Golf a Holdon, avagy a sport dacol a gravitációval

Az 1970. áprilisi balul sikerült utat követően az Apollo–14 feladata a Hold-programba vetett hit visszaállítása is volt, és ha már lélegzetvisszafojtva figyelt a világ, valami emlékezeteset is szerettek volna az asztronauták mutatni neki. Így aztán Alan Shepard egy golfütőt (pontosabban: csak a fejét) és két labdát is vitt magával az expedícióra. (Shepard másodszor járt az űrben, 1961. május 5-én, 24 nappal Gagarin után ő volt az első amerikai, aki a Freedom–7-tel az űrben járt, és az Apollo–14 expedíció első embereként az ötödik, egyben a maga 47 évével a valaha volt legidősebb, aki a Holdra léphetett.)

Shepard golfütése a Holdon

Shepardék két részletben több mint kilenc órát töltöttek a szabadban, és a második Holdséta végén a parancsnok egy szerszámnyélre erősített acél 6-os golfütőfejjel megpróbálta elütni a magával hozott golflabdát – ám a szkafander szorításában ez csak egy kézzel volt lehetséges, elsőre luftot is ütött, másodszorra azonban néhány méterre sikerült odébb terelnie. „Csak száll és száll, mérföldekre!” – kommentálta enyhe túlzással az ütést Shepard, majd visszaszállt a holdkompba, és három nappal később Amerikai Szamoától 1410 km-re délre sikeresen landolt is társaival a Csendes-óceánon.

Az Apollo–16 két Holdra lépő űrhajósa, John Young és Charles Duke 1972 áprilisában azzal tisztelgett az olimpiai eszme előtt, hogy a közelgő müncheni játékok alkalmából magasugró-kísérleteket mutattak be a Hold súlytalanságában, ahová két ötkarikás zászlót is felvittek magukkal. A kettejük közül még életben lévő Duke-ot az olimpiai eszme népszerűsítéséért két évvel ezelőtt Thomas Bach NOB-elnök a „Határ az ég” trófeával tüntette ki Lausanne-ban, ahol Duke az egyik zászlót az ottani múzeumnak adományozta.

Jurij Gagarin, a 165 centis kosárlabda-fenomén

Az első űrhajós, a szovjet Jurij Gagarin kiváló jégkorongkapus volt idelent, remekül síelt és korcsolyázott, mi több, mindössze 165 (más források szerint csak 157...) centis testmagassága ellenére a kosárlabdába nemhogy belekóstolt, de a szaratovi műszaki főiskola együttesének csapatkapitánya volt, sőt játékvezetői vizsgát is tett. „Jurij Alekszejevics Gagarin kora ifjúságától lelkes sportoló volt. Már az iparitanuló-iskolában, majd a technikumban is részt vett rendszeres testedzésben – nyilatkozta az ünneplő Népsportnak a történelmi, 1 óra 48 perces repülés után, 1961. április 12-én a „béketábor” új hőséről a Szovjetszkij Szport egyik munkatársa. – A technikum kosárlabdacsapatában első osztályú minősítést szerzett. Gagarin nem magas, sőt a közepesnél is alacsonyabb, a kosárlabdázásra hallatlan ruganyossága és akaratereje tette alkalmassá. A technikumban nemcsak sportolt, hanem sportszervezőként is működött, igen sok diáktársát vonta be a sportolásba. A repülés iránti vonzalma modellezéssel kezdődött, sportrepüléssel folytatódott, majd vadászrepülésen át fejlődött űrrepülésig.”

A hidegháborús űrversenyben győztes Gagarinnal a Szovjetunió nem volt hálátlan, sőt. Amint Szaratov közelében leszállt (nem véletlen, hogy a Volga-parti város új repterét 2019 augusztusában róla nevezték el), hazája máris „a Szovjetunió érdemes sportmestere” címmel tüntette ki, a Szovjet Rádiósport-szövetség pedig rekordernek ismerte el a világűr és a Föld közötti kapcsolat történelmi megteremtéséért.

„Amikor a rádióban hallottam Gagarin csodálatos hőstettét, azonnal arra gondoltam, milyen hihetetlen bátorságának kellett lennie. Teljesen egyedül beült az űrrakéta kabinjába, hogy elrepüljön egy olyan világba, ahol eddig az ember csak a képzeletében járt. Úgy vélem, hogy nagy önbizalmat adott neki a tudat, hogy azt az űrrakétát, amelybe beszállt, és amelyre hősiesen rábízta az életét, olyan kezek alkották, amelyek eddig is csodát műveltek rakétaépítésben. Mint sportember gondolatban én is kezet szorítok Gagarinnal, a hős sportemberrel” – lelkendezett az idehaza megszólaltatott sporthírességek egyikeként az akkor 21 éves Göröcs János, az Újpesti Dózsa válogatott klasszisa, majd, talán Gagarin tiszteletére, április 16-án gólt lőtt az NDK elleni vb-selejtezőn.

Valentyina, azaz „Válja” Tyereskova, a világ első női űrhajósa első osztályú ejtőernyős volt, aki 125 sikeres ugrást mondhatott magáénak, mielőtt 1963. június 16-án 48-szor megkerülte a Földet a Vosztok–6 fedélzetén. Négy hónappal később, október 19-én Kelet-Berlinben ő végezte el az NDK–Magyarország Eb-selejtező (akkor még Nemzetek Európa-kupájának hívták, Bene és Rákosi góljával 2:1-re nyertünk) kezdőrúgását úgy, hogy a lelátón maga Jurij Gagarin is ott volt, tombolt a béketábor.

A Voszhod–2-t elhagyva a világ első űrsétáját teljesítő kozmonauta, Alekszej Leonov teljesítményét a sportoldalakon is kellőképpen megünnepelték: „A »kozmikus légtornász« Alekszej Leonov alezredes teljesítménye az egész civilizált világ diadala, külön öröm és büszkeség tölti el a sportembereket, akik Leonov alezredes teljesítményében a fegyelmezett sportmozgást is ünnepelhetik” – írta 1965 márciusában a Népsport.

Az űrsétát ugyancsak teljesítő Vitalij Szevasztyjanov 1977-től 1986-ig, majd 1988-tól további egy évig a Szovjet Sakkszövetség élén állt – azaz Portisch Lajosék 1978-as Buenos Aires-i diadalakor is ő gratulálhatott a sakkolimpiai bajnok magyar férficsapatnak.

Az elsőként a Holdra lépő Apollo–11 személyzet tagjai közül Neil Armstrong előbb tanult meg repülni, mint ahogyan a jogosítványát megszerezte, és 17 évesen, 1947-ben azért döntött úgy, hogy repüléstechnikai tanulmányokat kezd az indianai West Lafayette-i Purdue Egyetemen, mert két évvel korábban Ohióban látta a Purdue Boilermakers és az Ohio State Buckeyes közötti amerikaifutball-meccset, és a Boilermakers rajongója lett.

Második földlakóként Holdra lépő társa, Buzz Aldrin középiskolásként rúdugrásban és amerikai futballban volt igazi helyi hős, mielőtt felvették volna a híres West Point-i katonai akadémiára, ahonnan csatlakozott a légierőhöz. John Glenn pedig, aki harmadik amerikaiként járt az űrben és elsőként kerülte meg a Földet, a New Concord főiskolán nemcsak az amerikaifutball-csapat centere és linebackere, de a kosárlabda- és a teniszcsapat oszlopos tagja, igazi all-round sportember volt.

Frizbi, bumeráng és tollaslabda az űrkabinban

Űrhajósnak lenni önmagában is kivételes sportteljesítmény, nem véletlen, hogy az asztronauták között szép számmal találunk olyanokat, akik a különböző sportokban (mindenekelőtt persze a repülősportokban) is megvillantották tehetségüket. A súlytalanság pedig önmagában kihívást jelent, ha fent az űrben akar valaki testmozgást végezni.

Mint például három éve a Nemzetközi Űrállomás orosz, amerikai és japán asztronautáinak, akik speciális űrszabályokkal páros tollaslabdameccset vívtak az állomás legnagyobb moduljában. Az Alekszandr Miszurkin, Mark Thomas Vande Hei duó a Kanai Norisige, Anton Skaplerov kettőssel vette fel a küzdelmet, végeredményt nem hirdettek, mint kijelentették: „a barátság győzött”…

Tollaslabda az űrállomáson…

Az amerikai Garrett Reisman (az első zsidó származású űrhajós, aki Izrael állam megalakulásának 60. évfordulóján, 2008 májusában az űrből köszöntette az övéit) 2008. április 17-én egyenesen a Nemzetközi Űrállomáson végezte el a New York Yankees–Boston Red Sox baseballmeccs ünnepélyes kezdődobását – de ebben a műfajban nem ez volt az első: 13 évvel korábban, 1995-ben például a Columbia űrsikló legénysége indította el az Atlanta Braves–New York Yankees World Series-csata ötödik mérkőzését. Reisman véletlenül felfedezett egy másik „űrsportot” is – mégpedig a vizes palackok töltése közben… „Rájöttünk, hogy ezek a csomagok milyen hatalmasak, és elkezdtük dobálni őket, mint egy medicinlabdát. De lovagolni is lehet rajtuk, unaloműzésnek, edzésnek és szórakozásnak is kiváló” – nyilatkozta.

Az űrben baseballozni kicsit komplikált lenne, ám az asztronauták sűrűn viszik fel magukkal kedvenc csapataik relikviáit, a spanyol-amerikai Michael López-Alegría például 2007-ben az 1984-es World Series egyik, az akkor már baseballkomisszárként dolgozó Peter Ueberroth (a Los Angeles-i olimpiát tető alá hozó üzletember) által dedikált labdáját is az úticsomagjába rejtette. Kollégája, Sunita Lyn Williams (aki a maga négy részletben teljesített több mint 29 órájával 2008-ig a világon a legtöbb időt űrsétán töltő nő volt) pedig Red Sox-, azaz Boston-rajongóként a város híres maratoniját egy futópadon teljesítette a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.

Peggy Whitson unaloműzésre és az asztronauták testének karbantartására komoly váltóversenyeket szervezett 2007-ben, bár a Nemzetközi Űrállomás első női parancsnoka maga is elismerte, hogy ez kissé veszélyes szórakozás volt: „A három űrhajósból álló csapatok első emberei az űrállomás egyik végéből indultak, a másik végén várakozó három modullal arrébb váltotta őket, és visszafutva adta át a stafétát a harmadik tagnak…”

Christer Fuglesang volt az első svéd, aki az űrbe repült, és ha már ott járt, vitt magával egy frizbit, hogy megdöntse a szer idővilágrekordját. Ez földi gravitáció nélkül természetesen sikerült is neki – 16.72 másodperc lett az új csúcs. A japán Doi Takao pedig egy bumeráng aerodinamikáját vizsgálta meg, és kissé elképedt, amikor látta, hogy a gravitációnak nincs köze a röppályájához. „Nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy ugyanúgy repült, mint a Földön” – mondta hazája első, űrsétát is teljesítő asztronautája.

A gyulaházi Farkas Bertalan, Csillagváros kapitánya

És vele kellett volna kezdeni: szinte természetes, hogy a gyulaházi születésű Farkas Bertalannak, a mindmáig egyetlen magyar űrhajósnak is jelentős a sportmúltja. („Gyulaházán, ahol születtem, két labda volt a faluban: az egyik a csapaté, a másik az enyém, a keresztapámtól kaptam, gyönyörű fűzős ötös foci volt...” – nyilatkozta néhány évvel ezelőtt a FourFourTwo magazinnak, s arról is beszámolt, hogy 1972-ben a pápai Vadászrepülő Ezred labdarúgócsapatát is ő alapította.)

Amint az már Csillag Péter kollégánk kiváló Hátsó füves sorozatából is kiderült, mindenki Bercije 9-es számmal a hátán a gyulaházi futballcsapat egyik sztárja volt. Mi több, a Moszkva melletti Csillagvárosban az Interkozmosz-program űrhajósai számára rendezett kispályás focimeccseken olyan ragyogó csapatot irányított, hogy később rendre az ő társai repülhettek, és az ellenfélből kerültek ki a tartalékok...

Mint például a 2018-ban elhunyt Magyari Béla, aki 1980 májusában nem jutott fel a Szojuz–36-ra, csak lentről szurkolhatott Farkas Bertalannak és szovjet társának, Valerij Kubaszovnak. Magyari négy gyermeke közül Lilla lánya csapatban válogatott sportlövő volt – juniorként csapatban neki is ezüst jutott az 1997-es varsói légfegyveres Európa-bajnokságon.

Rakétaember az 1984-es olimpiai megnyitón (megtekintés átkattintással)