Vívó-vk: negyeddöntős a magyar női párbajtőrcsapat

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.22. 10:53
null
Negyeddöntős a magyar női párbajtőrcsapat Kazanyban (Fotó: Matey István/Hajdú-Bihari Napló, archív)
Két győzelemmel negyeddöntőbe jutott a Szász-Kovács Emese, Kun Anna, Muhari Eszter, Büki Lili összeállítású csapat a párbajtőrözők kazanyi világkupaversenyén – írja az MTI.

 

A magyarok előbb az indiaiakat verték meg a várakozásnak megfelelően könnyedén, majd az amerikaiakat is magabiztosan múlták felül. Utóbbi mérkőzésen az első három pár után még egy tussal a tengerentúliak vezettek, de aztán a magyar együttes fordított, majd fokozatosan ellépett, és tíztalálatnyira növelte előnyét – a viadal honlapja alapján. A végén ez valamelyes csökkent, de az amerikaiaknak nem volt esélyük érdemben közelebb zárkózni.

A magyar csapat kedden, a lengyel négyes ellen folytatja szereplését az oroszországi viadalon, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása ebben a fegyvernemben.

A női válogatott már nem kerülhet be az ötkarikás mezőnybe, és egyéniben sem áll senki kedvező pozícióban, így ebben a szakágban az április végi, madridi, európai pótkvalifikációs versenyen lesz lehetősége az elnökség által kijelölt vívónak harcba szállni a kvótáért, ami a győzelemért jár. Azon a viadalon már csak olyan nemzetek egy-egy képviselője vehet majd részt, amelyek addig nem jutottak kvalifikációhoz a fegyvernemben.

A kazanyi vk-n 25 csapat indult a női versenyben.

VILÁGKUPAVERSENY, KAZANY
PÁRBAJTŐR, NŐI CSAPATVERSENY

A 32 KÖZÖTT
Magyarország–India 45:21
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Egyesült Államok 45:37

(MTI)

Legfrissebb hírek

Vívás: aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat a marrákesi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2 órája

Muhari Eszter aranyérmes a marrákesi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.03.29. 20:39

Siklósi Gergely nyerte a marrákesi világkupa-viadalt

Egyéb egyéni
2025.03.29. 20:37

Vívás: Muhari és Gnám főtáblás a marrákesi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.27. 19:55

Vívás: Muhari Eszter egyetemi bajnok lett az Egyesült Államokban

Egyéb egyéni
2025.03.25. 15:41

Vívás: Siklósi Gergely ötödik lett a budapesti párbajtőr GP-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 18:17

Vívás: egy magyar sem jutott főtáblára a selejtezőből a budapesti párbajtőr GP-n

Egyéb egyéni
2025.03.15. 19:50

Budapesti pástokon a párizsi (arany)érmesek is!

Egyéb egyéni
2025.03.13. 14:34
Ezek is érdekelhetik