Tokió 2020: augusztusban indul a második jegyigénylési szakasz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.04. 12:27
Augusztusban lehet ismét jegyet igényelni a jövő nyári tokiói olimpiára.

A szervezőkhöz közel álló forrás szerint rengetegen csalódtak az első körben, ugyanis az igénylés sokszor technikai nehézségbe ütközött, ráadásul sokan vagy nem kaptak jegyet a sorsoláson, vagy nem arra az eseményre, amire szerettek volna.

A tervek szerint ősszel, a harmadik szakaszban épp ezért már nem sorsolni fogják a belépőket, hanem gyorsasági alapon lehet megvásárolni őket. Az ezután is megmaradó tiketteket jövő tavasszal személyesen lehet megvásárolni.

Az első, csak a japánok számára meghirdetett körben 7.5 millió jegyigény érkezett, a honlapot összesen 24.25 millióan látogatták meg májusban. A belépőket június 20-án sorsolták ki.

A jövő évi olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezik a japán fővárosban, a játékokra a szervezők becslése szerint körülbelül 7.8 millió jegyet értékesíthetnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik