Golf: már felfigyelt a világ a hétéves magyar tehetségre

Vágólapra másolva!
2021.08.10. 14:09
null
Wochna Roland jól szerepelt a világbajnokságon (Fotó: hungariangolf.hu)
A gyermekek július végén általában a jól megérdemelt nyári pihenőjüket töltik, a hétéves Wochna Roland eközben korosztálya legjobb golfozói között mutatta meg kivételes képességeit az Egyesült Államokban rendezett U. S. Kids-világbajnokságon.

 

A U. S. Kids világbajnokságra már kijutni is szenzációs eredménynek számít – Wochna Roland mellett csupán egy európai golfozónak sikerült ez –, hiszen a világ egymillió fiatalja verseng kilenc korcsoportban azért, hogy korosztálya legjobb kétszáz golfozója közé kerüljön.

A magyar tehetség kőkemény kvalifikációt követően a július 29. és 31. között megrendezett viadalon az előkelő 66. helyen végzett korosztálya 109 fős mezőnyében.

„Nagyon jó hangulatú verseny volt, de azt is látnunk kellett, hogy ez egy teljesen más világ. Szembetűnő volt, hogy a top tíz mezőnye kifejezetten a gyerekeknek gyártott ütőkkel versenyzett, amelyekkel képesek voltak százhetven métert drive-olni. A háttér tehát feltűnően más: a gyerekek komplett csapattal, személyre szabott ütőkkel, saját márkás ruhában álltak fel. Már egészen kiskoruktól fogva profi környezet és mentalitás veszi körül őket, amiből mi is el fogunk lesni néhány fogást az elkövetkező években” – nyilatkozta a vb-t követően Roland édesapja, Wochna Tibor a hungariangolf.hu-nak.

Korán felfedezték a tehetségét
Roland egyéves kora körül műanyag golf szettet kapott ajándékba, édesapja pedig azt vette észre, hogy éjjel-nappal gyakorol vele – ráadásul nagy hatékonysággal üti be a labdákat. Kétéves korában már a pályán próbálgatta az ütéseket, míg egy évvel később edzésnek mondható foglalkozásokon vett részt – derült ki az M4 Sport utánpótlás-magazinjából.

Roland a torna előtt Mexikóban készült két hetet, ezt követően az Egyesült Államokba induló gép meghibásodott, majd a pótgép nagy késéssel érkezett meg Észak-Karolinába. A fiatal sportoló minimális alvással vágott neki a rekkenő hőségben rajtoló versenynek.

A 7 éves magyar golfozó kiváló eredményei tehetsége mellett a rengeteg edzésnek is köszönhetőek – heti 20 órát tréningezik a számos verseny mellett.

„Jellemző rá, hogy nagyon lazán, felszabadultan játszik, nem feszült a játék során. Amit kifejezetten kiemelnék, az a munkamorálja. Heti hat napot jár edzeni, napi három órában, ami úgy gondolom, hogy még tapasztaltabb játékosokat is felülmúl. Ehhez adódik hozzá napi másfél óra háttéredzés. Korát meghazudtolva nagyon sokat edz, szereti a játékot, és jól bírja az edzésekkel járó terhelést” – árulta el a portálnak Petkovics Bálint, Wochna Roland edzője.

Az ifjoncra augusztusban komoly megmérettetés vár Olaszországban, idén már esélyesként érkezik a Venice Openre (augusztus 19. és 21. között). A tavalyi tornán kiemelkedő eredményt ért el az egy korosztállyal magasabb mezőnyben, ezzel a 2022-re halasztott skóciai Európa-bajnokságra is megszerezte az indulási jogot.

Amennyiben Wochna Roland hasonló ütemben fejlődik, ott lehet a világ legjobbjai között. Sőt, talán egyszer elérhet arra a szintre, mint a példaképének tartott Tiger Woods, aki minden idők egyik legsikeresebb golfozója.

Legfrissebb hírek

Rory McIlroy megcsinálta: ő az első európai férfi golfozó, akinek megvan a karrier Grand Slam

Egyéb egyéni
2025.04.14. 08:24

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30
Ezek is érdekelhetik