Sakk: Szabó László az egyetlen elnökjelölt a szövetségnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 11:16
null
Szabó László a sakkszövetség élére áll (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Szombaton tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Sakkszövetség, amelynek elnöki posztjára Szabó László az egyetlen jelölt.

Szabó László nyolcszor nyolcpontos programtervet vázolt fel a szövetség elé, külön kiemelve a szövetség szervezeti felépítését, a versenyszervezést, az amatőr és az élsakkot, az oktatást, az ifjúsági sakkot, a sportdiplomáciát és a kommunikációt.

„Az elmúlt hónapokban számos versenyző, sportszakember és sportszervezet keresett meg, kért fel arra és támogatott abban, hogy vállaljam el a Magyar Sakkszövetség elnöki posztját – mondta Szabó László nemrég az MTI-nek. – Miután sok-sok megbeszélést folytattam többtucatnyi, a magyar sakkéletet ismerő, alakító szakemberrel, úgy döntöttem, hogy a felkérést elfogadom és a sakkszövetség május tizenegyedikei tisztújító közgyűlésén megméretem magam az elnöki posztért.”

Szabó László hozzátette, a sakkozás nagy tisztelője és rajongója, s minden tanácsot, javaslatot, támogatást örömmel fogad.

Az 1970-ben született Szabó László 1998 és 1999 között az oktatási miniszter tanácsadója, 1999 és 2002 között az Ifjúsági és Sportminisztérium ifjúsági és informatikai ügyekért felelős helyettes államtitkára volt. 2007-ben a Szeretem Magyarországot Klub operatív testületi tagja lett, 2010-től 2015-ig a Magyar Labdarúgó-szövetség Marketing és Médiabizottságának tagja.

2007 és 2009 között elnökségi tagja volt a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának, 2009 és 2010 között a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának. 2011 és 2012 között az MTVA kommunikációs igazgatójaként tevékenykedett.

2013-ban a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnökévé választották, 2015 júliusában a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke lett, 2016 decemberében újra bizalmat szavazott neki a bizottság közgyűlése.

Szabó László a BEAC alelnöke, a Magyar Túrasport és Terepfutó-szövetség elnöke. Négy alkalommal volt az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála kreatív producere, számtalan sport- és kulturális eseményt, konferenciát szervezett.

1997 óta kommunikációs, marketing, PR, rendezvényszervező és menedzsment projektek vezetésével, felügyeletével, tanácsadással foglalkozik, az Ypsylon Média vezető tanácsadójaként.

A PROGRAMTERV

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39

Közeleg a magyar parasport ünnepe

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:59

M4 Sport – Az Év Sportolója Gála: „A hazai kultúra legjelesebbjeit állítjuk a sport mellé”

Egyéb egyéni
2025.01.06. 08:16

Közösségi futással ünnepelt a 129 éves MOB

Egyéb egyéni
2024.12.19. 16:27

Újabb négy évig Szabó László az MPB elnöke

Egyéb egyéni
2024.11.15. 17:33

Szabó László: A sportvezetés ugyanolyan csapatmunka, mint maga a sport

Egyéb egyéni
2024.11.13. 07:54

Gyulay Zsolt az esetleges budapesti olimpiáról: A fő szempont, hogy ez egy „No Build Games” legyen

Egyéb egyéni
2024.10.25. 14:17

SPAR Budapest Maraton Fesztivál: idén is lesz esélyegyenlőségi futam

Atlétika
2024.10.08. 10:59
Ezek is érdekelhetik