Öttusa: szülés után felkészül a párizsi olimpiára Kovács Sarolta

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.08. 12:21
null
Kovács Sarolta Tokióban bronzérmes lett (Fotó: Tumbász Hédi)
A novemberig tartó pihenőjét már befejezte a tokiói olimpián bronzérmes Kovács Sarolta, aki a következő idényben nem versenyez, de gyermeke megszületése után visszatér az öttusába – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

„Az olimpia után hosszú szabadságot kaptam, csak a múlt héten kellett jelentkeznem a klubomnál. Ezt meg is tettem, de bejelentettem, hogy a következő idényt versenyzés szempontjából kihagyom, mert május közepén kisbabánk születik” – mondta az MTI-nek az Alba Volán harmincéves világbajnoka. Hozzátette: az öttusába mindenképp visszatér, hiszen a szülés után még két éve marad, hogy felkészüljön a párizsi olimpiára.

A sportágat sokkoló döntésről, mely szerint a 2024-es játékok után a lovaglást kiveszik a tusák közül, markáns véleményt fogalmazott meg.

„Bár engem versenyzőként valószínűleg nem fog érinteni a lovaglás nélküli öttusa, mégis felháborít a nemzetközi szövetség hirtelen jött határozata, több más társamhoz hasonlóan én is aláírtam a lovaglás melletti kiállást. Kedvenc számom volt ez a tusa, és arra is emlékszem, kisgyerekként nagyon vártam, hogy végre lovagolhassak. Most pedig az egyesületnél a kicsinyeken látom, mennyire szeretnének már lovagolni, vagy aki már lovagol, nagyon élvezi” – mesélte Kovács Sarolta, aki amíg teheti, minden délután lejár az egyesületbe, könnyű edzésekkel tartja magát formában. Lőni és futni tud, és jelenlétével is segíti a társak, és a fiatalabbak felkészülését.

Legfrissebb hírek

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:34

98 éves Benedek Gábor, a legidősebb magyar olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 11:20

Öttusa: öt magyar döntős a férfiaknál a Viwa Openen

Egyéb egyéni
2025.03.22. 16:50

Öttusa: Guzi Blanka az A-, Zemán Zóra a B-csoportot megnyerve döntős a Viwa Openen

Egyéb egyéni
2025.03.21. 21:02

Bauer Blanka csoportgyőztesként jutott be az elődöntőbe

Egyéb egyéni
2025.03.19. 22:05

Öttusa: az első hazai viadal következik az új lebonyolítás szerint

Egyéb egyéni
2025.03.19. 11:01

Öttusa: az OCR testközelből – itthon is bemutatkozik az akadálypálya

Egyéb egyéni
2025.03.12. 20:48

Buzgó József: mindörökké öttusázó

Képes Sport
2025.03.10. 07:34
Ezek is érdekelhetik