Olimpia: 125 éve lett valóság Coubertin báró álmából

Amikor Pierre de Coubertin báró húszévesen először látogatott el Angliába, a híres-nevezetes Rugby Schoolban (innen ered a rögbi, 1845-ben az iskola tanulói fektették le először a szabályait) mindörökre megfertőződött a sporttal és az iskolaalapító Thomas Arnold gondolataival a test, a lélek és a szellem emberiséget átformáló egységéről.

Angliai élményeit írásos formában is megjelentette, a szerinte az erkölcsileg és szociálisan is hasznos testedzés rajongója lett, és gyorsan rátalált a régi görögökre, az ókori olimpiai játékokra. Amikor 1892-ben ő bíráskodott a Racing Club de France és a Stade Francais közötti első francia rögbibajnoki döntőben, már készen állt a fejében a terv: modern olimpiai játékokra van szükség! Példából több is volt, rendeztek sportfesztivált Wenlockban, a Crystal Palace-ban az angolok 1866-ban megcsinálták a maguk nemzeti olimpiáját, és jómódú görög partnerek is akadtak Coubertin egyre szélesedő ismeretségi körében.

1894. június 23-án a görög üzletemberrel és íróval, Dimitriosz Vikelasszal életre hívta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (a 16 alapító között ott volt a magyar sportszervező, író és humanista, Kemény Ferenc is – ma a NOB-nak 95 rendes tagja, 41 tiszteletbeli tagja és Jacques Rogge személyében egy tiszteletbeli elnöke van), és ekkor már megvolt a koncepció is az újjáépülő athéni Panathinaiko Stadionban az első játékok lebonyolítására. (Vikelasz az athéni olimpia után lemondott, innentől 29 éven át maga Pierre de Coubertin állt a NOB élén.)

A báró határozottan ellenezte a nők részvételét a játékokon – mondván, az ókorban sem sportolhattak, ehhez képest 1900-ban teniszben, golfban és vitorlázásban már feltűntek a versenyeken –, ugyanakkor édes gyermekét, az öttusát a sportok királyának szánta, bizonyára forog a sírjában, hogy mivé lett az egykor nagyszerű, ötnaposra álmodott sportág. 1896-ban személyesen felügyelte az első olimpia programjának kialakítását, bár kissé csalódott volt, hogy a lovaspólót, a labdarúgást és az ökölvívást elsőre nem tudta átverni a szigorú NOB-tagokon.

OTT VOLTUNK AZ ALAPÍTÁSKOR

A Magyar Szent Korona Országainak Vörös Keresztes Egylete (1881) és a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy (1886) után harmadik társadalmi szervezetként jött létre a monarchia Magyarországán a Magyar Olimpiai Bizottság. Avilágon hatodikként, 1895. december 19-én – a francia, a görög, az amerikai, a német és az ausztrál társszervezet után. Igaz, ez még nem a MOB, csupán a jogelőd, az „Olimpiai Játékokat Előkészítő Magyar Bizottság” volt.

Az 1863-ban létre hozott Nemzeti Torna Egylet vállalta az előkészítés feladatait, és a kezdeti ódzkodás ellenére végül a tekintélyesMAC (Magyar Atlétikai Club) vezetői is csatlakoztak az ügyhöz. Rajtuk kívül a Budapesti Budai Torna Egylet, az MTK, a Nemzeti Hajós Egylet, a III. ker. TVE, aBTC és aNeptun Evezős Egylet küldöttei kerültek az első testületbe. A MOB első elnöke Berzeviczy Albert, társelnöke a MAC-os dr.Gerendai György, titkára az ötletgazda, Kemény Ferenc lett.

A Pesti Napló a XLVI. évfolyam 348. számában így írt: „Az olimpiai játékok tárgyában a budapesti torna- és sportegyesületekből alakult bizottság december 19-én, este hat órakor, a Nemzeti Torna Egylet helyiségében ülést tart”. És a lap 1895. december 23-án már arról számolt be, hogy a bizottság írásbeli felterjesztést intézett Wlassics Gyula közoktatási miniszterhez, kérve, hogy 1000 forintot adjon az athéni olimpiára készülő magyar sportolók támogatására.

Kemény egyike volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hét alapító tagjának, még úgy is, hogy Coubertin meghívása ellenére nem tudott jelen lenni 1894-ben a Sorbonne aulájában az eredendően „nemzetközi testnevelési kongresszusnak” meghirdetett ülésen, tulajdonképpen a NOB alakuló kongresszusán, amelyen Magyarországot hárman – gróf Csáky Albert, a hivatalából éppen távozó kultuszminiszter, Hegedűs Sándor országgyűlési képviselő és gróf Hoyos László, a monarchia párizsi nagykövete – képviselték.

AZ ÓKORIAK IS MEGIRIGYELTÉK VOLNA

Napra pontosan 125 évvel ezelőtt, 1896. április 6-án nyitották meg az I. Nyári Olimpiai Játékokat, és kilenc nappal később, április 15-én már be is fejeződött a történelmi első seregszemle. A résztvevők mindannyian európaiak voltak vagy Európában éltek (mint a ma ausztrálként számon tartott, 1896-ban a britekkel érkező Teddy Flack, a 800 és az 1500 m-es síkfutás győztese), leszámítva az Egyesült Államok 14 sportolóját, akik három sportágban álltak rajthoz, közülük 12-en dobogós helyen végeztek, és 11 aranyukkal a házigazda görögöket megelőzve az éremtáblán is az élen zártak.

A megnyitón kilenc zenekar és egy 150 tagú kórus adta elő az Olimpiai Himnuszt, amelyet erre az alkalomra Kosztisz Palamasz költő soraira Szpiridon Szamalasz komponált – a NOB 1958-as döntése értelmében 1960-tól lett az olimpiák hivatalos himnusza. Konszantin görög koronaherceg beszédét követően György király nyitotta meg az első újkori nyári olimpiát.

A versenyekre végül hat (plusz egy) helyszínen került sor. Az atlétikát, a birkózást, a tornát és a súlyemelést a 333.3 m pályakerületű Panathinaiko Stadionban (a maratoni futás rajtja természetesen Marathonban volt, ha már egyszer…), az úszást az erre a célra új létesítményt felhúzni nem kívánó rendezők miatt a pireuszi Zea-tengeröböl vízében, a kerékpárt a Neo Phaliron-velodromban (az országútiak rajtját itt is Marathonba vitték), a sportlövészetet az Athén melletti Kallitheában átadott új lőtéren, a teniszt az Athens Lawn Tennis Club füves pályáin, a vívást a dúsgazdag Evangelosz Zapasz pénzéből felhúzott Zapeionban bonyolították le. A kerékpárosok pályáját 1964-ben labdarúgóstadionná alakították át, belőle lett a híres Karaiszkakisz, az Olympiakosz Pireusz arénája, amely 2004-ben az olimpiai labdarúgótorna meccseinek adott otthont. A Panathinaikót 108 évvel később az íjászversenyek helyszíneként és elsőrangú ötletként a maratoni futás befutójánál hasznosították.

A vitorlázó- és az evezősversenyek 125 évvel ezelőtt egyszerűen elmaradtak, mert az ehhez szükséges hajók nem érkeztek meg, kizárólag görögöknek pedig nem rendeztek futamokat. Amúgy a 241 induló több mint 65 százaléka, 169 sportoló görög volt.

Az olimpiatörténet első versenyszáma a 100 méteres síkfutás első előfutama volt – a holtversenyben később bronzérmes amerikai Lane nyerte meg Szokolyi Alajos előtt. Az első bajnoki címet hármasugrásban hirdették meg, és az amerikai James Connollyé lett a történelmi dicsőség.

Az 1896-os versenyek az országúti kerekesek 12 órás futamával már április 13-án befejeződtek, de a hivatalos záróünnepséggel a 14-én a görög fővárosra zúduló nagy eső miatt megvárták 15-ét. Az utolsó napon az egyes győztesek ezüst-, a második helyezettek rézérmet kaptak – a ma szokásos arany- (valójában arannyal bevont ezüst), ezüst- és bronzérem majd csak az 1906-os köztes játékoktól jár a dobogósoknak. A bajnokok homlokát olajág-, a másodikakét babérkoszorú díszítette.

A játékok sikere talán még Coubertint is meglepte, és nemcsak a április 12-i banketten György király, de a teljes amerikai csapat is amellett agitált, hogy mostantól minden olimpiát Athén rendezzen meg. Mindjárt a másodikra végül négy évvel később Párizsban került sor, és a tizedik évfordulón rendezett nem hivatalos játékokat (1906) leszámítva a görögöknek egészen 2004-ig kellett várniuk arra, hogy újra rendezők legyenek. Ha már a centenáriumon a Coca-Cola a NOB kellően befolyásolható tagjain keresztül „megvette” Atlantának 1996-ra a XXVI. nyári olimpiát.

MI, BÜSZKE MAGYAROK

Magyarország azon kevés országok egyike, amely valamennyi olimpián szerzett érmet (sőt, aranyat!), amelyiken elindult. A nagypolitika kétszer, az első világháború vesztes hatalmaként 1920-ban és a szovjet bojkott részeseként 1984-ben akadályozta meg sportolóink részvételét a játékokon. Ezt leszámítva azonban nemcsak ott voltunk, de legalább egyszer a Himnusz dallamai is felcsendültek.

Athénban például a Magyar Úszó Egyesületet képviselő Hajós Alfréd (született: Guttmann Arnold) jóvoltából. A 18 éves építészhallgató nyilván jobban örült volna, ha nem áprilisban, hanem nyáron rendezik az olimpiát, hiszen így az egyetemi vizsgáin is túl lett volna és persze a Zea-öböl víze sem lett volna 13 fokos. Április 11-én előbb 100 gyorson nyert 1:22.2-es idővel úgy, hogy az úszók a vízből indultak, amíg az 500 méteres verseny zajlott, a parton próbált életet lehelni a tagjaiba, majd hajóra szállt, ahonnan elrajtolt az 1200 méteres futam is. Hajós elsőnek ért partot, 18:22.1 alatt teljesítette a hullámok között a távot, és lett a történelmi duplájával az athéni úszóversenyek hőse.

De a többi sportolónk sem panaszkodhatott, hiszen a tornában induló Kakas Gyulán és Wein Dezsőn kívül mindenki hozott haza érmet. Az elsőt például a 800-on 2:11.8-cal ezüstérmes Dáni Nándor (MAC) szerezte meg, ezzel ő a magyar olimpiatörténet első dobogósa. (Pontosabban Athénban még a győztesek, köztük Hajós, kaptak ezüstérmet!) De az atléták amúgy is kitettek magukért, a 100 méteres síkfutásban 12.6-tal harmadikként ért célba Szokolyi Alajos (MAC), aki hármasugrásban 11.26-tal negyedik lett, itt a dobogóhoz hiányzott 126 cm.

Szokolyi mellett a maratoni futó Kellner Gyula (BTC) és a vajdasági teniszező, Tapavicza Momcsilló végzett a harmadik helyen, az utóbbi ráadásul igazi sportpolihisztorként birkózásban negyedik, kétkaros súlyemelésben hatodik lett. Tapaviczát a szerbek is első olimpiai érmesükként tisztelik, etnikailag közéjük is tartozott, és hátralévő életét is délen, a későbbi Jugoszláviában élte le, Pulában halt meg 1949-ben.

Hat sportágban hét sportolónk szerepelt, ötben összesen hat érmet és 38 olimpiai pontot szerzett, amivel az éremtábla hatodik, a nemzetek nem hivatalos pontversenyének hetedik helyén zárt.

A játékok elindult hódító útjára. 125 évvel ezelőtt maga Coubertin báró sem sejtette, hogy mennyire.