„Kristin Otto hazudós és nem sportszerű ember, pedig az élsport gerincet is adhatott volna neki.
Kristin Otto nem lenne kevesebb, sőt, ha egyszer hamut szórna a fejére és beismerné ifjúkori vétkét, még az óriások közé is emelkedhetne. Újra. A csalás abban az időben államforma volt az NDK-ban. Nehéz elhinni, hogy sohasem fordult meg a fejében, hogy ugyan miért kap mindennap az edzőjétől olyan kék pirulát és miért szúrnak a fenekébe injekciós tűt, amitől majdnem olyan lesz, mint egy fiú? Minden tekintetben. Ma már pontosan tudni, hogy Kristin Otto csak egyike volt annak a mintegy tizenkétezer NDK-beli fiatalnak, akit a Manfred Ewald vezette sportminisztérium meg a Német Szocialista Egységpárt korifeusai központi határozattal gyilkolászott.
Hogy miért történt ez? Talán Kristin Otto sem gondolta mindezt végig. Nem azért támogatták és ajnározták, mert szerették, hanem azért, mert jól szolgált a rendszernek. Hasznos volt számukra, miközben egy ördögien szervezett doppingszisztéma részese lett. Még kislány volt, amikor tudta nélkül behúzták a szép, új (dopping)világba, hogy ő is írjon egy fejezetet a mérgezett sporthistóriába.
Emlékeztetőül idézzünk most fel egy nagyszerűen hangzó névsort, csak párat a nagy kínálatból: Marita Koch, Heike Drechsler, Katrin Krabbe, Udo Beyer, Marlies Göhr – világrekorder, olimpiai bajnok atléták, de Otto vízi pályatársainak neve is nagyon jól cseng a sportbarátok fülében. Kornelia Ender, Roland Matthes, Petra Schneider és még sokan mások. A felsorolásban persze először Otto nevét kellene említeni, mert minden dicsőségtáblán ő állt az első helyen, egyetlen olimpián (1988) szerzett hat aranyérme miatt. Az itt megnevezhető olimpikonok mindegyikét egy képzeletbeli fekete fonal köti össze: dicsőséges pályájukon volt egy állandó, becstelen kísérőjük – a koksz.
A felsorolt (és fel nem sorolt) sportolók olimpiai és világbajnoki érmek gazdái voltak valamennyien, és közülük mindenki bevallotta, hogy bizony folyamatosan csaltak, tesztoszteronnal, Klenbuterollal, Erithropoetinnel, röviden EPO-val, Turinabol szteroiddal, magaslaton levett sajátvér-infúzióval. Egybehangzóan állították, hogy ezeknek a szereknek a bevetésével érték el sikereiket. Kivéve Kristin Ottót. Ő váltig azt ismételte, miközben már maga is elhitte, hogy abszolút »tiszta« volt.
Kínos az egészben, hogy Otto közvetlen csapattársai, a váltó tagjai – Daniela Hunger, Katrin Meissner, és Heike Friedrich – eskü alatt vallották a bíróságon, hogy Kristin Otto ugyanúgy doppingolt, mint ők. 1999-ben az egyik ilyen tárgyaláson Otto edzőjét, Stefan Hetzert, valamint a volt csapatorvost, Horst Tauscht jogerősen el is ítélte a bíróság a gondjaikra bízott sportolók ajzószerekkel történt veszélyeztetése vádjával. A büntetést tudomásul vették, nem fellebbeztek.
Kristin Otto minden idők, de legalábbis az eddig eltelt évtizedek legsikeresebb német úszója volt. A hat olimpiai aranya mellett van hét világbajnoki címe is. Öt világcsúcs kötődött a nevéhez. Otto úszódresszben történt búcsúfellépése – a jegyzőkönyvek tanúsága szerint – 1989-ben volt a bonni Európa-bajnokságon, amelyen két aranyéremmel köszönt el a versenymedencéktől. Csapattársnői állítják, hogy hirtelen és váratlan volt Otto visszavonulásának bejelentése, mert aznap délelőtt még szó sem volt ilyesmiről, aztán befutott a labor eredménye és a szövetség emberei alig tudták elsikálni, hogy a tesztoszteronszintje magasabb volt egy férfiénál.
Nehéz elhinni, hogy Kristin Otto fejében a gyanú árnyéka sem suhant át azokkal az emberekkel kapcsolatban, akik a lelkére kötötték, hogy senkinek se beszéljen a kék tablettákról meg a szurikról! Kristin Otto kegyenc volt, megvédték az eredményei, de ezt nem mindenki élte meg így. Vajon mennyire kísérte figyelemmel a másik NDK-s csodaúszó, Kornelia Ender sorsának alakulását? Az övé is sötét történet, kevésbé pompás végkifejlettel, pedig három év alatt 32 (!) világcsúcsot állított fel. Endert 1977-ben kizárták a válogatottból, mert öntudatra ébredt és megtagadta az engedelmességet, amikor újabb teljesítményfokozó szert akartak belediktálni. Az ő esetében a fő vétkest, dr. Lothar Kipkét csak húsz évvel később idézték a bíróság elé, ahol csupán két év börtönt szabtak ki rá, de azt is felfüggesztette az érzékenyített döntéshozó. Haja szála se görbült, miközben a FINA (Nemzetközi Úszószövetség) orvosi bizottságának tagja maradt.”