Birkás Balázs a kalandos életre esküszik

– Hol keres kikapcsolódást: földön, levegőben, netán a vízen?
– Maradok vízközelben: a hobbim a vitorlázás. A szegedi egyetemen felvehető tantárgy a nappali tagozatos hallgatóknak, akik testnevelésóra keretében vitorlázhatnak a Tiszán. Én levelezőn tanulok, így erre nincs lehetőségem, de az utóbbi két évben ott voltam a helyi vízi élet krémjével a hagyományos január elsejei, sütögetéssel egybekötött vitorlázáson, ami különleges élmény. Szabadidőmben, 2018 nyarán én is megszereztem a vitorlásjogsit. Először kisgéphajó-vezetői engedély volt a cél, mert felnőtt fejjel újra át akartam élni a gyerekkori élményeimet: édesapám a kis motorcsónakjával rendszeresen kivitt nyaranta a vízre. De közben rájöttem, nagyobb kihívást is kereshetek, ha már valami újat tanulok, így belevágtam a vitorlázásba.

– Tengeren próbálta már?
– Még nem, de nagy vágyam! Előbb azonban még a balatoni vitorlázás a cél, amelyet az olimpia utánra terveztem. Egy évet csúszik a projekt...

– Miként emlékszik az első vízre szállásra – kajakban?
– Érdekes, de a legelejéről nincsenek emlékeim, pedig nem voltam már kicsi, amikor elkezdtem – tizenegy-tizenkét évesen mentem először edzésre. Ami viszont megmaradt: amikor már benne tudtam maradni a hajóban, beültettek egy minikajak négyesbe, és eveztünk kétszer két kilométert a Tiszán. Máig emlékszem, mekkora fájdalmat éreztem utána a kezeimben. Szóval, kínnal, szenvedéssel kezdődött.

– Mégis maradt a hajóban.
– Jó alkat vagyok a sportágamhoz, bírom a szenvedést.

– Mindig mozgékony gyerek volt?
– Egyáltalán nem. Noha az iskolában nonstop fociztunk, a sulin kívül nem vezettem le sportban az energiáimat, ültem a számítógép előtt, és folyton stratégiai vagy lövöldözős játékokat játszottam. Akkoriban még szemüveget viseltem, mondhatni, kocka voltam.

– Ha úgy adódik, ma is nyomkodja a konzolt?
– Ha elkezdek játszani, fél óra után ideges leszek, mert érzem, elmegy az idő, miközben sok tennivalóm lenne – így inkább nem ülök le a gép elé. Viszont ott tudok ragadni, amikor a csapattársamat, Tótka Sanyit nézem, amint az edzőtáborban playstationözik, könnyen magával ragad az a világ, amit a játékok mutatnak.

– A virtuális helyett nemrégiben valóságos terepen tehette magát próbára. Milyen céllal vágott bele az önkéntes területvédelmi alapkiképzésbe?
– Szeretem a változatosságot, törekszem rá, hogy ne csak a kajakozás határozza meg az életemet, ezért kitűztem magam elé, hogy minden évben megtanulok valami újat. A vitorlázás után az alapkiképzést néztem ki magamnak, mert úgy gondoltam, ezáltal is több lehetek. Az ősszel vágtam bele, tíz modulból hatot teljesítettem eddig. Sajnos éppen a legizgalmasabb résznél kellett félbehagynom: vaktöltényes területvédelmi feladatot kaptak a többiek, amely során a kiképzőnk játszotta a behatoló szerepét, amikor én már a dél-afrikai edzőtábor felé utaztam. Ha visszaáll az élet a normális kerékvágásba, mindenképp szeretném befejezni.

– Mi az, amit már megtanult?
– A lőállás készítése már megy, be tudom ásni magam, a fegyvert pedig szét tudom szerelni, és össze tudom rakni. A tárazásig eljutottam, de még nem lőttem.

– Említette, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója. Mit tanul?
– A mérnöki karon tanulok műszaki menedzsernek. Kicsit most peches vagyok, mert csak két tantárgyat vettem fel, arra számítva, hogy az idén az olimpiai felkészülésre helyezem a hangsúlyt. Egy évre való tantárgyam van még, de őszinte leszek: a sport mellett kicsit lezserebben tanultam, mint kellett volna. Ezért is terveztem úgy, hogy az olimpia utáni évben fekszem rá a tanulmányaimra, mert a diplomamunkába és az államvizsgába szeretném tisztességesen beletenni a munkát, megtisztelve ezzel a tanáraimat, akik mindvégig segítettek.

– Netán látja is már magát civilben?
– Tetszik a mérnöki gondolkodás, a hatékony idő- és energiagazdálkodás, amellyel eredményesen végzünk el feladatokat. Ezt a szemléletet látom visszaköszönni az egyesületem, az NKM Szeged vezetésében is, talán nem véletlen, hogy a szakmai igazgató Sík Márton is ugyanazon a szakon végzett, amit én tanulok. És az sem véletlen, hogy az elmúlt évben a klubunk nyerte meg az egyesületek közötti pontversenyt.

– Apropó, időgazdálkodás! Mire sajnálja az időt a mindennapokban?
– Arra, hogy eljussak A-ból B-be. Elvesztegetett időnek érzem például, ha Pest és Szeged között ingáznom kell. Ha csak Szegeden vagyok, sokkal kevesebbet ülök az autóban, amikor viszont Pesten laktam, napi három órám ment el a közlekedéssel.

– Mi az, amire nem sajnál pénzt kiadni?
– Ételre nem sajnálom, és egy jó kávéért is mindig szívesen fizetek. Persze nem volt mindig így. Amikor tizennyolc évesen másfél évig Pesten laktam az edzések miatt, mindenre sajnáltam pénzt kiadni, mert nem volt miből. Akkoriban a szüleimre szorultam.

– Élete meghatározó pillanataiból kitűnik, szívesen vág bele kalandtúrákba, távoli vidékekre is. Mi a következő terv?
– Nincs konkrét terv, ilyesmiről csak az olimpia után érdemes gondolkodni. De nagy álmom, hogy lakókocsival egy nagyobb túrát tegyek Európában.