Öttusa Eb: hatodik helyet ért el a magyar férfi váltó

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.06. 17:15
null
A hatodik helyet érte el a Szép Balázs, Regős Gergely páros (Fotó: Egyptian Modern Pentathlon Federation - EMPF/Facebook, archív)
A hatodik helyen végzett kedden a Szép Balázs, Regős Gergely páros férfi váltóban az oroszországi öttusa Európa-bajnokságon, Nyizsnyij Novgorodban.

 

A magyarok a 2x100 méteres úszást az ötödik legjobb idővel fejezték be a kilenc kettőst felvonultató mezőnyben. A medencében kis különbségek alakultak ki, a vívásban viszont már sokkal jelentősebbek, és ebben a magyar duó nem remekelt: 12 győzelemmel és 20 vereséggel nyolcadik lett, ezzel két szám után hetedik volt.

A lovaspályán 40 pontot „hagyott ott” a duó, ez a hatodik legjobb eredmény volt, emiatt a lövészetekkel kombinált futást – amelyben mindkét váltótagnak 2x800 métert kellett teljesítenie – nyolcadikként kezdhette meg. Ez a szám viszont már jól sikerült, a második legjobb idővel Szép és Regős két pozíciót javított és csak egy másodpercre volt az ötödik helytől.

A csapattal Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya van kint az Eb-n. Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a lovaglás során Szép lova kitört, majd a váltás után Regősnek kellett megreguláznia a sajátját, ami sikerült is, de néhány akadály azért lejött. A szakvezető szerint kevesebb vesztett lovasponttal meg a vívásban még pár nyert asszóval reálisan összejöhetett volna egy érem.

ÖTTUSA EB (Nyizsnyij Novgorod)
FÉRFI VÁLTÓ

1. Olaszország (Giuseppe Parisi, Roberto Micheli) 1495 pont
2. Fehéroroszország (Jaroszlav Padzjuk, Ilja Palazkov) 1485
3. Oroszország (Kiril Beljakov, Alekszandr Lifanov) 1476
...6. Magyarország (Szép Balázs, Regős Gergely) 1440 (úszás: 1:56.94 perc/317 pont, vívás: 12 győzelem/20 vereség/180 pont, lovaglás: 260 pont, lövészet-futás: 10:17.00 perc/683 pont)

Szerdán és csütörtökön a női és férfi hagyományos verseny selejtezőjét rendezik, majd pénteken és szombaton lesznek a döntők, a vasárnapi zárónapon pedig a vegyes váltóra kerül sor.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: az egyiptomi Halil 14 évesen nyert a nők közt Kairóban, Gulyás 4.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:07

Öttusa: Bizakodva várjuk a döntőt – Belák János

Egyéb egyéni
2025.03.01. 07:21

Öttusa vk: Egy magyar jutott döntőbe a férfiaknál Kairóban

Egyéb egyéni
2025.02.28. 18:13

Négyből négy magyar döntős a nőknél a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:06

Mindhárom magyar továbbjutott az elődöntőbe a férfiaknál a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:19

Mind a négy magyar elődöntős az öttusázók kairói vk-versenyén

Egyéb egyéni
2025.02.25. 17:57

Öttusa: a felnőttek is átállnak az akadályversenyre – kezdődik a világkupaidény

Egyéb egyéni
2025.02.25. 09:51

Guzi Blanka: Itt volt az idő felébredni a téli álomból!

Egyéb egyéni
2025.02.24. 07:12
Ezek is érdekelhetik