Áldással a Guttmann-átok ellen – Radnóti Zoltán főrabbi és a sport

– Tavaly Lisszabonba küldött egy héber, portugál és magyar nyelven megfogalmazott zsidó áldást, amely a hozzáfűzött rabbinikus magyarázat szerint alkalmas lehet a híres-hírhedt Guttmann Béla-féle átok feloldására. Ha a Benficát 1962-ben száz év kudarcra ítélő magyar edző rontását valóban sikerül leszednie az azóta kilenc nemzetközi kupadöntőjét elbukó egyesületről, talán egy nap még önnek is szobrot állítanak a stadion előtt.
– Azt azért nem hiszem... De hátha tényleg segít az áldás, ezen ne múljon. Azóta mindenesetre kiemelt figyelemmel követem a telefonomon a Benfica eredményeit.

– Milyen áldás szerepelt az üzenetben?
– A Mózes negyedik könyvében szereplő papi áldás, amely több, mint három évezredes szöveg és amelyet már az ókori jeruzsálemi Szentélyben is naponta elmondtak: „Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrizzen meg! Világíttassa az Örökkévaló neked az arca fényét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd az Örökkévaló az arcát és adjon neked békét!”

– Teológiai értelemben mit jelent az átoksemlegesítés?
– A zsidó hagyomány már kétezer-ötszáz esztendeje ismeri a különböző áldást hozó vagy átkot levevő tárgyakat. Nem magának a tárgynak van rendkívüli szerepe, hanem annak, ha az ember úgy fordul felé, hogy erőt tudjon belőle meríteni. Mondok egy sportos példát: ha maga hisz abban, hogy le tudja futni a száz métert x másodperc alatt, akkor sokkal könnyebben le is fogja futni. A lelkierő hozzáadódhat a fizikai erőhöz, főleg, ha van már rossz élménye, ha úgy érzi, hogy meg van átkozva. A zsidó hagyománynak léteznek átoklevevő technikái. Lehet erre sok mindent mondani, de ha egy áldást adok valakinek, az ártani biztosan nem árt. Érdekesség, hogy a héber nyelvben az áldás szó egy testrészre, a térdre utal. Az áldással Istent kérem meg, hogy térdeljen le mellém, vagy ahogyan Schweitzer József tanár úr megfogalmazta, Istent leimádkozom magamhoz. Én hiszem, hogy Isten bele tud szólni az ő végtelenségével az én életembe, sikereimbe, kudarcaimba, a zsidóság gondolkodásával összhangban áll a bizalom az efféle áldásban is.

– Sokan megmosolyogtató érdekességnek tartják a klubbal támadt fizetési vitája miatt felháborodott magyar edző valamikori rossz igézetét, ahogyan talán az átokfeloldó áldást is valamiféle játékként fogadták. Mennyire vehető komolyan a Guttmann-átok?
– A hagyomány szerint egyértelmű a válasz: minden szavunknak, tettünknek kozmikus jelentősége van. Ne felejtsük el, hogy felfogásunk szerint a zsidóság története, sőt az egész világ megteremtése úgy indult, hogy Isten szavakkal alkotott. Szemben a görög mitológiával, amelynek értelmezésében Zeusz a káoszból hozott létre valamit, tehát adott anyagból csinált egy másik anyagot, a zsidóság azt vallja, hogy a semmiből, szavak segítségével született minden. Ha én azt mondom önnek, hogy milyen csámpás, büdös és mennyire koszos a körme, valószínűleg meg fog sértődni, pedig csak szavakat mondtam. Ha hiszünk az udvarlásban, a szidásban, az emberközi kommunikáció teremtő erejében, nyugodtan elfogadhatjuk a Guttmann-átok érvényét is. Hihetünk abban, hogy az edző kimondott szavai beleégtek a Benfica történelmébe és az emberek lelkébe. Igenis van alapja annak, amikor azt mondják a lisszaboni szurkolók, hogy hú, az a zsidó edző megátkozott bennünket.

– Fontos kérdés ez is, ha már a rabbinikus áldásról beszélünk: Guttmann Béla pusztán a dühös ember hétköznapi indulatából mondta ki az átkot, vagy valamiféle zsidó vallási feljogosítással?
– Vallását nem gyakorló ember volt Guttmann Béla. Mégis elmondhatjuk, hogy minden, ami őhozzá tartozik, amit csinált vagy mondott életében, része a személyiségének. Ilyen értelemben kicsi, de fontos szegmens a zsidósága is. Őt zsidóként, férfiként, edzőként, magyarként identifikáljuk, a különböző elemeket nem lehet leválasztani, csak egyben értelmezhetők. Ilyen módon logikus a híres mondását akár zsidó átoknak is tekinteni, amely ellen remélhetőleg egy zsidó áldás segíthet.

– A közelmúltban a Hit/Vallás – Sport című konferencián beszélt többek között arról, miként változott a testkultúra és a sport megítélése a zsidó hagyományban. Ugyanis az alapállás az volt, hogy a hellenizmus testközpontú gondolkodásmódjával ellentétben a Tóra és a zsidó tanítás a szellem kultúráját helyezte a középpontba.
– A zsidó filozófia alapvetése az, hogy az ember teste lakás, amelyben a lélek lakozik. Felelősségünk őrizni a testünket, törődni vele, erről sok szó esik Mózes könyveiben is. A kóser étkezésnek is az a lényege, hogy az ember tanuljon meg disztingválni, válassza szét a jót és a rosszat, amikor bejuttat a testébe valamilyen külső tápanyagot, amely aztán bejárja a lábujjától a feje búbjáig. Nem véletlen, hogy a kívülállókban kialakult sztereotípia a zsidó embert úgy azonosítja, hogy sapkát visel, nagy az orra és nem eszik disznóhúst. Maimonidész zsidó rabbi mondta ki a 12. században, hogy az embernek kötelessége vigyáznia az Istentől kapott testre. Nagy különbség a katolikus és a zsidó vallás között, hogy a zsidó vallásban az ember lelke a tökéletes isteni tisztaság. Nincsen bűnös lélek, vétkező lélek. Az ember lelke az isteni szikra, és legfeljebb a mi testünk tudja elvinni olyan irányba, hogy a bennünk élő istendarab megsérüljön. A test a túlélés miatt kívánja az ételt, az italt, a szexualitást, vágyainkat azonban kordában kell tartani.

– Odafigyelni az étkezésre és a testet felügyelni egyfajta életmódbeli kérdés. De mi a zsidóság tanítása a sportról, a testmozgásról és a versenyzésről?
– Nem választanám szét a kettőt, és még egy gondolat erejéig visszakanyarodnék a hellenizmus hatására. A hedonizmus hívogató életcélt kínált, ahogyan ma is csábító beülni nagy autóba, szuper magánrepülőbe, utazgatni a világban, jó éttermekben vacsorázni. És annak idején nem bírt mit kezdeni a hagyománytisztelő zsidóság azzal, hogy a hellenizmus korában a Szentföld zsidóságának nagy része úgy érezte, teljesen összeegyeztethető a hellenista testkultúra a zsidó szellemi kultúrával. Iosephus Flavius pontosan leírja A zsidók történetében, hogy a zsidóság talán először a történelme folyamán ideológiák mentén totálisan kettészakadt. A hellenista párt azt mondta: minek a régi prófétákra hallgatni, amikor a jövő a színház, a sport, az olimpia. Az ókori new wave. Eme konfliktus következményeként robbant ki a zsidóság történelmének első polgárháborúja is, a Makkabeus-féle szabadságharc, amelyben a görög kultúrának és eszmevilágnak behódoló előkelők kerültek szembe a hellenizmust elvetőkkel.

– Aztán győztek a hagyománytisztelők, vagyis a fent elmondottak alapján a sportellenesek, az olimpiaellenesek.
– A jeruzsálemi Szentélyből kitakarították a Zeusz-szobrot, az összetört tárgyak között egyetlen korsó olajat találtak, amellyel a hagyomány szerint nyolc napig világítottak. A hanukai gyertya meggyújtásával arra emlékezünk, hogy a szentély fényével és saját kis fényeinkkel képesek voltunk legyőzni a hellenizmusnak tulajdonított szellemi sötétséget. Elteltek évek, évszázadok, amíg a zsidóságban olyan gondolkodók hallathatták hangjukat, mint az említett Maimonidész. Vagy jóval később, a 19. században Samson Raphael Hirsch rabbi, aki szinte felrobbantotta az európai zsidóság és a késői felvilágosodás gondolkodását, amikor kimondta: akkor jó a Tóra tanítása, ha együtt jár a világi foglalatoskodással. Az pedig utólag visszanézve szinte ellentmondás, hogy a zsidóság hőseként éppen a hellenizmus testkultúráját elvető Makkabeus lett a modern zsidó sportmozgalomból született Maccabi játékok névadója. Hozzáteszem, a világ harmadik legnagyobb sporteseményéről beszélünk.

– Mi indította el és hogyan bontakozott ki a 19. és a 20. század fordulóján felerősödött zsidó sportmozgalom?
– A Pesten született Max Nordau orvos, író, filozófus nevéhez kötődik a kezdeményezés, ő terjesztette a Muskeljudentum, vagyis az izomzsidóság eszméjét. Abból indult ki, hogy a zsidó embernek is idomulnia kell a kor fizikai követelményeihez, legyen erős, rátermett, sportos, egészséges. Bizonyos zsidó közösségek már nem csupán a Tóra alapján definiálták magukat, hanem saját integritásuk szerint, amelynek éppúgy része volt a zsidó büszkeség, mint az emancipáció, a beolvadás, a korszerű európai életmód követése. Nem véletlen, hogy ezekben az években teljesedett ki az első magyar olimpiai bajnok, a zsidó származású és zsidó vallású, Guttmann Arnoldként született Hajós Alfréd sportpályafutása is. Kétezer év eltelt, és ismét hasonló igény jelentkezett, mint amely a hellenizmus kultúrájába betagozódni vágyó ókori zsidókat jellemezte. Ez autoemancipációs törekvés, amelynek középpontjában az állt, hogy ha elfogadjuk az européer értékeket, tudásban, tömegmozgalmakban, sporteseményekben, akkor nem kell megélni a kitaszítottság élményét, könnyebben befogadnak minket. Megint csak ókori párhuzam: Iosephus Flavius megírta, hogy a hagyományosan meztelenül vívott görög versenyeken a zsidó sportolók visszavarratták a körülmetélésüket, mert szégyellték azt, hogy kilógtak a hős görög harcosok közül.

– Mint meccsre járót kérdezem, az NB I-es stadionokban mennyire szorultak vissza az antiszemita hangok?
– Az MTK mérkőzésein rendszeresen ott vagyok, és emlékszem sok mindenre, az „Auschwitzba indul a vonat” rigmusra, a „Nem divat a garbó” molinóra. Nem ennyire durván, de azért még léteznek zavaró jelenségek. Az MTK-szurkolók válasza az efféle sértésekre általában a gúnyos taps, más kérdés, hogy az ellenfél tábora hangban rendszerint elnyomja a tiltakozást.

(A cikk a Nemzeti Sport melléklete, a Képes Sport 2021. október 22-i lapszámában jelent meg.)