Ungvári Miklós lovaglásban is szeretne kilépni a nemzetközi porondra

– Majd' három hónap a világ másik felén. Elzártan a családtól, a barátoktól, a mindennapi hírektől. Nyitott, örökmozgó, extrovertált emberként hogyan bírta az Exatlont?
– Nagyon jól, igazán élveztem ezt a játékot, bár az izoláltság tényleg furcsa volt. Az edzőtáborozások alatt hozzászokunk az elzártsághoz, de ez egy kicsit más volt, hiszen nem kommunikálhattunk a külvilággal. Közepesen telefonnyomkodósnak tartom magam, nem vagyok mobilfüggő, hiszen egy-egy versenyen kibírom, hogy egy, akár két napig sem nyúlok hozzá, de azért olykor jó lett volna rácsatlakozni a világra. Nem a mozdulatsor hiányzott, hanem az, hogy érjen valami más inger, hogy beszéljek a családommal, a barátaimmal, hogy tudjak a dzsúdó eseményeiről vagy a lovaimról, kézbe vegyek egy újságot, egy könyvet.

– Korábban sok sportoló csatlakozott, ha nem is ilyen jellegű műsorhoz, de a realityhez hasonló vetélkedőkhöz, és valljuk meg, nem mindig tett jót a népszerűségüknek a döntés. Az ön esetében azonban jónak tűnik a visszacsatolás, hiszen a fodrász, a közértes, a házmester is arról beszél, „milyen jó arc ez a Miki”…
– Tényleg? Ennek örülök, és nem magam, sokkal inkább a sportágam miatt. Azért vállaltam el a szereplést, mert szerettem volna népszerűsíteni a dzsúdót, a klubomat, az én hozzáállásomon keresztül megmutatni, hogy kik is vagyunk valójában. Másrészt nem tagadom, az is a célom volt, hogy támogatókat találjak. Mert bár olimpiai ezüstérmes vagyok, a sportágam elitjébe tartozom, nincs szponzorom, hátterem. A cselgáncsozó mellett most egy kicsit megismerhették Ungvári Mikit, az embert is, aki lehet, hogy megéri a figyelmet, a segítséget. Amikor hazajöttem, sok-sok levelet olvastam el, amit a műsor alatt küldtek nekem az emberek, és azon kívül, hogy rengeteg biztatást kaptam – hogy jó néhány gyerek miattam érdeklődik a cselgáncs iránt, hogy példának okáért sok srác Exatlon Unginak öltözött farsangkor –, voltak igazán megható történetek is.

– Például?
– Például írt egy apuka, aki elmesélte, hogy kilencéves gyermeke egy betegség miatt újratanul járni, s én vagyok a példaképe, én adom a motivációt a mindennapjaihoz. Tízgyermekes családból származom, tudom, hogy mit jelentenek a nehézségek, s ez a történet nagyon megérintett. Már felvettem velük a kapcsolatot, szeretném őket a közeljövőben meglátogatni. A műsort követően egyébként sok felkérést kaptam, így elég zsúfolt lesz a nyár – de örülök, hogy megnőtt az érdeklődés irántam és a sportágam iránt. Legutóbb talán a londoni olimpia után éltem meg hasonlót.

– Akkor egy sikeres olimpia után volt, most másfél évvel előtte áll. Kell féltenünk?
– Mitől? Hogy nem találom meg az arányokat? Szerintem ezzel nem lesz problémám, hiszen sok-sok év munkája, tudása, tapasztalata van mögöttem, bennem. Az Exatlon arra is jó volt, hogy ismét kiéheztem a dzsúdóra, mert inkább játékos mozgás volt számunkra ez a sportvetélkedő. A műsor alatt nagyon hiányzott az igazi edzés, a speciális munka, amelyet a mindennapokban végzek. Kint például készítettem magamnak egy húzódzkodót is, hogy valamelyest kondiban tudjam tartani magam. De visszatérve a kérdésére: nem kell félteni, hiszen ismerem a receptet. Egyszerűen vissza kell állnom a munkába, és össze kell szednem magam. Ezt a múlt héten már el is kezdtem, hiszen a válogatott társaimmal együtt a törökországi Antalyában voltam nemzetközi edzőtáborban. Jól sikerült ez az egy hét, de azért őszintén megmondom: rendesen elfáradtam. Kell idő, hogy visszajöjjön az állóképességem, biztosabb legyen a technikám, és bevállalósabb legyek.

– Vagyis arra még várni kell, hogy versenyen láthassuk?
– Már volt versenyem. Igaz, nem dzsúdóban, hanem távlovasként. Már túl vagyok egy nyolcvan kilométeres kvalifikációs versenyen, s hamarosan Somorján szerepelek egy nemzetközi megméretésen, amely az egyik kvalifikációs verseny lesz az angliai Európa-bajnokságra. Mert nemcsak cselgáncsban, lovaglásban is szeretnék kilépni a nemzetközi porondra.

– Nyughatatlan?
– Mindig is az voltam. Nekem a mozgás, a pörgés a lételemem, sporttal pihenem ki az edzéseimet, mindig is így működtem. Hogy cselgáncsban mikor kerülök vissza a körforgásba? Ha a formám engedi, akkor szeretnék már a májusi baki Grand Slam-viadalon szőnyegre állni, ha nem, akkor a következő cél a minszki Európai Játékok lesz, amely a mi sportágunkban egyben Európa-bajnokság is. Jó lenne úgy visszatérni, mint tavaly a vállműtétem után, amikor megnyertem a budapesti Grand Prix-t, de ezen még dolgozni kell.