Tükröm, tükröm... – S. Tóth János jegyzete

Aki ott volt hétfőn a BOK-csarnokban, a Tokióból utolsóként hazatérő versenyzők, edzők és stábtagok fogadásán, megtapasztalhatta, mit gondolnak a sportrajongók a XXXII. nyári játékok magyar szerepléséről. Ha nem is gyűlt össze akkora a tömeg, mint 2016-ban a futballválogatott Eb-sikereinek ünneplésére az Oktogon környékén, a hangulatra nem lehetett panasz. S nem csupán a bajnokok köszöntésekor lengtek ki a zajszintmérők, a hegyikerékpáros Vas Kata Blanka például negyedik helyezettként is a közönségkedvencek közé tartozott. S nem véletlenül: nemcsak minden idők legjobb magyar kerékpáros-eredményét produkálta 19 évesen, hanem a hegyikerékpározást is feltette mifelénk az olimpiai térképre, hiszen az ötkarikás műsorban 1996 óta szereplő mountain bike-ban korábban a 23. helyezés volt a legjobb eredményünk.

Vas Kata Blanka teljesítményéről a szurkolók egyértelmű véleményt mondtak, s megtippelhető, a honi szakszövetség illetékesei sem jutnak más következtetésre, amikor górcső alá veszik sportáguk tokiói produkcióját. Mert egy nagy feladat még vár a magyar sport szereplőire az olimpiai láng kihunyta után is: számot kell adniuk az elvégzett munkáról, mérlegre kell tenniük az elért eredményeket, magyarázatot kell adniuk a bukásokra, a kvótaszerzések elmaradására.

Erről is beszélt a lapunk 2–3. oldalán olvasható, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének adott exkluzív interjúban Orbán Viktor, aki azt mondta: „A sportági szakszövetségek jó partnerek, de itt őszintén kell szembenézni a helyzettel, eltelt nyolc-kilenc év, nagyon sok lehetőséget és sok pénzt kaptak, most mindenkinek szakmai és pénzügyi elszámolást kell készítenie, hogyan sáfárkodott ezzel a lehetőséggel.”

Nem kétséges: sok esetben fájdalmas lesz a tükörbe pillantani. Sportágat nem emelnék ki, legyen az önvizsgálat a bennfentesek munkája és jogosítványa. Egy biztos: „a fújt a szél”, „csalt a bíró” típusú kibúvók ideje lejárt; számos mérési, ellenőrzési módszer áll rendelkezésre a teljesítmények hiteles kontrollálására. Az igényes tényfeltárás már csak azért sem úszható meg, mert hagyományos (siker)sportágaink és az újsütetű, ezért populárisabb és a fiatalabb generációkat jobban vonzó sportágak között éleződik a versengés. S bármennyire is stratégiai ágazat 2010 óta itthon a sport, mind a 32 sportágra – 2024-ben Párizsban ennyiben osztanak majd érmeket – nyilvánvalóan nem juthat (s persze nem is kell, hogy jusson) ugyanakkora erőforrás. A magyar sport jövőképét, arculatát, fejlesztési irányát a miniszterelnök által említett 3+4+4 éves megállapodás vázolja majd fel, amely a kormány szándékai szerint még a 2022-es országgyűlési választások előtt megszülethet a kabinet és a sportági szakszövetségek között. A társadalom és a magyar sport ezen a szövetségkötése pedig nem alapulhat máson, mint a legutóbbi két olimpiai ciklusra szóló vállalások hiteles elszámolásán.

A tét nem csekély: az első, athéni nyári játékok óta eltelt 125 esztendőben az olimpizmus és annak eszmeisége beépült nemzeti értékeink közé. Az elvárás most a magyar (olimpiai) versenyképesség megőrzése, erősítése.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!