Ungvári Miklós: Kapitányként időnként túl engedékeny voltam

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.10.14. 17:50
Fotó: Dömötör Csaba
Hétfőn a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége Ungvári Miklós, a cselgáncsozók szövetségi kapitánya volt, aki beszélt többek között az esküvőjéről, a lovakhoz való kötődéséről és arról, hogy a cselgáncsozók miért nem tudtak a várakozásnak megfelelően szerepelni a párizsi olimpián.

 

Mint elmondta: „Az olimpia után úgy döntöttem, kicsit elszakadok a dzsúdótól. A magam kudarcának is élem meg a férfiszakág olimpiai sikertelenségét. Sokat adtam az életemből a dzsúdónak, de most már a feleségemre, a családomra és azokra a hobbikra is szeretnék időt szakítani, ami idáig nem fért bele.”


 

 

Legfrissebb hírek

Szarvas Alexandra: Marco Rossi sok dolgot megoszt velem, amit én is be tudok építeni

Magyar válogatott
6 órája

Enyingi Patrik: Volt egy kis hiba a váltásnál, majdnem szívinfarktust kaptam

Atlétika
Tegnap, 19:55

Nemzeti Sportrádió: Jobbak voltak a törökök – Vincze István

Magyar válogatott
2025.03.26. 12:02

Gyász: elhunyt Szabó Ferenc Eb-ezüst- és -bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:49

„Tisztában volt vele, hogy a lehető legjobb formájában van” – Szűcs Szabina edzője a vb-n elért hatodik helyről

Atlétika
2025.03.25. 22:40

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
2025.03.25. 12:34

Cselgáncs: csaknem kétszázan indultak a junior országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.03.23. 12:34

Özbas Szofi aranyérmes a cselgáncs World Touron

Egyéb egyéni
2025.03.22. 15:56
Ezek is érdekelhetik