Körmendtől a Laureus-gáláig – sporttal teszik jobbá a világot

 

– Egy év kivételével Lewis Hamilton 2014 óta egyeduralkodó a Formula–1-ben, s a múlt hét végén a Magyar Nagydíjat is megnyerte. Önök a Mercedes-Benznél pezsgőt bontanak a futamgyőzelmek után?
– Minden sikernek örülünk, s a versenyek másnapján a vállalati újságunkban az F1-ről szól az első cikk, de az egyes futamokat követően nem ünnepelünk. Viszont az idény végén – s ez az ötvenes évek óta hagyomány –, az F1-es csapatunk ellátogat a stuttgarti gyárba. Korábban a dolgozókkal találkoztak, de néhány éve nyitottunk a szurkolók felé, s kivittük a programot a Mercedes-Benz Múzeum területére, három évvel ezelőtt pedig hatalmas ünnepség zajlott a Mercedes Stadionban.

– A sportvilág Oscarjaként elkönyvelt Laureus-díj egyik támogatója a Mercedes-Benz, ön pedig a Laureus World Sports Awards Limited igazgatótanácsi tagja is. Bennfentesként hogyan látja: ha hatodszor is világbajnok lesz, lehet-e sansza az év férfi sportolója elismerésre Hamiltonnak?
– Feltétlenül. Lewis az utóbbi két esztendőben, sőt már 2015-ben is ott volt a végső sikerre esélyes hat legjobb között. Eddig nem nyerte el az év férfi sportolója díjat – bár 2008-ban ő lett az év felfedezettje –, de nagyon drukkolunk neki. A Mercedes AMG Petronas viszont 2018-ban már kiérdemelte az év csapata elismerést. A döntés, mint minden esetben, most is a Laureus World Sports Academy tagjainak kezében van.

– Hamiltonnak rengeteg arca ismert a világsajtóból. Milyenek a személyes benyomásai a brit pilótáról?
– Őszintén szólva nem sokszor találkoztunk. A Laureus Sport for Good alapítvány kurátoraként számos sportcsillaggal dolgozom együtt, de Hamilton saját alapítványt működtet, ő arra koncentrál. Ezzel együtt rendelkezésre áll, ha jótékonysági ügyet kell támogatni; a Mercedes-Benz Hungária Kft.-t például a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásában segíti. Ahogy számíthatunk a Mercedes visszavonult világbajnokára, Nico Rosbergre is, aki Laureus-nagykövet is. Ő azzal segítette a hazai Mercedes-importőrt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásában, hogy ellátogatott a fóti lovasterápiás centrumba, ahol egy gyermek-sajtótájékoztató keretében kötetlenül faggathatták a gyerekek.

– S ön miként lett Laureus igazgatótanácsi tag, illetve kurátor?
– A sport mindig része volt az életemnek. Sporttagozatos általános iskolába jártam Körmenden, az ottani kosárlabdacsapat legendás edzője, Patonay Imre volt a testnevelő tanárom. Aztán a Közgázon tanultam, és egy diákszervezetben önkénteskedtem. Ennek köszönhetően ismertem meg a férjemet, akivel Németországba költöztünk. Az egyik professzorom ajánlott be a Daimlerhez, hogy ott írjam meg a diplomamunkámat. Ez 1998-ban történt, azóta a Mercedesnek dolgozom. A kecskeméti gyár felépítésében a kezdetektől részt vettem, a nyitást követően tértem vissza Stuttgartba. Ekkor hívott fel az egyik volt főnököm, és kérdezte meg, lenne-e kedvem a Laureusban dolgozni.

– Mi volt a konkrét feladat?
– Öt évvel ezelőtt született meg a döntés, hogy a Laureus év sportolója gála mellett a Laureus Alapítvány tevékenységét is ki kell építeni, mert ez a Laureus-mozgalom szíve: a sporton keresztül jobbá tenni a világot. Manapság már negyven országban száznyolcvan sporttal kapcsolatos programmal segítünk hátrányos helyzetű gyerekeket és fiatalokat.

– Miről szól a Laureus története?
– A két alapító a Daimler AG és a Richemont holding, az első patrónusunk Nelson Mandela volt. Az első, 2000-es monacói díjátadón hangzott el a dél-afrikai államfő legendás mondata: „A sportnak megvan az ereje, hogy megváltoztassa a világot.” Ez a missziónk a mai napig. Azért harcolunk, hogy megszűnjön a gyerekekkel és fiatalokkal szembeni erőszak, a diszkrimináció, emellett a sporton keresztül igyekszünk segíteni a hátrányos helyzetűeket.

– Említene egy példát?
– India egyik eldugott zugában, egy piciny faluban támogatunk egy projektet. Arrafelé a lányokat tíz-egynéhány évesen férjhez adják, aztán már csak a családjuknak élnek, s közben nem egyenrangú szereplői a társadalomnak. Nekik alapítottunk iskolát, s az intézményben a sport a futball. Kemény csata volt, mire a szülők egyáltalán engedték focizni a lányokat. Az előítéletek lebontásában az is szerepet játszik, hogy nálunk képzettséget szereznek, pénzt keresnek, s megtanulnak kiállni önmagukért. Az egyik ottani csapattag ma már az amerikai Harvardon tanul.

– Visszatérve a Laureus-díjra: miként választják ki a jelölteket?
– Kétezer sportújságíró nevét tartalmazó listánk van, első lépésben őket kérjük fel a jelölésre hét kategóriában. Mindegyikben a hat legtöbb voksot kapóból áll össze a szűkített névsor, s ezt küldjük el a Laureus World Sports Academy hatvannyolc tagjának, akik korábbi élsportolók. A végső szót, zárt ajtók mögött, ők mondják ki.

– A Mercedes központja Stuttgartban van, a Laureusé Londonban. Milyen az élet a két városban?
– Itt is, ott is vannak barátaim, remek kollégáim, szép feladatok várnak, s nekem ez a legfontosabb. Sokszor kérdezték már, mi a karriercélom? Nos, röviden annyi, hogy ahol éppen vagyok, ott hasznos legyek. S szerencsére éppúgy hasznos tudok lenni Stuttgartban, mint Londonban vagy annak idején Kecskeméten. Egyébként ingázom Anglia és Németország között, bár már kevésbé intenzíven, mint az első négy évben.

– Van-e még ideje gyakorolni a tempódobást?
– Sport nélkül nem menne. Amíg Körmenden és Szombathelyen éltem, valóban kosaraztam, sőt vívtam is, de immár tizenöt éve kick-boxolok, plusz eljárok futni.

– Autóversenyzés?
– Minden második évben rendezi meg a magyarországi Mercedes-Benz a Mercedes-Benz Classic csillagtúrát. Oldtimerekkel vesznek részt az indulók. Mi budapesti marketing- és PR-igazgató kolléganőmmel, Kozári Edinával a felvezető autóban ültünk, amikor négy éve még szakaszgyőzelmet is arattunk. Az idei csillagtúrán is együtt autóztunk volna, de le kellett mondanom a részvételt, mert egy stuttgarti Laureus-projektet személyesen is támogatok azzal, hogy évente egy hétvégi sátortáborozáson százhúsz gyereknek főzök, s a két esemény ezúttal egybeesett.

– A Laureus-díjátadónak az első négy évben Monaco adott otthont, majd 2017-ben visszatért a hercegségbe. Közben azonban volt házigazda Lisszabon, Estoril, Barcelona, Szentpétervár, Abu-Dzabi, London, Rio de Janeiro, Kuala Lumpur, Sanghaj és Berlin is. Melyek a kiválasztás szempontjai?
– A Laureus sportágakat és országokat átívelő díj, ezért nem szeretnénk egyetlen városhoz kötni. Monaco a kiindulási pont, ahová visszatértünk, de fontos, hogy mindenfelé a földön ismertebbé tegyük a díjat s persze a céljainkat. A kiválasztásnál lényeges, hogy az adott városnak erős kötődése legyen a sporthoz, hiszen a Laureus-gála több mint egy ünnepség – a rendezvény apropóján szeretjük mozgásba hozni az adott várost. Monacóban például idén februárban utcai futóversenyt rendeztünk.

– Budapest sorra bonyolítja le a világversenyeket, s ebben az évben Európa sportfővárosa is. Ideális helyszíne lehetne a Laureus-díjátadónak…
– Személyesen azt gondolom, hogy igen. Természetesen az is fontos, hogy a város részéről is legyen fogadókészség, hiszen ezt a másfél-két napos rendezvényt csak közös akarattal lehet tető alá hozni. Több évre előre tervezünk. Ha olyan országot választunk, amelyben a Laureus még nem aktív – és Magyarország sajnos egyelőre ilyen –, nyilván korábban kell elkezdeni a beszélgetéseket.

– S miként indulhat el egy országban a Laureus aktivitása?
– Erre nincs recept. Olykor mi vagyunk a kezdeményezők, ám számos példa van arra is, hogy egy ország vagy egy város hív meg bennünket. S nemcsak a díjátadó ügyében, hanem az alapítvány tevékenysége miatt is. E körbe természetesen nem csak a fejlődő világ tartozik bele, hiszen a fiataloknak, a gyermekeknek nem csupán Indiában vagy Dél-Afrikában vannak problémái. Németországban például az egyik feladatunk a gyermekek integrálása a társadalomba, s ez a téma nem csak a menekültek, hanem például a mozgássérültek esetében is aktuális. Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon is találhatnánk olyan ügyeket, amelyekért közösen tudnánk dolgozni a helyi szakértő szervezetekkel.

– A Laureus-gála évről évre igazi sztárparádé. Önnek van-e a kedvence a díjazottak között?
– Mindig akadnak olyan sportolók, akiknek titokban drukkol az ember, hogy legyenek ők a befutók. Az igazi élmény persze a személyes találkozás. Az idén, immár negyedszer, a férfiaknál Novak Djokovics lett a győztes. A szerb teniszezőnek van alapítványa, rendszeresen jótékonykodik a szülőhazájában, s különösen szívén viseli az ottani gyerekek sorsát. A díjátadás után, két interjú között beszélgetésbe elegyedtünk a pihenőszobában. Amikor elmondtam, hogy magyar vagyok, láthatóan felvillanyozódott. Felidéztük a gyerekkorunkat, s elmeséltük egymásnak, melyikünk miként került külföldre. Búcsúzáskor egy öleléssel jelezte, hogy szerinte is jót beszélgettünk.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. augusztus 10-i lapszámában jelent meg.)