Triatlon: Faldum Gábor és Sárszegi Noémi a sprintbajnok

Vágólapra másolva!
2021.06.27. 19:34
null
Faldum Gábor lett a bajnok (Fotó: Dömötör Csaba)
A férfiaknál Faldum Gábor, a nőknél Sárszegi Noémi győzött vasárnap a triatlonosok sprint távú országos bajnokságán, Baján – jelentette az MTI. Faldum 54:24 perc alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból, majd 5 kilométer futásból álló távot, míg Sárszegi 1:01:30 óra alatt ért célba.

 

A riói olimpikon Faldum az MTI-nek kiemelte: kicsit kedvezőbb időjárási feltételekre számított, de nagyon nehéz volt a bajai verseny, amelyen a meleg külön próbára tette a résztvevőket.

„Az első számnál kicsit elúsztam magam, volt vagy húsz másodperces hátrányom a végére. Még a bringa elején sem volt egyszerű a dolgom, kerestem a helyem, és közben néztem a fiatalokat, hogy milyen erőben vannak” – mondta. Hozzátette: a kerékpár harmadik körében aztán "robbantott egyet", és hárman megszöktek.

„Onnantól kezdve szépen összedolgoztunk, forogtunk, az utolsó számra pedig meggyőző előnnyel együtt mentünk ki. A futásra így csupán az maradt a kérdés, hogy melyikünk hol állhat majd a dobogón. A futással meg úgy voltam, hogy óvatosan felépítem a távot, mert a kemény bringa után nehezen indultak a lábaim ebben a melegben, de aztán elég jó tempót tudtam menni, és végül magabiztos volt a győzelmem” – fejtette ki.

A további érmek tiszaújvárosi és debreceni triatlonosoknak jutottak: a férfiaknál Sinkó-Uribe Aurélt követte Dobi Gergő, a nőknél pedig Dobi Lili lett a második, Bóna Kinga a harmadik.

TRIATLON, SPRINT OB
FÉRFIAK

1. Faldum Gábor (Mogyi SE) 54:24 perc
2. Sinkó-Uribe Aurél (Tiszaújvárosi TK) 54:55
3. Dobi Gergő (Debreceni Sportcentrum) 55:24
NŐK
1. Sárszegi Noémi (PSN Zrt.) 1:01:30 óra
2. Dobi Lili (Debreceni Sportcentrum) 1:02:10
3. Bóna Kinga (Tiszaújvárosi TK) 1:02:59

(MTI)

Legfrissebb hírek

Triatlon vb-sorozat: rajt Abu-Dzabiban három magyarral

Egyéb egyéni
2025.02.14. 10:08

Pécsi és újbudai győzelem a triatlon váltó ob-n

Egyéb egyéni
2024.08.04. 14:08

A Budaörs nyerte meg a triatlon vegyesváltó ob-t

Egyéb egyéni
2024.06.16. 16:30

Triatlon: Badar Gergő és Zelinka Gabriella győzött a középtávú ob-n

Egyéb egyéni
2024.06.08. 14:04

Néhány napig még elemzi magában a sikertelen olimpiai kvalifikációt a triatlonos Faldum Gábor

Atlétika
2024.05.31. 08:42

A Tiszaújváros és a Budaörs nyerte a triatlon klubcsapat ob-t

Egyéb egyéni
2024.05.18. 19:34

Triatlon-vk: Dévay Márk hatodik lett Szamarkandban

Egyéb egyéni
2024.05.18. 12:42

Triatlon: hatodik a magyar vegyes váltó Új-Zélandon

Egyéb egyéni
2024.02.25. 10:56
Ezek is érdekelhetik