Magyar mesék Európából – Eb-történelmünk aranyba foglalt pillanatai

 

MENNYI? EGY HÍJÁN HARMINC!
Az olimpia és a világbajnokság mögött csak a képzeletbeli dobogó harmadik fokát foglalja el (talán a labdarúgás az egyetlen kivétel), ám ettől még az Európa-bajnokság jelentősége egyáltalán nem hanyagolható el. Magyarországon sem. Mindezt megállapíthatjuk az éppen most Budapesten zajló vizes Európa-bajnokság kapcsán éppúgy, mint az elmúlt hetek magyar kontinensbajnoki sikereit (birkózásban, evezésben és vitorlázásban is hozott magyar Eb-aranyérmet az idei tavasz) felidézve. Rendezésben mindig is élen jártunk: már az első, 1926-os vizes Eb-nek is Budapest adott otthont, s a mostani a hatodik magyarországi seregszemléje a sportági szövetségnek. De – és most csak a legnagyobb presztízsű viadalokat említenénk – volt atlétikai szabadtéri Európa-bajnokságunk (1966-ban és 1998-ban is), tornász Európa-bajnokságunk, rendeztünk önálló vízilabda Eb-ket, férfi és női kosárlabda kontinensbajnokságokat, nyáron pedig a sorból talán egyedüliként hiányzó labdarúgó Eb-t is kipipálhatjuk. Persze mindez csak szépségtapasz lenne, ha a legsikeresebb sportágak „termelési naplóiban” nem gyarapodnának a számok. De szerencsére gyarapodnak.

Kajak-kenuban 151, úszásban majdnem száz, birkózásban hatvannál is több, öttusában 41, vívásban 32 Európa-bajnoki címnél jár a számlálónk, de a vízilabdázók 16 (tizenhárom férfi és három női), az atléták 18 vagy a cselgáncsozók majdnem húsz aranyérme is kiemelkedő és kiemelendő teljesítmény. És akkor még a fedett vagy rövid pályás „kistestvérek” diadalairól ugyanúgy szót sem ejtettünk, mint a különféle egyéb küzdősportok, a rövid pályás gyorskorcsolyázók vagy a sportlövők megannyi medáliájáról. Mindent egybevetni és összegezni lehetetlen vállalkozás is lenne, de talán egyvalakit mégis érdemes külön is kiemelni – az egy sportágon belüli legtöbb magyar Eb-cím büszke tulajdonosát, Kovács Katalint. Sikeres kajakozónk hosszú és eredményes pályafutása során 29-szer állhatott fel az Eb-dobogó tetejére: először 1999-ben, Zágrábban az 500 méteren győztes négyes tagjaként, utoljára pedig 2013-ban, a portugáliai Montemor-o-Velhóban, a kajak kettesek 200 méteres távján. A csaknem 15 év során „zsákmányolt” aranyak eloszlása is Kovács Katalin sokoldalúságáról árulkodik: egyesben tizenkétszer, párosban nyolcszor, a négyes tagjaként kilencszer szólt neki, érte a magyar himnusz. Persze Kovács 29 címe is relatív, hiszen Hosszú Katinka vagy Cseh László nagymedencés és rövid pályás címeit összeadva már előtte jár (Katinka 14-szer nyert 50 méteres, 20-szor 25 méteres medencében, Cseh Lászlónál ugyanez a két szám 14, illetve 19), ám ebben az esetben a két versenytípust talán érdemes külön kezelni. Persze mindez inkább csak érdekesség – összetett címszámlálásban egyetlen Európa-bajnokságon sem osztanak érmeket.

AZ ÚTTÖRŐ, AKI A JEGET KARISTOLÓ KORCSOLYA HANGJÁT SEM HALLOTTA

A magyar sport első Európa-bajnokáról kevesen tudnak és keveset, pedig a műkorcsolyázó Földváry Tibor jóval többet jelenthetne afféle sporttörténeti érdekességnél. Való igaz, egy dinamikusan fejlődő és a saját versenyrendszerét jó időben kialakító sportág egyik úttörőjeként juthatott el első magyarként az Eb-címig, még ha az az 1895-ös győzelem egészen mást jelentett, mint most, 126 évvel később. De Földváry példaértékű teljesítménye nem is az eredményében érhető igazán tetten. Ő ugyanis úgy tudott a saját korában kiemelkedőt nyújtani a versenysportban, hogy közben fogyatékkal élő emberként jelentős hátránnyal kellett megküzdenie a mindennapi élet legegyszerűbb és leghétköznapibb helyzeteiben is. Földváry Tibor siketnéma volt, a      „jeget karistoló korcsolya hangját sem hallotta”     . 1863-ban született Öttevényben, s már közel járt a harminchoz, amikor a század utolsó évtizedének elején beindult a korcsolyakarrierje. 1892-ben, a műkorcsolyázás történetének második Európa-bajnokságán második lett Bécsben, majd két évvel később (ugyanott) harmadikként végzett. 1895-ben aztán Budapest, illetve egészen pontosan a Lechner Ödön tervei alapján megépült városligeti jégpalota adott otthont az ötödik kontinensbajnokságnak, amit Földváry Tibor megnyert. A korabeli beszámolók szerint az akkor 32 esztendős magyar sportoló elegáns, művészien kivitelezett gyakorlata magasan a legszínvonalasabb volt a tíztagú mezőnyben. Hajós Alfréd, aki a helyszínen követte az eseményeket, így írt az első magyar Eb-győzelemről: „Csikorgó hideg volt, de anyám tilalma ellenére elszöktem otthonról. Jóval a verseny kezdete előtt, az épülő híd pillérein a legjobb helyet biztosítottam magamnak. Dideregve vártam a versenyt, de azután földöntúli boldogságot éreztem, amikor Földváry diadalmaskodott. S amikor győzelme tiszteletére felcsendült a Himnusz, szemeim könnyeztek, s szívemben egy ellenállhatatlan vágy vert gyökeret: elérni azt a csúcsot, amelyre feljutott. Ideálom lett ő!”   Földváry aztán a következő évben már nem is versenyzett, ám visszavonulását követően sem szakadt el a műkorcsolyázástól, bíráskodott és részt vett az első nemzetközi szabálykönyv kidolgozásában. És bizonyára értesült róla, hogy egy bizonyos Hajós Alfréd megszerezte a magyar sport első olimpiai bajnoki címét...

MINDIG VAN ÚJ S MÉG ÚJABB
Az első magyar Eb-győztes neve örök és változatlan, a legutóbbi magyar aranyérmes viszont nem ülhet nyugodtan és pláne hosszan a babérjain, mert a magyar sport hagyományainak és sokrétűségének köszönhetően bármikor át kell adnia a „trónust” a következő delikvensnek. Mivel borítékolható, hogy a budapesti „vizes” kontinensbajnokságon születik magyar aranyérem, a birkózó Lőrincz Tamásról is hamarosan lekerül a legfrissebb magyar Európa-bajnok feliratú címke. Ám mivel esetében egészen különleges sportpályafutásra nyílik rálátásunk, talán nem is baj, hogy rajta, pontosabban a Varsóban nyert Eb-aranyérmén hosszabban időzik a tekintetünk, mielőtt a képzeletbeli váltóbot továbbkerül valamelyik úszónk kezébe. „Az első Európa-bajnoki aranyérmét tizenöt évvel ezelőtt, tizenkilenc évesen szerezte, és most, ennyi idő elteltével is ugyanúgy a világ legjobbjai között van. Összesen tizennégy érmet gyűjtött a világversenyeken, ráadásul a 66 kilogramm után két kategóriával feljebb, a 77 kilósok között harmincnégy évesen is eredményes. Nem tudom, hányan mondhatják el mindezt magukról – az biztos, hogy mindent tud a birkózásról, és nagyon nehéz rá megfelelő jelzőket találni!” – méltatta Lőrinczet néhány héttel ezelőtt a Képes Sport hasábjain a kötöttfogású magyar válogatott szövetségi kapitánya, Sike András. És valóban, a sokadik virágzását élő versenyző karrierjében éppen az a különleges, hogy szabályváltozások ide, cserélődő ellenfelek oda, mindig képes volt egy bizonyos szintet elérni. Ha kellett, súlycsoportot váltva, ha úgy hozta a szükség, megújulva, miközben persze ő sem lett fiatalabb. Az eredmény persze mindent felülír: Lőrincz Tamás 15 évvel első Eb-győzelme után megszerezte negyedik kontinensbajnoki aranyérmét is, és győztes élménnyel felvértezve, Eb- és vb-címvédőként utazik a tokiói olimpiára, amelyen szintén nem számít esélytelennek...

 

NYÖGTE BENCE BÚS HADÁT BÉCSNEK BÜSZKE CSARNOKA

Az első vívó Európa-bajnokságot viszonylag későn, 1981-ben rendezték csak meg. (A húszas-harmincas évek kontinensversenyei később világbajnokságokká avanzsáltak, így a mai értelemben vett Eb-nek negyven évvel ezelőtt Foggia volt az első vendéglátója.) S ugyan az azóta eltelt negyven esztendőben a viadal beépült a sportági versenynaptárba, sőt szerves részét képezi, presztízsét tekintve nem vetekedhet az olimpiával vagy a világbajnoksággal. Különösen a kezdeti Európa-bajnokságokra volt igaz, hogy egyes nemzetek csapatot építve, amolyan „kísérleti jelleggel” vettek részt rajta. Az ellenben bizonyos, hogy az 1991-es, Bécsben rendezett kontinensversenyt a magyar küldöttség nagyon komolyan vette, máskülönben aligha fordult volna elő, hogy valamennyi egyéni szám végén a magyar Himnusz dallamai zárják az ünnepélyes eredményhirdetést. Sőt, a férfi párbajtőr kivételével (ott a németeket illette az aranyérem) a csapatversenyeken is a magyar válogatott diadalmaskodott. Férfi kard egyéniben az egy év múlva majd a barcelonai aranyérmet is begyűjtő Szabó Bence győzött, a párbajtőrözők között Kovács Iván, tőrben Busa István fejére került a képzeletbeli korona. A női egyéni versenyeken sem csitult a magyar „szélvihar” ereje: az akkoriban még újdonságnak számító párbajtőrvívást a budapesti világbajnoki aranyat is „behúzó” Horváth Mariann nyerte, a tradicionális tőr mezőnyében pedig Jánosi Zsuzsa lett Európa legjobbja. Pengéink erejét és a nemzetközi mezőny foghíjait egyszerre mutatja, hogy az ötből három (férfi kard, női tőr és párbajtőr) fináléban az ellenfél is magyar vívó volt...

EZ ÁM A HOSSZÚ SIKERSOROZAT!
Hosszú Katinka sportági életművének kiemelkedő darabjait hosszú-hosszú órákon át lehetne sorolni. Az elmúlt csaknem másfél évtized során megannyi nagyszerű és remekbe szabott eredményt ért el, és döntött meg jó néhány, korábban elképzelhetetlennek tartott rekordot. Az Európa-bajnoki szerepléséhez is köthető különleges teljesítmény: az 50 méteres medencében eddig 14 kontinensbajnoki címet nyerő bajai születésű úszónő az elmúlt öt Eb-n mindig megnyerte a 200 méteres vegyes úszást. Másképp közelítve: a 2010-es, ugyancsak budapesti viadal óta senki más nem állhatott ebben a versenyszámban a dobogó tetejére, csak ő. A nemcsak a saját sportágában különleges (gondoljunk bele, milyen nehéz ugyanabban az egyéni számban egy évtizeden át a legjobbnak maradni) teljesítmény a Duna Arénában kaphat keretes szerkezetet, már amennyiben Hosszú képes lesz hatodszor is diadalmaskodni. Az öt, 200 vegyesen elért Európa-bajnoki címe (Budapest, Debrecen, Berlin, London, Glasgow) közül egyébként 2016-ban, a brit fővárosban tudta le a legrövidebb idő alatt a távot: a riói olimpia „szintfelmérő” versenyén 2:07.30 perc alatt ért célba.

 

A BUDAI KUTYAVÁSÁR ESETE AZ EB-GYŐZTES MAGYAR MŰUGRÓVAL

A „vizes” Európa-bajnokságokon (főleg, miután 2001-től a vízilabdázók „önállósították magukat”) a medence és a hosszútávúszás helyszíne ad reményt a magyar sikerre, a szinkronúszó- és a műugróeseményeken egyáltalán nem vagy csak elvétve akad éremszerzéssel kecsegtető magyar szereplés. Egyszer azonban műugrásban is született magyar Eb-győzelem, és talán aligha tévedünk, ha kijelentjük, az olimpiai programban szereplő sportágak közül ebben várunk a leghosszabb ideje az újrázásra. A népmesei kutyavásárhoz hasonlóan az egyszeri alkalom időpontja 1958, a helyszín, ha nem is konkrétan Buda, de Budapest (a Margitsziget), a mostanáig megismételhetetlen siker letéteményesét pedig Újvári Lászlónak hívták. A kalandos életű versenyző (négyévesen ugrott először, igaz, nem önszántából, hanem dobták, és nem a deszkáról, hanem az erkélyről – az unokaöccsei brahiból, egy lepedőt a lábára tekerve) a klasszikus 3 méteres műugrásban bizonyult a legjobbnak, de jegyezzük meg, hogy toronyugrásban is volt érmes versenyzőnk, a harmadik helyen végző Marton Jenő. Újvári győzelmét egyébként több ezer szurkoló látta, mert a finálét jó érzékkel a végül szintén magyar Eb-győzelemmel végződő vízilabda-válogatott egyik találkozója előtt rendezték meg. Műugrónk az utolsó sorozat előtt másfél pontos hátránnyal állt szovjet vetélytársa, Roman Brenyer mögött, ám kockáztatott (másfél szaltó előre, dupla csavarral), és bátorsága Eb-címet ért. Talán akkor nem is sejtette, milyen különlegeset.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 15-i lapszámában jelent meg.)