapott az idén százéves Testnevelési Főiskola

Egyéb egyéni
2025.03.01. 16:10

Juhász István: 15 év után kezd a helyes pályára érni a magyar kézilabda

Kézilabda
2025.02.26. 10:21

Dr. Jancsó Tamás: Nagy lépés volt a teljes élet felé, amikor gerincsérültként is elkezdtem sportolni

Kézilabda
2025.02.22. 12:51

Szakmai együttműködés a TF, a Vasas FC és a Vasas Kubala Akadémia között

Labdarúgó NB II
2025.02.20. 16:57

Golovin Vlagyimir: Megvan a női válogatott gerince, de márciusban lesznek új nevek a keretben

Kézilabda
2025.02.18. 16:30

Schneller Domonkos: Felszálló ágban van a kerékpársport itthon

Kerékpár
2025.02.07. 17:32

Guzi Blanka és Koch Máté lett az év sportolója az idén 100 éves TF-en

Egyéb egyéni
2025.02.07. 17:01

Chema Rodríguez: A lányok sikere nekünk is motivációt jelent

Kézilabda
2025.01.11. 13:07
Ezek is érdekelhetik