Van értelme küzdeni – Berente Judit, 2020 legjobb fogyatékos sportolója

– Az Év sportolója gálán sokaknak mondott köszönetet, de főként az ismeretlen donornak, aki nélkül nem állhatott volna a színpadon. A szavait hallva milliókban fogalmazódhatott meg a gondolat: tanuljunk meg értékesen élni!
– Értékelni a mindennapokat, értékelni a lehetőségeket, értékelni és „jól tartani” azt a szervet, amelyet kaptam, azt a testet, amelyben élhetek. Fiatalabb koromban tapasztaltam, milyen a kilátástalanság. Amíg nem kaptam meg az új vesémet, mindig rövidebb távra terveztem. Ha előre néztem, azt mondtam magamnak: csak érettségizzek le, csak fejezzem be a főiskolát, csak menjek férjhez, csak készüljön el a házunk... Aztán megtörtént a műtét, és egyszeriben kinyílt előttem a világ. Már az öröm, hogy reggel felkelek, hogy tudom tervezni és jól eltölteni a napomat. Az orvosom azt mondta: ameddig működik ez a vese, addig használjak ki minden pillanatot, és én bizony az az ember vagyok, aki kimaxolja a lehetőségeit.

– Mit jelent a sport az életében? Kapaszkodót adott, szabadságot, gyógyulást?
– Mindent egyben. Már gyerekkoromban is szerettem sportolni, tornásztam, kézilabdáztam, úsztam, ám amikor tizenhárom esztendősen kiderült a végstádiumú vesebetegségem, már nem kaptam verseny­engedélyt a sportorvosoktól. Sőt, azt csak később tudtam meg, hogy az édesanyámnak azt mondták a doktorok, nem érem meg a tizennyolcat. Nem lett igazuk. Szerencsére nagyon jó orvosokkal találkoztam és egy kiváló dietetikussal is, aki negyvengrammos fehérjediétát dolgozott ki nekem, ezt követtem tizenhat évig. Visszatérve a kérdésére: a sport mindig jelen volt az életemben, a főiskolán is testnevelés szakra jelentkeztem, igaz, mivel hólyag-pacemakerem volt, amelynek külső vevő része a hasüregembe volt elhelyezve, voltak feladatok, amelyeket nem tudtam volna elvégezni. Azt mondták, ha nem tudom a felemáskorlát-gyakorlatokat bemutatni, nem írják alá a félévemet, így végül el sem kezdtem a tanulmányaimat ezen a szakon. Ellenben sítáborba elutaztam a tesi szakosokkal, és már az első ott rendezett versenyt megnyertem. Rendszeresen úsztam, síeltem, és az 1995-ös szervátültetésemig minden sportolási lehetőséget kihasználtam. A szegedi műtétem során a kórházban találkoztam egy transzplantált lánnyal, aki akkor jött haza Manchesterből, a szervátültetettek világjátékáról. És akkor felcsillant a szemem...

– Mikor tudott hozzájuk csatlakozni?
– Három hónapot töltöttem kórházban, decemberben engedtek haza az orvosok és a következő év elején jelentkeztem az akkor még egyetlen szervátültetett sportegyesületbe, az MTSE-be, márciusban már részt is vettem az első versenyemen. Elkezdtem rendszeresen úszóedzésre járni, és nagy örömömre dupla hatása lett a sportolásnak. Mivel sajnos több szervkilökődésem is volt, az orvosok szteroidterápiát alkalmaztak, amelynek következtében holdvilág arcom lett, és úgy éreztem, a testem eldeformálódott. Az úszásnak köszönhetően azonban átalakult a testem, és a rendszeres sportolás csökkentette a gyógyszerek mellékhatását, a vízhajtókat elhagyhattam, sokkal jobban éreztem magam a bőrömben. A műtétem után két évvel, 1997-ben vettem részt először a nyári, 1999-ben a téli világjátékon, azóta pedig minden szervátültetetteknek szervezett multisporteseményen ott voltam.

– Hogyan alakul egy napja, hiszen nemcsak sportoló, hanem a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke is?
– Attól függ, hol vagyok: kétlaki életet élek, hol Jászkiséren, hol Budapesten tartózkodom. Mostanában heti két-három napot töltök el a fővárosban, ilyenkor a Fradi uszodájában edzek, de mindennap jelen van a mozgás az életemben. Ha nem úszom, konditeremben vagyok, a sífutáshoz pedig kerékpározom, elliptikus tréneren edzek, vagy éppen elutazom téli edzőtáborba a többi versenyzővel. A kocsim sokszor az irodám is, igyekszem az ügyeket útközben is intézni, hogy minél több időm maradjon a mozgásra. Huszonöt éve élek beültetett vesével, ezt a kort kevesen érik meg, a sport azonban rengeteget hozzátesz az életünkhöz, ugyanis a beültetett szerv „idejét” harminc százalékkal is meghosszabbíthatja.

– Hány transzplantált él Magyarországon?
– Ötezernél többen vagyunk, tavaly volt a tizenegyezredik szervátültetés Magyarországon. Az 1973-ban induló veseátültetési program kezdete óta már sokan nincsenek közöttünk, éppen ezért küldetésnek is tekintem, hogy minél több embert meggyőzzek a sport gyógyító erejéről. A szövetségünkhöz kétszáz versenysportoló tartozik, de általában ötszáz embert tudunk mozgósítani, s a tíz százalék jónak mondható számadat. A betegedukációs programunknak – a hat éve útjára indított Képzett Beteg Programnak – köszönhetően nagyon sok embert rá tudunk bírni a sportolásra, és jó néhányan vagyunk már szeniorkorban, ami a legjobb példa arra, hogy érdemes csinálni.

– Ahogyan az Év sportolója-díj is visszaigazolás.
– Pontosan. Nem magam, hanem az üzenete miatt örülök neki különösen. Bízom benne, hogy sok transzplantálthoz eljut az elismerésem híre, a történetem, és az, hogy van értelme küzdeni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. január 16-i lapszámában jelent meg.)