Tökösen – Szűcs Miklós jegyzete

Biztosan sokan emlékeznek még az atlantai olimpia magyar szempontból egyik legnagyobb dobására, amikor Czene Attila alaposan meglepve a mezőnyt az egyes pályán úszva győzött 200 vegyesen. Nem állítom, hogy súlyában, értékében az asztaliteniszező Majoros Bence dohai kvótaszerzése megközelítené azt a majd' negyedszázados tettet, mégis vélek némi hasonlóságot felfedezni a két eset között, hiszen mint akkor Czene, most Majoros is az esélytelenek nyugalmával indult el, s utóbbi is tulajdonképpen a surranópályán menetelt el a győzelemig, ami esetünkben nem olimpiai aranyat, „csupán” kvótát jelent.

Akik ismerik, pontosan tudják, hogy Majoros a sportág új generációjának egyik legjobb, legértékesebb tagja, a szó valódi értelmében vett profi, akinek – nem véletlen, hogy Muskó Péter szövetségi kapitány is ezt emelte ki először – a mentális ereje, bátran állíthatom, kivételes. Enélkül ugyanis képtelenség lett volna végigjárni azt az utat, amelyet ezzel a nagyszerű sikerrel maga mögött hagyott. A világjárvány okozta nehézségeket most hagyjuk, elvégre az a vetélytársakat is sújtotta, abban viszont mindenképpen a többiek fölé nőtt, ahogyan az elmúlt időszak egyéb megpróbáltatásait kezelte. Januárban és februárban a sérülése miatt kilátástalanul mély gödörbe került, gyakorlatilag nem volt olyan hét, amit végigedzhetett volna, szinte többet volt gyógytornásznál, mint a pingpongteremben, ám a Nyírbátorból induló fiatalembert nem olyan fából faragták, hogy csak úgy, küzdés nélkül feladja. Nem tette akkor sem, amikor az egy éve kirobbanó járvány megbénította a sportéletet is, ő válogatottbeli társával, Szudi Ádámmal önkéntes karanténba vonulva heteken keresztül élt a nyírbátori csarnokban – ez szó szerint értendő, ki sem mozdultak a teremből, ott is aludtak –, bízva abban, hogy sikerül kijutnia Tokióba. Abban, amit most Dohában nyújtott, azok a hetek ugyanúgy benne voltak, mint a lelkierő, amely átlendítette az elmúlt időszak megpróbáltatásain.

S persze ne feledjük a siker receptjének még egy elengedhetetlen hozzávalóját, a magyar virtust se, mert úgy tűnik, amikor az olimpiai kvalifikáción másoknál tele a nadrág, olyankor akad egy-egy magyar, akit nem bénít meg a tét. Ilyen lehetetlen helyzetben szerzett kvótát 2012 előtt Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám, 2016 előtt megint csak Pattantyús, most pedig Majoros Bence szállított csodaszámba menő eredményt.

Esélytelenül, mégis tökösen – ahogy kell.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!