Az egyesült államokbeli Detroit City FC utánpótlásában nevelkedő játékos az interjúban kiemelte, nem szívesen hagyta ott a tengerentúli országot.
„Ha lett volna rá lehetőségem, mindenképpen maradtam volna, viszont az ügynököm Európában talált lehetőséget, amit meg is ragadtam” – fejtette ki a szlovén másodosztályú Aluminij játékosa, aki hozzátette, egyszer azért szívesen visszatérne Amerikába.
„A szlovén liga taktikailag jobb, mint az amerikai, és magasabb szintű a játék, egyedül fizikailag van ugyanazon a szinten a két liga” – fejtette ki Tanyi Barnabás.
A 22 éve szélső az interjú végén a jövőbeli terveiről is említést tett.
„Decemberig él a szerződésem, szóval ha feljutnánk, nagyon szívesen játszanék itt az első osztályban. Szépen fokozatosan szeretnék előre lépkedni, ehhez azonban folyamatosan jól kell teljesítenem. Mindenképpen be szeretnék kerülni a felnőttválogatottba. Ez a legnagyobb álmom, és úgy gondolom, hogy egy nap össze is fog jönni” – jelentette ki magabiztosan Tanyi.