Pusztai Liza nem csinált semmi extrát, csak éppen minden bejött

– A szívbajt hozta ránk vasárnap a moszkvai Grand Prix-viadal negyeddöntőjében: 14:10-re vezetett az olasz Martina Criscio ellen, karnyújtásnyira volt a legjobb négy, aztán két pillanat alatt egyenlő lett az állás.
– Korábban még sohasem jutottam GP-versenyen a négy közé, és annyira akartam ezt, hogy 14:10-nél már láttam magam előtt, hogy érmes vagyok. Innen csak nem kaphatok ki, most már bevallom, hogy ez járt a fejemben, de megtanultam a leckét, legközelebb biztos, hogy nem gondolok ilyenre.

– És a verseny előtt az megfordult a fejében, hogy mivel tavaly itt hatodik lett, elég sok pontot kellene megvédenie?
– Erre egyáltalán nem gondoltam.

– Pedig akár megtehette volna, hiszen két héttel ezelőtt a tuniszi világkupaverseny nem sikerült túl fényesen.
– Na, azt a verseny viszont elizgultam! Az már beleszámított a kvalifikációba, tudtam, hogy egy évvel korábban a tizenhatban voltam, vagyis akkor tudnék pluszpontokat is szerezni – ez jó adag stresszt hozott elő. Tuniszban kikaptam a hatvannégy között… Rettenetesen szégyelltem magam. Ezt már nem engedhetem meg magamnak.

– Hogy érzi, félnek már az ellenfelek Pusztai Lizától?
– Szerintem igen.

– Pusztai Liza viszont nem ijed meg senkitől, és ez Moszkvában is bebizonyosodott.
– Hihetetlenül élveztem a vívást, valójában nem is értettem, hogy Tunisz után hogy mehet ennyire jól. Ég és föld volt a különbség a két vívásom között. A megérzéseim is teljesen mások voltak: Tunéziába úgy érkeztem, hogy nem volt jó hangulatom, rossz érzéseim voltak, Moszkvában viszont éppen az ellenkezője történt, hiszen amellett, hogy volt kedvem vívni, éreztem is, hogy menni fog. Moszkvában nem csináltam semmi extrát, csak éppen minden bejött.

– Azért nyilván nem ilyen egyszerű. Egyébként meg szokta nézni előre, milyen ág vár önre?
– Igen, szeretem tudni előre, kik lehetnek az ellenfeleim. Moszkvában nem volt könnyű dolgom, hiszen az első két vetélytársam egyáltalán nem volt könnyűnek mondható, a nyolc közé jutásért kaptam egyedül valamivel könnyebb ellenfelet. A negyeddöntőről már beszéltünk, az elődöntőben pedig tökmindegy volt, ki jön szembe, mentálisan annyira elfáradtam akkora, hogy éreztem előre a vereséget.

– Mindezek ellenére hihetetlenül sokat fejlődött tavalyhoz képest. Miben más a mostani Pusztai Liza?
– Bár Moszkvában tényleg elfáradtam, mentálisan mégis sokat fejlődtem, tavaly még tudtam hülyeségeket csinálni a páston. Na, jó, ennél is nagyobb hülyeségeket… Most már jóval fegyelmezettebb vagyok, és jobban hallgatok a másik edzőmre, Bódy Benjáminra is – a versenyekre ő szokott elkísérni.

– Hogy egyre tudatosabb, az nem csak a vívásán látszik. Amit például egy-egy tus után csinál, akkor, amikor a bíró már a vonalra szólítja önt, az egészen elképesztő! Akkurátusan igazgatja a zokniját mindaddig, amíg eléri, hogy fejben készen áll az ütközetre.
– Ez az évek során már kabalámmá vált. Muszáj kicsit kizökkenteni az ellenfelet, máskor viszont magamnak segítek ezzel a kicsivel hosszabb szünettel.

– Van más kabalája, babonája is?
– Ha vívok, magamon hagyok minden ékszert. Szokták is kérdezgetni, nem zavarnak-e, hiszen ilyenkor rajtam marad a fülbevaló, a gyűrű, az óra, de nem akadályoznak semmiben.

– Olyannyira nem, hogy… Megnézte az aktuális világranglistát?
– Igen, észleltem, hogy a legjobb magyar vagyok a listán – azért egy évvel ezelőtt erre nem gondoltam volna… Gyorsan haladtam fel és egyre feljebb, és nagyon jó, hogy már a legjobb tizenhatban vagyok egy ideje, hiszen így nem kell csoportmérkőzéseket vívnom, a versenyek első napja alól felmentést kapok. Az elején ezt nehéz volt megszokni, és leginkább azt, hogy a hatvannégyes táblán úgy kellett felállnom, hogy már minden élesben megy, és az ellenfelem vívott azt megelőzően is. Mostanra viszont nagyon megszoktam ezt, szeretem, hogy a selejtezős napot nem kell végigküzdenem.

– Kivéve ugye az Európa-bajnokságokon, ahol mindenkinek kell csoportmeccseket is vívnia.
– Erre készülnünk is kell majd, mert én nem annyira szeretek ötös asszókat vívni…

– Érmet nyerni viszont annál inkább – a düsseldorfi Eb vagy a budapesti világbajnokság kapcsán reális lehet a dobogó?
– De jó is lenne! A vébén a nyolcas táblának is örülnék, és még azt sem bánom, ha Olha Harlan jön velem szemben. Az ukrán klasszis egyfajta példakép számomra, és ő az egyedüli a mezőnyben, akit eddig még csak megszorongatni sem voltam képes – muszáj kitalálnom, mit is tud ennyire jól. És muszáj megvernem.