Öttusa: Kardos Bence átesett a koronavírus-fertőzésen

Vágólapra másolva!
2020.04.16. 16:13
null
Kardos Bence már túl van a fertőzésen (Fotó: Tumbász Hédi)
Csütörtökön vírusteszten jártak a magyar öttusa-válogatott tagjai, akik közül egy versenyző, Kardos Bence már átesett a fertőzésen. Ez derült ki az eredményéből.

Az öttusa-válogatott tagjai és az edzők is részt vettek a csütörtöki vírusszűrésen, ahol mindenki negatív tesztet produkált, egyetlen versenyző véréből mutatták ki az ellenanyagot, a fiatal Kardos Bence az, aki már átesett a koronavírus-fertőzésen.

„Már nem vagyok fertőző, de az eljárás szerint visszairányítottak a háziorvosomhoz, aki a szükséges protokoll szerint jár majd el” – mondta Kardos Bence, aki az elmúlt időszakban nem tapasztalt magán semmiféle tünetet, ám a február végi kairói világkupáról hazatérve megbetegedett, s pár napig az ágyat nyomta.

A versenyző ahogyan eddig is tette otthon végzi az edzéseket, uszodába eddig sem járt, hiszen a válogatott tagjainak nem volt rá lehetősége, az edzésprogramja javarészt erősítésből, futásból és otthoni lövészetből állt.

„Az otthoni munkához nyújt segítséget a szövetség, hiszen a honlapon elérhetők úszásspecifikus és vívással kapcsolatos feladatsorok – mondta Kállai Ákos női szövetségi kapitány. – Emellett a szövetségi edzők tartanak online edzéseket is, ha valaki igényli a külön foglalkozásokat.”

Hogy mire készülnek öttusázóink?

Ahogyan a többi sportágban, az öttusázóknál is minden kérdéses. A nemzetközi szövetség gyakorlatilag az összes versenyét törölte, egyedül a cancúni világbajnokságról nem döntött még, amelyet – megfelelő egészségi feltételek és biztonsági körülmények között – az ősz folyamán rendezhetnének meg.

„Nemzetközi szinten az volt a szövetségi kapitányok és az edzők kérése, hogy legalább három hónap maradjon a versenyzők számára a tisztességes felkészülésre. Értjük ezt úgy, hogy a fair play szellemében minden országban megfelelő viszonyok között tudjanak edzeni az öttusázók” – tette hozzá a kapitány.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: az egyiptomi Halil 14 évesen nyert a nők közt Kairóban, Gulyás 4.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:07

Öttusa: Bizakodva várjuk a döntőt – Belák János

Egyéb egyéni
2025.03.01. 07:21

Öttusa vk: Egy magyar jutott döntőbe a férfiaknál Kairóban

Egyéb egyéni
2025.02.28. 18:13

Négyből négy magyar döntős a nőknél a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:06

Mindhárom magyar továbbjutott az elődöntőbe a férfiaknál a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:19

Mind a négy magyar elődöntős az öttusázók kairói vk-versenyén

Egyéb egyéni
2025.02.25. 17:57

Öttusa: a felnőttek is átállnak az akadályversenyre – kezdődik a világkupaidény

Egyéb egyéni
2025.02.25. 09:51

Guzi Blanka: Itt volt az idő felébredni a téli álomból!

Egyéb egyéni
2025.02.24. 07:12
Ezek is érdekelhetik