Olimpia: Isztambul megrendezné a 2032-es játékokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 15:20
null
Törökországban nem tettek le az olimpiai álomról (Fotó: AFP)
Az Isztambul elbukott 2020-as nyári olimpiai pályázatát vezető Hasan Arat szerint a török városnak pályáznia kell a 2032-es nyári játékok rendezésére.

Arat, a Török Olimpiai Bizottság alelnöke – az insidethegames.biz cikke szerint – az állami hírügynökségnek beszélt arról, hogy Isztambul készen áll a rendezésre, és alkalmas arra, hogy otthont adjon az olimpiának és a paralimpiának.

„Hiszem, hogy Törökországnak nem szabad feladnia az olimpiai ambícióit. Isztambulnak pedig kandidálnia kell a 2032-es nyári játékokra" – jelentette ki határozottan Arat, külön kiemelve, hogy a 2020-as olimpiai pályázatban ígért infrastrukturális fejlesztések, azaz a metróvonalak, az utak, a vonatpályák már megvalósultak.

Isztambul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2013-as döntése során egy lépésre állt a sikertől. A három pályázó közül a szavazás első körében Tokió végzett az élen, ám az abszolút többséget nem szerezte meg. Isztambul és Madrid azonos szavazattal zárt, közöttük újraszavazással döntöttek a NOB tagjai. A második körre végül a török metropolisz maradt versenyben, abban viszont ismét Tokióra voksoltak többen: a japán főváros 60, míg Isztambul 36 szavazatot kapott. Utóbbi sorozatban az ötödik pályázatát bukta el.

A 2032-es rendezésre eddig Ausztrália Queensland állama, az indonéziai Jakarta, illetve India egy még nem kijelölt várossal jelezte pályázati szándékát. Igaz, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az ausztrálok egyelőre kivárnak.

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
17 órája

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
18 órája

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

A győztes, aki ott sem volt

Népsport
2025.03.13. 07:56
Ezek is érdekelhetik