Egy híján 2020 – Szöllősi György jegyzete

Mindent más megvilágításba helyez 2020, mert alapvetően két dolgot fogunk nézni, amikor egy év múlva összegzünk: hogyan szerepeltünk a tokiói olimpián, kijutottunk-e a futball Eb-re, s ha esetleg igen, ott miként álltunk helyt? Talán nem túl igazságos ez a szemlélet, mert van sport az olimpián kívül is (mi az hogy!), és a negyedik kalapból indulva bravúr, hogy még versenyben vagyunk az Eb-kijutásért, mégis, a kérdés még sarkosabban és nyersebben vetődik majd fel: a sok pénzből, amit a sport kap, elértük-e, felül tudtuk-e múlni a riói nyolc aranyat, és kijutottunk-e a részben pesti rendezésű Eb-re, amelyre csodastadiont építettünk? Ne legyen kétségünk, a szurkolók hangulatát, bekiabálásaikat, a publicisztikákat, a parlamenti interpellációkat, a MOB-, MLSZ- és sportági elnökök újraválasztását mind-mind ez fogja meghatározni.

Érdemes azonban most, az olimpia és az Eb éve előtt tárgyilagosan végignézni, mit adott nekünk, mire jutott a magyar sport 2019-ben. Azt kell mondanom, hogy sem világraszóló eredményeknek, sem biztató trendeknek nem voltunk híján, de még futballsikereknek sem.

Kezdjük ott, hogy az idén négy sportág négy olimpiai számában vagy súlycsoportjában van férfi egyéni világbajnokunk, és Kopasz Bálint, Lőrincz Tamás, Siklósi Gergely, Milák Kristóf neve mellé zárójelben odaírhatjuk az olimpiai hajóosztályban egy évvel korábban világbajnok, azaz olimpiai esélyes Berecz Zsombor nevét is. Kopasz ráadásul a kajak királyszámában, 1000 méteren nyert fölényesen, Milák meg a földönkívülinek tartott Michael Phelps világcsúcsát döntötte meg lazán. Mindez abból a szempontból igen érdekes, hogy Rióban a nyolc aranyérmünkből hetet hölgyeknek köszönhettünk, ami részükről talán erőn felüli teljesítmény volt, de most jó okunk van azt gondolni, hogy a férfiak megközelíthetik vagy túl is szárnyalhatják női versenyzőinket Tokióban. Ez a helyzet egyébként nagyon nehézzé és kiélezetté teszi az idén az Év sportolója-versenyt a fiúknál, hiszen mindenképpen világbajnokok maradnak ki a legjobb háromból is. (Eddig nem is említve, hogy az olimpián kívüli profi világból megvan a magyar autósport első kvázi világbajnoka is, a világkupagyőztes, rendkívül népszerű Michelisz Nobert.)

Mindeközben 2019 legjobb tíz csapata között öt sportág hat együttesével vannak ott a nők, a két európai kupagyőztes kézilabdacsapat (Győr, Siófok) mellett női kosárlabdában (Sopron), jégkorongban (válogatott), 3x3-as kosárlabdában (válogatott) és röplabdában (Vasas). Mindig jelzésértékű, ha a konstans futballellenes népharag labdarúgócsapatot is beenged a legjobbak közé, mint most a Ferencvárost, amely a klubnak csak az egyik bajnokcsapata a legjobbak között, hiszen ott vannak az itthon és Európában is mindent nyerő ferencvárosi vízilabdázókon túl még a jégkorongozók is. S egyáltalán: a kontinens nagy, több sportágban nemzetközi szintű klubjai között a Fradi – ide véve a női jégkorongozókat, a női futballistákat, a női és férfi kézilabdázókat is – Európa legeredményesebbje lett bizonyos számítás szerint (amelyet persze alkalomadtán simán felülír egy BL-csoportkörös jó szereplés a fociban, de ez más kérdés).

S ha már foci: a walesiek elleni gyötrelmes játék rossz ízével a szánkban se felejtsük el, hogy az idén egyszer meg is vertük őket, sőt a vb-ezüstérmes horvátokat is, s bár az esélyünk továbbra is ötven százaléknál kevesebb a kijutásra, a selejtező alatt végig versenyben voltunk az Eb-t jelentő második helyért, s még mindig van lehetőségünk odaérni a kontinenstornára. Nem beszélve arról, hogy a Ferencváros másfél évtized után jutott el ismét egy európai kupasorozat csoportkörébe, amelyben két-két meccséből egyet sem vesztett el a CSZKA Moszkva és az Espanyol ellen.

A futballsikerek közé sorolom, hogy Gulácsi Péter a Bundesliga teljes mezőnyének legjobbja lett, s Willi Orbánnal együtt e pillanatban vezetik a tabellát lipcsei klubjukkal. De rendeztünk Lyon–Barca női BL-döntőt is, Marozsán Dzsenifer-góllal és a német-magyar lány negyedik BL-győzelmével. A hazai rendezésű sportesemények közül a kajak-kenu és a vívó-vb is hozott magyar érmeket, aranyat is, a birkózók most Nur-Szultanban szerepeltek remekül, míg a pingpong-vb-n a világ egyik legnagyobb sportágát láttuk vendégül.

S akkor ott van még a lenyűgöző Hosszú Katinka, aki szakmai és magánéleti válsága után állt talpra, többek között két vb-aranyat nyert, s okkal remélhetjük, hogy csodák csodájára harminc felett is olimpiai bajnok lesz, ahogyan erre a szintén világbajnok Kapás Boglárka eseté­ben is felcsillant a remény. Babos Tímea párosban harmadik vb-aranyát nyerte meg, és második Grand Slam-győzelmét aratta. A magyar szíveket megdobogtató (rész)eredménynek tekintem azt is, hogy a DAC Szlovákia egyik legjobb csapata lett (egyszer a Slovant is elverte 5–1-re), hogy a Topolya újoncként hetekig vezette a szerb Szuperligát, hogy a Csíkszereda után a Sepsi is Bukarest-verő lett, az Eszék meg elkapta a zágrábi Dinamót.

Ugyan nem klasszikus sportsiker, mégis talán a legnagyobb esemény a szurkolók és a magyar sport óévében, hogy felavathattuk az új nemzeti futballstadionunkat, a Puskás Arénát, ahol egy francia–portugál meccs már biztos a nyáron. Mi azonban a magyar–portugálra és a magyar–franciára is kíváncsiak lennénk...