Olimpia: Laurencz a járadékok örökölhetőségét szorgalmazza

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 18:50
Az edzők olimpiai járadékának örökölhetőségét szorgalmazza Laurencz László kézilabda-mesteredző.

A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes tréner szerdán az MTI-nek elmondta, aki sportolóként elért eredményeivel érdemelte ki a rendszeres juttatást, annak halála után az özvegye megkapja a járadékot, és méltányosnak tartaná, ha ez az edzők, illetve házastársuk esetében is így lenne.

A Magyar Köztársasági Arany és Ezüst Érdemkereszttel is kitüntetett 84 éves Laurencz hozzátette, javaslatát több kollégájával, Szántó Imrével, Vajda Tamással, Ludasi Róberttel, Mocsai Lajossal, valamint Schmitt Pállal, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökével és Németh Szilárddal, a Magyar Birkózószövetség elnökével is megvitatta, s mindannyian egyetértettek a felvetésével.

Ezután a Magyar Edzők Társaságához fordult, ahol szintén támogatásukról biztosították, és előterjesztették a javaslatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának.

Bánki Erik (Fidesz) múlt kedden javasolta a sporttörvény módosítását. Amennyiben a parlament elfogadja az indítványt, valamennyi jogosult, valamennyi érme után megkapja a járandóságot. A múlt hét kedden rendezett vita során minden felszólaló támogatta az előterjesztést, amely azonban az edzői járadék örökölhetőségét nem tartalmazta.

A 2019-es költségvetésbe valamivel több mint 1.9 milliárd forintot terveztek az olimpiai járadékok rendszerére, a jogszabály elfogadása után a forrásigény 3.6 milliárdra nő.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
19 órája

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

Kézilabda: program a határon túli fiatalokért

Utánpótlássport
2025.03.27. 09:04

Kézilabda: magabiztosan menetel az U20-as női élvonalban a SZISE

Utánpótlássport
2025.03.26. 20:10

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Kézilabda: Dániában pallérozódik a 17 éves Hargitai Levente

Utánpótlássport
2025.03.22. 19:28
Ezek is érdekelhetik