Lezárult egy fejezet, klasszisaink sora búcsúzott Tokióban

 

BERECZ ZSOMBOR – Még most, frissiben szeretné átadni a tudást

BOLDOGABB EZÜSTÉRMEST aligha láttak Tokióban Berecz Zsombornál – végre beérett a sok munka, a meghozott sok áldozat a vitorlázásért, immár olimpián is bizonyította, hogy ha az emberben megvan a kellő akarat és alázat, legyőzheti a nagy tengeri nemzetek versenyzőit. Bizonyította mindenkinek, és ami a legfontosabb, saját magának, hogy nincs lehetetlen – még ha az oda vezető úton olykor neki is voltak kétségei, az olimpia és főleg az éremfutam ékes példája, hogy meg lehet csinálni.

Berecz Zsombor megharcolt az ezüstért, és az utolsó méterekig volt esélye az aranyra is, ugyanakkor azt már a tokiói játékok rajtja előtt kijelentette: szó sem lehet róla, hogy még egy olimpiára felkészüljön. Sokat volt távol a családjától, fontos éveket hagyott ki gyermekei életében, és most eljött az idő, hogy velük legyen, hogy élvezze a mindennapokat. Amelyeknek persze szerves része lesz a vitorlázás, hiszen a rengeteg tapasztalatot, az elképesztő mennyiségű tudást nem szabad veszni hagyni.

„Nagy terveim vannak, még most, frissiben szeretném átadni a következő generációnak azt a tudást, amelyre az évek során szert tettem – mondta Berecz. – Hiszek a magyar vitorlázás jövőjében, hogy képesek vagyunk hasonló vagy jobb eredményekre, mint amit én elértem pályafutásom során úgy, hogy csak Balatonunk és tavaink vannak. Ehhez az kell, hogy rendszerben foglalkozzanak a gyerekekkel, ami elég későn jött az életembe. Ezzel együtt semmit sem változtatnék az úton, amit bejártam, az összes nehézségével és buktatójával együtt.”

A finn különleges hajóosztály: érett, megtermett férfiak versenyeznek benne, fel kell nőnie annak, aki itt eredményt akar elérni. Olyan, mint egy farkasfalka – ha nem igazodsz a csapathoz, kicsinálnak. Az olimpián sem volt egyetlen kívülálló sem, a befutó utáni közös ünneplés is mutatta: ez egy jó társaság, amelynek ez volt az utolsó tánca. A finn dingi nem szerepel többet a programban (így nemcsak Berecz búcsúzik, hanem az osztály is), ám így is marad lehetőség a fiatalok előtt. És friss olimpiai ezüstérmesünk segíthet nekik elérni a célt.

 

CSEH LÁSZLÓ – „Hosszú út vár rám, hogy felfogjam, mit is értem el”

„TUDOM, LÁTOM, HOGY LEJÁRT AZ IDŐM.” Cseh László mosolyogva, angyali nyugalommal az arcán mondta ki a fenti mondatot a tokiói ötkarikás játékokon; a 200 méter vegyes döntőjében elért 7. helye, egyszersmind pályafutása utolsó úszása után cseppnyi kétely sem maradt benne.

Így akarta, így tervezte – ötödik olimpiáján köszönt el a szurkolóktól, az úszás szerelmeseitől és a sportágtól is, hiszen azt már korábban bejelentette, nem tervezi, hogy edzőként vagy bármilyen más minőségben a víz közelében marad.

„Nyugodtan hagyhatom abba az úszást – mondta ott, Tokióban az utolsó futam után, utalva arra, hogy bár megharcolt a csapatba kerülésért, megérte a küzdelem, hiszen ha itthon marad, örökre az járt volna a fejében, miért nincs Japánban. – A teljes pályafutásom alkot egy kerek egészet. Nem érzem a hiányát annak, hogy nem vagyok olimpiai bajnok.”

S bár ez az egy cím valóban hiányzik a kollekciójából, pályafutása így is pazar. A 35 esztendősen visszavonuló klasszis két világbajnoki és 14 Európa-bajnoki aranyérme vitathatatlanul kiemelkedik a sorból, no meg persze az előző négy olimpiáról szállított érmei – például a 2008-as pekingi játékokról hazahozott három ezüstje. Tudjuk jól: ha nincs az amerikai Michael Phelps, Cseh László most minden bizonnyal – legalább – háromszoros olimpiai bajnokként vonulna vissza.

De kár ezen keseregni, és nem szomorkodik, sohasem szomorkodott miatta Cseh László sem, azt pedig csak remélni tudjuk, hogy szép lassan felfogja, nem véletlenül veregették a hátát az uszodák világában magyar és külföldi úszók, szakemberek csaknem két évtizeden keresztül.

„Még nem érzem igazán, hogy az évek során mi mindent értem el. Csak nagyon lassan kezdem felfogni, hogy nem kizárólag az történt meg, amikor éppenséggel rosszul úsztam, például ötödik lettem, hanem temérdek szép eredményt is elértem, csak ezeket hajlamos vagyok a szőnyeg alá seperni, és csak azzal foglalkozni, ami nem elég jó – nyilatkozta összegzés gyanánt. – Nem éreztetem magammal, mennyi csodálatos eredményt tudtam elérni. Hosszú út vár még rám, amíg ezt feldolgozom, amíg tényleg ráébredek, mit is értem el.”

 

HOSNYÁNSZKY NORBERT – Érmekkel foglalta keretbe a pályafutását

A KAPUS- ÉS CENTERPOSZT kivételével mindenhol bevethető Hosnyánszky Norbert válogatottbeli pályafutása kicsivel előbb kezdődött, mint Nagy Viktoré, hiszen ő már a 2006-os Eb-ezüstérmes csapatnak is a tagja volt. Utána párhuzamosan haladt a két ifjú titán karrierje, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy Hosnyánszky Norbert tagja volt a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet szerző együttesnek – azért nem ő volt a csapat legfiatalabb tagja, mert szerepelt a keretben egy bizonyos Varga Dénes is…

A szigorú védekezése és hatalmas bombagóljai mellett a védjegyszerű csavarjairól is elhíresült pólós 2013-ban világbajnoki címet nyert Barcelonában, emellett több ezüsttel és bronzzal gyarapította éremkollekcióját, legalábbis válogatott szinten, mert amúgy a klubjaival inkább az aranyakat gyűjtögette. A 2017-es budapesti vb-ezüst­érem után gyakorlatilag visszavonult a válogatottságtól, de azért nyitva hagyta a kiskaput, mondván, ha szükség van rá, elérhető.

Két évvel később jött el a pillanat, amikor Märcz Tamás újra meghívta a válogatott összetartására, majd 2019 novemberében mérkőzést is játszott a csapatban – stílszerűen két bombagóllal tért vissza az oroszok elleni világligameccsen. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy ott lesz-e a 2020-as budapesti Európa-bajnokságon, amelyen teljessé tette éremkollekcióját, hiszen az olimpia és a világbajnokság után a kontinenstornán is aranyat akasztottak a nyakába.

Válogatott pályafutását kitolta egy évvel, így nekifutott az olimpiának, amelyen elsősorban védekeznie kellett, támadásban már kevésbé csilloghatott. A legjobb teljesítményét a megnyert bronzcsatára tartogatta, szépen búcsúzott tehát, de csak a válogatottól, ugyanis klubjában még tovább profitálhatnak a játékából. A nemzeti csapattól vett búcsú ezúttal végleges,

Hosnyánszky Norbert most már a kiskaput is becsukta maga mögött, ugyanakkor az Eb-arany és az olimpiai bronzérem fényében nem kérdés, hogy korábban megérte nyitva hagyni.

 

LŐRINCZ TAMÁS – Bárhol járt, éremmel tért haza

KIVÉTELES ÉRZÉK, átlagon felüli intelligencia, kellő csibészség, kikezdhetetlen vasakarat – ezek a legfőbb összetevői a Lőrincz Tamás-féle sikerreceptnek. Vagy ahogy a sportági berkeken belül a közmegegyezés tartja, ilyen különleges birkózó nem születik minden évtizedben. Sőt, esetében jóval több ez évtizednél, hiszen meseszerű pályafutását a tokiói utolsó nagy dobásával megkoronázó ceglédi klasszis egyedülálló módon tizenöt évnyi különbséggel, két különböző súlycsoportban is csúcsra tudott érni világversenyen – ezt még a három ezüst után az olimpiai dobogó tetejére fellépő Polyák Imre sem mondhatta el magáról.

Lőrincz Tamás élete első nagy világversenyén, a 2006-os moszkvai Eb-n jött, látott és győzött: a sportági nagyhatalmak képviselői leesett állal nézték, ahogy a felnőttek között akkor még jószerével teljesen ismeretlen, fürge, egyúttal roppant erős 19 éves magyar fiatalember végigveri a kötöttfogásúak klasszisokkal kitömött 66 kilogrammos mezőnyét. A többi pedig már történelem. Könnyed kis számmisztika: Lőrincz Tamás a 66 kilósok között hat érmet gyűjtött világversenyeken, köztük az emlékezetes londoni olimpiai ezüstéremmel, ám a java, mint kiderült, még csak ezután következett.

A balul elsült riói játékok után többen már szomorúan elkönyvelték a visszavonulását – hősünk maga is elgondolkodott a befejezésen –, ám csupa szív öccse, a hozzá hasonlóan Tokióban döntőbe jutó és történelmet író Viktor unszolására vállalt még egy ciklust. Egy olimpiai súlycsoporttal feljebb, mert elege lett a folyamatos fogyasztásból és önsanyargatásból. Ami nem is egy, hanem kétkategóriányi ugrásnak, tíz kilogrammos erősödésnek felelt meg… Klasszisa azonban itt mutatkozott meg csak igazán! Mindenki „Szöcsije” a tíz kilóval nehezebbek között is varázsolt, korábbi sikereit is vastagon felülmúlta: az elmúlt öt évben ahol csak járt, éremmel tért haza, többek között világbajnok és Európa-bajnok lett, fantasztikus tokiói aranyával pedig 15. (!) világversenyes medáliáját szerezte meg, így a roppant gazdag múltú magyar birkózósport legeredményesebbjeként fejezte be.

 

NAGY VIKTOR – Harmadik nekifutásra végre dobogóra állhatott

A BVSC-NEVELÉS Nagy Viktor tizenöt évvel ezelőtt, 2006-ban mutatkozott be a vízilabda-válogatottban, az akkor már a Vasas kapuját őrző szép reményű fiatal egy évvel később tagja volt a vb-ezüstérmes és Eb-bronzérmes csapatnak. Kemény Dénes mégsem vitte ki a pekingi olimpiára – gyakorlatilag az volt az utolsó világverseny, amelyről a kapus lemaradt. Onnantól kezdve Kemény Dénesnél, majd Benedek Tibornál, végül Märcz Tamásnál is kihagyhatatlan volt a csapatból. Kiváló reflexekkel megáldott kapus (volt), aki ráadásul szeret(ett) „kirongyolni” a gólvonalról, és labdaszerzésben is jeleskedett.

A 2013-as barcelonai világbajnokság több szempontból is meghatározó volt a pályafutásában: aranyérmet szerzett a válogatottal, megválasztották a torna legjobb kapusának, majd a montenegróiak elleni döntőben mutatta meg az ellenfélnek és a világnak, hogy „Ma nem!” – vagyis azon a napon nem lehet neki gólt lőni. Egyébként is szerette a vízben megmondani a magáét, hogy aztán a partra kilépve kenyérre lehessen kenni – egyszerűen így vezette le a feszültséget.

Egyéves szegedi kitérő után, 2014-ben Szolnokra igazolt, és hét éven át, pályafutása végéig a városban pólózott. A legjobb éve kétségtelenül a 2017-es volt: a Dózsa hibátlan maradt, miután mind az öt megnyerhető trófeát – köztük a Bajnokok Ligája-serleget – elhódította; a válogatottal újabb ezüstérmet nyert a budapesti világbajnokságon, nem mellesleg a vb-n és a BL hatos döntőjében is őt választották meg a legjobb kapusnak.

Eredetileg úgy tervezte, hogy a tokiói olimpia után még pólózik egy évet, majd visszavonul, de a pandémia keresztülhúzta számításait. A játékokat elhalasztották, így a levezető idényből felhozó lett, Nagy Viktor pedig alaposan formába is lendült: bajnoki címet és Eurokupát nyert a Szolnokkal. Így utazott el Tokióba, ahol harmadik nekifutásra végre olimpiai dobogóra léphetett, pályafutása utolsó mérkőzése után bronzérmet akasztottak a nyakába. Méltóképpen búcsúzott a válogatottól és a vízilabdázástól.

 

PARTI ANDRÁS – Négyszer is olimpikon lehetett

KITAPOSTA AZ UTAT. Az, hogy valaki egymást követő négy olimpián képviselheti hazáját, önmagában megsüvegelendő teljesítmény, ráadásul Parti András sportága magyar úttörőjeként, nagyrészt „önerőből” taposta ki az ösvényt a mögötte érkező hegyikerékpáros-generációnak.

Noha az olimpiai programban az 1996-os atlantai játékokon bemutatkozó mountain bike első magyar képviselője Vinczeffy Zsolt volt még 2004-ben Athénban, szélesebb körben mégiscsak Parti András tette ismertté a sportágat itthon – Parti a legutóbbi négy játékokon kivétel nélkül ott volt, egyedüli férfi versenyzőnkként. Első olimpiáján, 2008-ban Pekingben a legjobb húszba is majdnem bejutott, ám a 19. helyen haladva óriási bukott, és csodával határos módon így is bejött 23.-nak.

Londonban már nem volt ilyen szerencsés, egy csúnya esést követően fel kellett adnia a viadalt, de ez sem szegte kedvét, négy évvel később ismét kvalifikálta magát. Rióban ő volt az utolsó magyar versenyző, és sokáig úgy tűnt, sikerül felülmúlnia pekingi szereplését – csakhogy egy rosszkor jött defekt következtében ez meghiúsult, és a 24. helyen zárt.

Az elnyűhetetlen bringásnak sikerült, ami ebben a sportágban nem sokaknak: a tokiói kvótaszerzéssel és a játékok egyéves halasztásával 38 évesen lehetett ott élete utolsó olimpiáján. Bár a profi sportolók szívből gyűlölik az „a részvétel a fontos, nem az eredmény” sportközhelyt, az élete utolsó olimpiáján 32.-ként végző Parti András esetében értelmet nyert a mondás.

 

Az összeállítást készítette:   Győri Ferenc, Kohán Gergely, Kovács Erika, Lakner Gábor, Pircs Anikó, Tóth Anita