Férfi asztalitenisz BL: a Düsseldorf nyerte a tornát

Vágólapra másolva!
2020.12.20. 10:54
null
A házigazda Borussia Düsseldorf nyerte a Bajnokok Ligája egyhetes buboréktornáját (Fotó: AFP)
A házigazda Borussia Düsseldorf nyerte meg a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája egyhetes buboréktornáját.

 

A csapat a döntőben 3:1-re múlta felül az ugyancsak német 1. FC Saarbrückent, s ezzel hatodszor nyerte meg a BL-t, és mivel annak elődjében, a BEK-ben is ennyiszer diadalmaskodott, immár 12-edszer bizonyult Európa legjobb klubjának.

A düsseldorfi tornának résztvevője lett volna Szudi Ádám is, ő azonban koronavírus-fertőzése miatt nem tarthatott az osztrák Wels együttesével. A magyar szövetség hírlevele szerint a játékos azóta már jól van, teljes erőbedobással edz a BOK Csarnokban, amely a válogatott ideiglenes központja.

Az európai szövetség a pandémia miatt változtatott az eredeti lebonyolításon, és – akárcsak a nők esetében, Linzben – egy helyszínen, néhány nap alatt, buborékrendszerben rendezte meg az első számú európai kupasorozatot.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Véget ért a Lei, Szántosi páros menetelése

Egyéb egyéni
2025.04.02. 17:39

Asztalitenisz: A Lei, Szántosi páros egyetlen európaiként elődöntős Otocecben

Egyéb egyéni
2025.04.02. 13:31

Asztalitenisz: a Lei, Szántosi páros bravúrja Otocecben

Egyéb egyéni
2025.04.01. 15:49

Két magyar ezüst a lengyelországi para-asztalitenisz vk-n

Egyéb egyéni
2025.03.31. 10:35

Asztalitenisz Ek: nehéz, de nem reménytelen a Budaörsi SC helyzete

Egyéb egyéni
2025.03.29. 20:00

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:56

Asztalitenisz ob: egyesben Póta Georgina hatodszor, András Csaba először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 18:27

Asztalitenisz ob: Barcsai Sophie három számban is elődöntős

Egyéb egyéni
2025.03.22. 21:58
Ezek is érdekelhetik