Folytatódik a TF és a Vasas együttműködése

Vágólapra másolva!
2025.03.05. 13:27
Fotó: Szabó Miklós
Határozatlan idejű együttműködési megállapodást kötött Magyarország egyik legnevesebb sportegyesülete, a Vasas SC és az idén fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF).

„A TF és a Vasas kapcsolata nem újkeletű, ez a határozatlan idejű, de remélhetőleg száz évig tartó megállapodás az eddigi partnerség folytatása, megerősítése” – mondta a szerdai eseményen Sterbenz Tamás, az egyetem rektora, majd arról beszélt, hogy az együttműködés egyrészt stratégiai, másrészt magasabb szintre emeli a szakmai gyakorlatot. A rektor beszélt arról, hogy az 1911-ben alapított klub több kiemelkedő sportolója, többek között az olimpiai bajnok párbajtőröző, Koch Máté, valamint az olimpiai ezüstérmes kardvívó, Rabb Krisztián jelenleg a TF hallgatója.

A piros-kék egyesület az utánpótlásnevelésben is kiemelkedőt nyújt, ezért szívesen látják a szakembereiket meghívott előadóként, hogy adják át tapasztalataikat. Markovits László, a Vasas SC elnöke hangsúlyozta, hogy az együttműködés aláírása, okiratban rögzítése nem formalitás, a cél, hogy a gyakorlatban is minél jobban kihasználják, hiszen ezzel is erősödik a magyar sport. Az egyetemi vívóképzés szakmai gyakorlatainak már eddig is otthont adott a Vasas vívóterme, de a kapcsolat nem volt rendszerezett.

„A TF vívóképzésében részt vevő hallgatók ezentúl egyfajta bázisnak tekinthetik a földrajzilag is közel lévő vívótermünket” – érzékeltette az együttműködés gyakorlati megvalósulását Markovits László. Perényi Szilvia, a sportmenedzsment tanszék szakmai gyakorlatokért felelős tanára elmondta, hogy az óráikon többször is szerepelt példaként a Vasasban zajló munka. „Mindenki számára tanulságos volt, ahogy a Covid idején összefogta versenyzőit a klub, igyekezett aktivitást biztosítani a számukra” – emelte ki. Hozzátette: a sportmenedzser és a sportszervező hallgatók a sportszervezeti gyakorlataikat tölthetik a Vasasban.

 

Legfrissebb hírek

Rangos nemzetközi elismerést kapott az idén százéves Testnevelési Főiskola

Egyéb egyéni
2025.03.01. 16:10

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink

Úszás
2025.02.22. 16:17

Szakmai együttműködés a TF, a Vasas FC és a Vasas Kubala Akadémia között

Labdarúgó NB II
2025.02.20. 16:57

Guzi Blanka és Koch Máté lett az év sportolója az idén 100 éves TF-en

Egyéb egyéni
2025.02.07. 17:01

Szettet nyert, de pont nélkül maradt az SZBRA a női röpi Extraligában

Röplabda
2025.02.04. 21:12

Veretlenül nyerte meg a női röpi Extraliga alapszakaszát a Vasas

Röplabda
2025.01.29. 21:22

Női kézilabda NB I: hiába állt fel mínusz hétről a Mosonmagyaróvár, az Esztergom nyert

Kézilabda
2025.01.03. 19:40

Női kézilabda MK: Mosonmagyaróvár–DVSC a négyes döntőért

Kézilabda
2025.01.02. 15:43
Ezek is érdekelhetik