Birkózás: gyilkosság vádjával letartóztatták az indiai világbajnokot

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2021.05.24. 16:04
null
Letartóztatták a világbajnok birkózót (Fotó: AFP)
A 2010-es moszkvai birkózó-világbajnokságon a szabadfogású 66 kilogrammosok között aranyérmes, olimpiai második és harmadik helyezett Szusil Kumart egy másik birkózó, Szagar Rana megölésével vádolják a hatóságok; vasárnap őrizetbe vették a korábbi sportolót, aki a 2012-es londoni játékok megnyitóján az indiai zászlót vitte.

 

Szagar Rana elhunyt, Szonu Kumar és Anur Kumar pedig megsérült abban a verekedésben, amely május 4-én éjjel, az India fővárosában, Újdelhiben található Chhatrasal Stadion parkolójában történt – közölte az indiatoday.in. Miután Szusil Kumar és állítólagos elkövetőtársa, Adzsaj Kumar megtudta, hogy gyanúsított, elszökött a városból, s – a BBC riportja szerint – az egész országot átszelve menekült.

A rendőrök május 23-án, Mundka területén elfogták a feltételezett tetteseket, miközben pénzt próbáltak szerezni valakitől. Előállították őket, és a nagyjából harmincperces kihallgatás során beismerték, jelen voltak az esetnél – mindezt az igazságügyi vizsgálat eredményei és a szemtanúk vallomása is alátámasztja.

Az Indiatoday arról ír, hogy a „Prince” becenévre hallgató srácnak Szusil a verekedés közben azt mondta, készítsen videót a támadásról, hogy a környéken elterjedjen, s így többé senki ne viselkedjen tiszteletlenül vele.

A hírek hallatán Szusil Kumar édesanyja úgy nyilatkozott, fia nem érdemli meg, hogy többé példaképként tekintsenek rá. Szusil és Adzsaj hat napig előzetes letartóztatásban marad.

Szagar Rana egy újdelhi rendőrtiszt fia volt, sportolóként junior országos bajnoki címig jutott. A szülők érthető módon összetörtek, és azt szeretnék, ha tettéért halálbüntetéssel sújtanák a 37 esztendős olimpikont.

A 2008-as pekingi játékokon a Nemzeti Sport külön cikkben foglalkozott Szusil Kumar teljesítményével, aki akkor 56 év után szerzett ismét birkózásban olimpiai érmet (a szabadfogású 66 kilogrammosok között bronzot) Indiának – előtte 1952-ben Helsinkiben az 57 kilogrammos szabadfogású Khasaba Dzsadav ugyancsak harmadik lett. A 2012-es londoni játékok megnyitóján ő vitte India zászlaját, majd ezüstérmet nyert. A 2010-es moszkvai világbajnokságon a dobogó legfelső fokára állt.

Szusil Kumar vitte India zászlaját a londoni olimpia megnyitóján (Fotó: AFP)
Szusil Kumar vitte India zászlaját a londoni olimpia megnyitóján (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik