Ifjúsági olimpia: „A játékok minden várakozást felülmúltak”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.18. 18:56
Minden előzetes várakozást felülmúlt a Buenos Airesben rendezett ifjúsági olimpia Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint.

„A mostani játékok minden elképzelésünket túlteljesítette, nem vártunk ekkora sikert. Senkinek nem lehet kétsége, hogy az argentin főváros nagyszerű házigazdája lenne egy felnőttolimpiának is” – jelentette ki az este záruló esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján a német sportvezető. Külön kiemelte, hogy a rendezvény emberközeli volt, több volt a női résztvevő, illetve az olimpiai falu és a versenyek hangulatát is méltatta.„A mostani játékok minden elképzelésünket túlteljesítette, nem vártunk ekkora sikert. Senkinek nem lehet kétsége, hogy az argentin főváros nagyszerű házigazdája lenne egy felnőttolimpiának is” – jelentette ki az este záruló esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján a német sportvezető. Külön kiemelte, hogy a rendezvény emberközeli volt, több volt a női résztvevő, illetve az olimpiai falu és a versenyek hangulatát is méltatta.

Bach úgy vélte, hogy a rendezvény egyesítette az egész országot, mert az argentinok büszkének érzik magukat, s erre meg is van minden okuk.

Magyarország 24 éremmel – 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal – zárta Buenos Airesben a harmadik nyári ifjúsági olimpiát, ez minden idők legjobb szereplése.

Legfrissebb hírek

Fürjes Balázs: Egy nem európai NOB-elnök könnyebben dönthet európai olimpiai helyszín mellett

Egyéb egyéni
2025.03.21. 20:52

Thomas Bach örökös tiszteletbeli NOB-elnök lesz

Egyéb egyéni
2025.03.19. 17:14

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

NOB: Thomas Bach szerint orosz álhírkampány állt a bokszolók nemi vitája mögött

Ökölvívás
2025.03.15. 16:45

A távozó NOB-elnök szerint utódjának meg kell őriznie a politikai semlegességet

Egyéb egyéni
2025.02.20. 16:10

Thomas Bach cáfolta a híreket, amelyek szerint a cortinai olimpiai központ nem készül el időben

Téli sportok
2025.02.06. 12:49

A NOB pótolja Gary Hall Jr. Los Angeles-i tűzvészben megsemmisült érmeit

Egyéb egyéni
2025.01.13. 12:44
Ezek is érdekelhetik