Súlyemelés: dopping miatt örökös eltiltást kapott egy albán súlyemelő

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.27. 13:32
Doppingolt, ezért örökre eltiltották a versenyzéstől Arber Cercizi albán válogatott súlyemelőt.

A súlyos fegyelmi döntést az ország sportági szövetsége (FSHP) hozta meg, miután kiderült, hogy a 23 éves Arber Cercizi rajtavesztett kokainhasználaton. A férfiak 62 kilogrammos súlycsoportjában korosztályos Európa-bajnoki érmes emelő a februári albán bajnokságon bukott meg, edzőjét öt esztendőre tiltották el. Cercizi nem először bűnhődik: 2014-ben két évre felfüggesztették a versenyzési jogát anabolikus szteroid használata miatt. Arber Cercizi rajtavesztett kokainhasználaton. A férfiak 62 kilogrammos súlycsoportjában korosztályos Európa-bajnoki érmes emelő a februári albán bajnokságon bukott meg, edzőjét öt esztendőre tiltották el. Cercizi nem először bűnhődik: 2014-ben két évre felfüggesztették a versenyzési jogát anabolikus szteroid használata miatt.

Az újabb esetéről beszámoló insidethegames.biz portál kiemelte, hogy az FSHP élére visszakerült korábbi elnök, Elez Gjoza tavaly decemberi megválasztásakor az összes albán súlyemelőt figyelmeztette: aki doppingol, azt „bűnözőként kezelik” és örökre kizárják a számos pozitív eset sújtotta sportágból.

Legfrissebb hírek

Május 10-én lesz a súlyemelők elnökségválasztó közgyűlése

Egyéb egyéni
2025.04.09. 21:49

Súlyemelés: nemenként kettővel csökken a súlycsoportok száma

Egyéb egyéni
2025.04.03. 12:04

Súlyemelés: nem sikerült megejteni az átadás-átvételt

Egyéb egyéni
2025.03.31. 14:50

Nagy Péter: Elég parázs hangulatú, de az én szempontomból sikeres közgyűlésen vagyunk túl

Egyéb egyéni
2025.03.30. 10:06

Súlyemelés: Nagy Pétert választották meg elnöknek

Egyéb egyéni
2025.03.29. 16:16

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Dobos Imre: Nagy Péternek semennyi esélye sincs

Egyéb egyéni
2025.03.18. 20:34
Ezek is érdekelhetik