Videó: a lőfegyver használatát is tanulják az olimpikonok a Honvédség sportszázadában

Néhány hónappal ezelőtt a sportszázad tagjai közül többen életük nagy fellépésére készülődtek. Volt, aki olimpiai kvótával a zsebében tekintett a júliusi tokiói nagy kaland elé, más már csak karnyújtásnyira állt az ötkarikás kvalifikációtól, aztán a koronavírus-járvány elsöpört szinte mindent. Az olimpiát egy évvel elhalasztották, a sporttelepek bezártak, a versenyek sorra elmaradtak, s a nemzetközi szövetségek illetékesei azóta is vakarják a fejüket, miként és mikor indítsák újra a rendszert. Hogyan lehet tisztességes körülményeket teremteni a járvány által szétszabdalt, megtépázott sportvilágban?

A várakozás idejét éljük most is, pontosan ezt az időszakot ragadták meg többen válogatott sportolóink közül, s határoztak úgy, jelentkeznek a sportszázad öthetes alapkiképzésére, hogy a szerződéses katonai státuszból a HM teljes értékű tagjaivá válhassanak.

„Önként és dalolva jöttem” – mondja párbajtőröző világbajnokunk, Siklósi Gergely, akin – és erről már a kora reggeli körletszemlén megbizonyosodhatunk – remekül áll a katonai gyakorlóruha. A BHSE fiatal vívója nem is rejti véka alá, hogy gyerekkora óta szimpatizál a katonasággal, „a tűzoltó leszel, s katona” verssorból utóbbi verzió lett a befutó nála, és most, hogy már játszi könnyedséggel szereli szét és rakja össze a gépkarabélyt, még inkább kedvet érez ehhez a pályához: „Az első egy hét afféle bemelegítés volt. Nagyon sok alaki foglalkozáson vettünk részt, rengeteg tantermi oktatás volt, de a most következő hetekben már nem az elméleti, sokkal inkább a gyakorlati foglalkozásokon lesz a hangsúly.”

A gyakorlati foglalkozás nyomait viseli a lábán világbajnoki bronzérmes sportlövőnk, Sike Renáta, aki egy akadálypályás délelőtt során került közelebbi kapcsolatba egy kétméteres kőfallal.

„Kék-zöld a lábam, de nem vészes. Talán csak azért látszik meg ennyire, mert sérülékenyebb vagyok, szerintem a dzsúdós fiúknak meg sem kottyanna egy hasonló baleset” – vélekedett a versenyző, aki az alaki kiképzés során többször is elmosolyodott.

Hogy ez a széles mosoly a katonaságnál, menetelés közben belefér-e?

„Eddig még nem tiltotta meg senki, és bizony az a helyzet, hogy sokat mosolygunk magunkon. Mert azért ez egy egészen más világ, mindannyiunknak bele kell rázódni. Az elmúlt hónapok több szempontból is kínkeservesen teltek, így ez a kiképzés igazi kapaszkodót jelent, jót fog tenni az erős fizikai és pszichés terhelés. Azért jöttem a sportszázadba, hogy embert faragjanak belőlem, és már ez az egy hét is rengeteget segített, például visszaállt a napirendem, korán kelek, és este szinte bedőlök az ágyba – árulja el Sike Renáta, aki nem titkolja, egyéni sportolóként más érzéseket ad a katonai közösség, a csapatmunka. – Most, hogy megtapasztaltam, milyen csapatban dolgozni, irigykedve gondolok a vízilabdázókra vagy a kézisekre, milyen szerencsések, hogy másokért is küzdhetnek. A csapatunk most formálódik, még nem mindenkit ismerek igazán, de az elmúlt egy hét történései már összekovácsoltak minket. Azt hiszem, mindannyian kiállnánk egymásért, ha szükség lenne rá.”

Több sportoló a családi hagyományokat folytatva érkezett Szentendrére. A birkózó Lévai Zoltán edző-édesapja is katona volt („Katonás nevelést kapva nőttünk fel” – vallja a legidősebb Lévai fiú, akinek mindkét testvére birkózó), világbajnok öttusázónk, Kovács Sarolta pedig mindkét szülői ágon kötődik a Magyar Honvédséghez.

„Katonacsaládban nőttem fel, a nagyapáim, mindkét nagybátyám, az édesapám is katona volt, éppen ezért nagyon vártam már ezt a kiképzést. Ami mellett szerencsére a felkészülésünk fizikai részét is el tudjuk végezni, hiszen megnyitották nekünk az uszodát, így heti háromszor-négyszer úszunk, és természetesen a futóedzéseinket sem kell kihagynunk” – magyarázta Kovács Sarolta, akinek nemcsak családias összetartozást, közösséget jelent a sportszázad, hanem biztonságot is, hiszen a kettős életpályamodellnek köszönhetően a sportpályafutása végeztével – a többiekhez hasonlóan – katonaként folytathatja a civil életben.

MINIINTERJÚ KRIZSÁN SZABOLCCSAL, A SPORTSZÁZAD VEZETŐJÉVEL

 

– A nyár folyamán öthetes alapkiképzésen vesznek részt a sportszázad tagjai. Mi vár rájuk pontosan ebben az időszakban?
– Minden olyan kiképzést megkapnak, amellyel az állomány teljes értékű tagjaivá válnak. Június nyolcadikán huszonhárom katona-sportolóval kezdtük el a munkát, és hangsúlyozom, hogy önkéntesen jöttek, maguktól jelentkeztek a kiképzésre. Mindannyian nagyon motiváltak, fegyelmezetten, céltudatosan hajtják végre a feladataikat. Elképesztően erős csapat gyűlt össze, elég, ha csak a világbajnok párbajtőrözőt, Siklósi Gergelyt, az olimpiai kvótás öttusázó Kovács Saroltát vagy a tőrvívó Kondricz Katát említem.

– Mit jelent ezeknek a versenyzőknek a sportszázad, és mit jelent a honvédségnek, hogy ilyen sportolókat tudhat az állományában?
– Fontosnak tartom, hogy a katonasportolók ne csak szervezeten kívül legyenek katonasportolók, hanem kapják meg tőlünk azt a kiképzést, amellyel valódi katonákká válhatnak, és a közeljövőben olyan feladatokat lássanak majd el, mint példának okáért a határvédelem volt a veszélyhelyzet alatt. Ahogy sportolóként, katonaként is tegyenek meg mindent a hazáért, a magyar honvédségért. Hogy mit jelent a világklasszis sportolók jelenléte? Hidat képeznek a magyar honvédség és a civil társadalom között, az embereknek példamutató lehet, hogy ilyen kvalitású sportolók is az állomány tagjai.

– Az elmúlt egy hétben milyen benyomást tettek önre?
– Céltudatosak, pontosak és persze a sportolói csibészséget is hozták magukkal. Tapasztaltuk ezt az első teszt során, amikor élsportolóhoz híven lektorálták a szomszédaik anyagát, minden lehetőséget megragadtak, hogy jó tesztet írjanak... Természetesen mindenki szépen megismétli ezt a tesztet, mert bizonyos engedményekre hajlandó vagyok, de szakmai vonalon nem engedek. Bár volt válogatott sportolóként azt kell mondanom, a helyükben én is így tettem volna...