Összeállításunkban egy frissen megjelent, különleges hangvételű riportkönyvet mutatunk be a Videoton UEFA-kupa-meneteléséről.
Nem csak a cím áthallásos – Lövés Szarajevóban –, de belemagyarázás nélkül is folytatódik a párhuzam: Nele Karaljic bosnyák író, muzsikus és színész állítólag kijelentette, hogy ha nincs az a lövés Szarajevóban, nem lett volna a háború. Mármint, ha a Zseljo megverte volna a Videotont, a délszláv háború sem lett volna.
Hiszen a „lövés Szarajevóban” természetesen Csuhay József lövése, amely az UEFA-kupa elődöntőjében, 1985. április 24-én, a 88. percben döntőbe jutást ért a Videotonnak. De hogyan lehet egyetlen lövésről, egy pillanatról, de legfeljebb néhány másodperces támadásról könyvet írni? Simán… Mondhatta a rutinos és népszerű író-újságíró, Szentesi Zöldi László, akit azonban nem sportkönyvek szerzőjeként, de még csak nem is sportújságíróként ismernek az olvasók. Megszokhattuk, hogy a talán fő témáját jelentő politikán túl markáns véleménye van irodalmi, gasztronómiai meg mindenféle közéleti kérdésről, időnként valóban a sportról, a futballról is.
Ezt a különleges riportkönyvet forgatva szembetűnő ugyanakkor, hogy a magas erkölcsi elvárásairól, elvágólagos kijelentéseiről ismert, a létező szocializmus igénytelenségeivel, a korszak hibáival szemben kíméletlen Szentesi Zöldi a Videoton UEFA-kupa-menetelését tárgyalva nosztalgiázó, romantizáló szurkolóvá változik, szőrmentén sem kritizál senkit és semmit abból a miliőből, azokból a jelenségekből, amelyeket máskor – ha nem éppen a Vidi sorozatáról írna – alighanem erősebb fenntartásokkal kezelne. Szó sincs arról, hogy hiányolom a politikát, a rendszerkritikát a műből, amelyről ordít, hogy éppen menekülést, kikapcsolódást jelentett a szerzőnek a napi politika puskaporos világából, de meglep, hogy Szentesi Zöldi még csak meg sem kísérli elhelyezni a Vidi-sztorit a szűkebb és tágabb történelmi, társadalmi kontextusban, egyszerűen csak rácsodálkozik mindarra, ami a számára hangsúlyozottan személyesen is sokat jelentő bravúros sorozattal kapcsolatban ma megtudható.
Hatalmas érdeme a műnek, hogy már az induláskor kilép a mifelénk sajnos jellemző provinciális alapállásból, és mindvégig legalább annyira az életük meccsét elbukó szarajevói futballisták, szurkolók szemszögéből vizsgálja a drámát, mint amennyire következetesen interjúvolja végig a fehérvári főszereplőket. Hiszen sajnos mi vagy ki sem látunk a magunk világából, értelmezéséből, vagy minduntalan – a saját kisebbségi érzéseinket tovább táplálva – a rólunk tudomást alig vevő nyugatnak akarunk megfelelni. Ha például a Vidi menetelése kerül szóba, nem győzzük büszkén sorolni a legyőzött párizsi, manchesteri, madridi ellenfeleket, míg sokkal kevesebb szó esik a Dukla Praha és a Partizan Beograd búcsúztatásáról, s legalább ennyire kevés a ma már alig ismert és kimondhatatlan nevű Zseljeznicsarról. Holott a legmagasabb szinten, az elődöntőben éppen ezt a csapatot sikerült felülmúlni. És mint ebből a könyvből is kiderül, sehol, egyetlen vetélytársa történelmében sem hagyott olyan mély nyomot a Videoton, mint éppen a szarajevói vasutascsapatnál, amelynél egyenesen „Videoton-generációnak” nevezik azt, a klub történetében egyébként a legjobbnak számító garnitúrát, amelyet a 88. percben megfosztott a Real Madrid elleni UEFA-kupa-döntőtől Csuhay József szépítő gólja.
Szentesi Zöldi László olvasmányos, még a téma szakértőinek is sok újdonságot és pazar anekdotákat tartogató kötete természetesen nem e gólról szól csupán, hanem alaposan körbejárja a témát, és éppen úgy kirajzolódik belőle a fehérvári csapat különleges idényének egésze, a menetelés előzményei és utóélete, ahogyan átlengi az egész olvasmányt az a jugoszláv hangulat is, amely ma már csak nyomokban felfedezhető a szerző által végigjárt helyszíneken, s amelyet a közben lezajlott háború és Jugoszlávia szétesése szinte történelem előtti világgá távolított el tőlünk, jóllehet itt van, itt volt a szomszédban.
Persze joggal mondhatja a mai olvasó, hogy a Videoton gyár, a Videoton nevű futballcsapat vagy az egykori Sóstói Stadion sem létezik ma már, s nem könnyű kapásból válaszolni arra a kérdésre, hogy ezért búslakodnunk vagy örülnünk kell-e inkább… De amíg ilyen könyvek íródnak, addig legalább elgondolkodunk az efféle kérdéseken.