Birkózás: Két nap sírás után jöhet a visszavágás – Szőke Alex

Vágólapra másolva!

2021.12.11. 08:01

Címkék

A fogyasztással és a kétszemélyes hústál elfogyasztásával sincs gondja Szőke Alexnek, aki Tokióban két napig siratta a gyermeteg hiba miatt elbukott bronzérmet. A verekedős kisgyerekből olimpikon felnőtté váló birkózó reméli, hogy a szőnyegen minél előbb összefut a lengyel ellenféllel, és örül, hogy immár súlycsoportja egyik megkerülhetetlen alakja lett.

– Miért éppen a birkózás?
– A bátyám motokrosszversenyező, és bár én is kipróbáltam, nem voltam túl tehetséges, a quaddal is rendre fejre álltam – mondta Szőke Alex, akivel a fővárosi Türkiz Étteremben beszélgettünk. – Utána a kisgyerek többségéhez hasonlóan a focival próbálkoztam, az iskolában egész jó csatár voltam. Édesapám viszont jó kapcsolatban volt az ESMTK birkózószakosztályának vezetőjével, ő tanácsolta neki, hogy vigyen le a csarnokba, egy próbát megér. Mivel tetszett, ami ott fogadott, egy ideig párhuzamosan űztem a két sportágat, ám mivel ez a tanulás rovására ment, édesanyám idővel azt kérte, hogy válasszak. Verekedős gyerek voltam, maradt a birkózás.

FILMAJÁNLÓ
Ösztönző élettörténet: „Netflixen tavaly ősszel jött ki a Naim című film, amely a háromszoros olimpiai bajnok súlyemelő, a bulgáriai születésű török Naim Süleymanoglu életét dolgozza fel. A mai napig nem tudják megdönteni a rekordját. A versenyek előtt motivációs céllal mindig megnézem a filmet, az első napon az első felét, a másodikon a hátralévő részt. A buszút alatt pedig gyakran hallgatom a filmben felcsendülő dalokat.”

– Azért a birkózók között az ügyesebb focisták között van?
– Már nem. Idővel a lábaim falábbá alakultak át, már nem vagyok annyira gyors, dinamikus és rugalmas. Amikor edzéseken bemelegítésként focizunk, olykor Cristiano Ronaldónak érzem magam, de máskor kiderül, hogy csak Szőke Alex vagyok. Az ollózástól viszont nem félek, esni jól tudok.

– A kezdeteknél maradva, hány beírást kapott a verekedős gyerek?
– Az biztos, hogy sokáig az intőket és a fekete pontokat gyűjtögettem a piros pontok helyett, de idővel ez is megváltozott. Szerencsére sportiskolába jártam, ahol elnézőbbek voltak a sportolókkal, emellett a szüleimnek is nagyon sokat köszönhetek. Amikor rosszabb jegyeket szereztem, vagy kicsit billegett a léc, édesanyám leült velem tanulni, és a számba rágta a tananyagot. Nagy szerepük van abban, hogy milyen emberré vált az a rossz gyerek... A tőlük látott nevelési mintát szeretném majd átadni a gyerekeimnek.

ÖT ÉV MÚLVA
Fiatalon szeretne apa lenni: „Remélem, öt év múlva beszélhetünk arról, hogyan teljesítettem a párizsi olimpián, de nem szeretnék elkiabálni semmit. Nyilván jó lenne majd arról mesélni, milyen érzés volt a dobogón állni, de tudom, hogy ezért még rengeteget kell dolgoznom. Ami a magánéletet illeti, szeretnék hamar apa lenni, harmincéves korom előtt már családot szeretnék. Édesapám vállalkozó, ingatlanok értékesítésével foglalkozik, ezzel a világgal ha csak apránként is, de már elkezdtem ismerkedni. A civil életben is szeretném megállni a helyem, és némi tapasztalattal a hátam mögött elkezdeni az új fejezetet. Emellett az egyetemen birkózószakedzőnek tanulok, reményeim szerint öt év múlva már a diploma is meglesz.”

– Melyek ezek a minták?
– Többnyire hagyták, hogy egyedül járjuk a saját utunkat, és elkövessük a hibákat. Ugyanakkor a bátyámnál és nálam is eljött az a pont, amikor azt mondták, hogy eddig és ne tovább, most ők mondják meg, mit és hogyan kell csinálnunk. Ez a sportra és az azon kívüli életre egyaránt vonatkozott. A birkózást sosem erőltették, ha fájt valamim vagy nem volt kedvem edzésre menni, azt mondták, nyugodtan maradjak otthon. A csarnoktól pedig akkor sem tiltottak el, ha esetleg gyengébb jegyeket vittem haza, tudták, hogy a birkózásban tudom igazán kiélni magam.

– Volt holtpont a pályafutásában?
– A kamaszkorszak elején igen, amikor bejött a képbe a csajozás és a bulizás. Akkor is sportoltam, de megelégedtem a középszinttel. Aztán amikor öt évvel ezelőtt először válogatott lettem, minden megváltozott. Utána is akadtak nehezebb pillanatok, de a szüleim, az edzőim és a pszichológusom segítségével mindegyiken túljutottam.

TÉVÉNÉZÉS
A film végét sosem látja: „Ritkán nézek tévét, többnyire a focimeccsek miatt kapcsolom be, esetleg ha valami jó filmet adnak. Mondjuk általában csak negyven percig jutok, mert olyan vagyok, mint egy gyerek. Amint vízszintes helyzetbe kerül a fejem, már alszom is. Úgyhogy inkább csak elkezdem a filmeket, a végét már általában nem látom.”

– Mióta dolgozik pszichológussal?
– Tizenhárom éves korom óta. Eleinte csoportos foglalkozásra jártunk, ott nyilván kevésbé tudtam megnyílni és beszélni az érzéseimről, de tizenhat-tizenhét éves kortól már egyedül voltam. Idővel rájöttem, hogy csak a saját karrieremet nehezítem, ha nem nyílok meg. Eleinte például zavart, ha a középpontban voltam és mindenki engem nézett. Márpedig a versenyeken a döntő idején már csak egy szőnyegen birkóznak, és olyankor minden szempár oda szegeződik. Eleinte ezt nehéz volt kizárni, de amint megnyíltam a pszichológusomnak, hamar leküzdöttük ezt a problémát.

TÉVÉS PILLANAT
Sajnálja, hogy elviharzott: „Nem szeretek szerepelni, ha élőben kell interjút adni, különösen izgulok, ott nem lehet korrigálni a bakikat. Tokióban az első meccsemen tudat alatt bennem volt, hogy az egész ország néz, miután lejöttem a szőnyegről, kezem-lábam remegett, de szerencsére mire odaértem a kamerák elé, már teljesen nyugodt voltam. A bronzmeccsem után nem álltam meg a riporternek, továbbmentem, amit utólag sajnálok. Nem volt profihoz méltó viselkedés, de egyszerűen nem tudtam volna megszólalni a mikrofon előtt.”

– Az első perctől kiemelkedő tehetség volt, vagy inkább csak egy ígéret a sok közül?
– Eleinte az utóbbi kategóriába tartoztam. Sokat kellett dolgoznom azért, hogy olyan tehetségként könyveljenek el, aki előtt fényes jövő állhat. Az utánpótlásban sok ügyes gyereket látnak az edzők, ám a felnőttmezőnyhöz érve sokan lemorzsolódnak. Emiatt lépésről lépésre kell haladni, sosem szabad túl nagyot ugrani, mindig az adott lehetőséget kell megragadni.

– Mennyire veszi a lelkére, ami a szőnyegen történik?
– Ez is változó, nem mindegy például, hogyan kapok ki. Friss példa az olimpiai bronzmeccs. Nagyon fájt, nagyon haragudtam magamra, sok idő kellett, mire túltettem magam azon a vereségen. Az én gyermeteg hibámból tudott ekkora fölénybe kerülni Michalik, rosszul építettem fel a taktikát. Egyáltalán nem volt jobb a lengyel srác, de rontottam, emiatt nehezen emésztettem meg az elszalasztott lehetőséget. Az októberi vb-döntőben hamarabb túltettem magam a vereségen, mert szoros küzdelemben, ki-ki meccsen nyert az iráni Szaravi, egy rossz védekezés után meg tudott pörgetni. Ott apróságokon múlt az aranyérem, ezen könnyebb volt túllépni. Illetve, mivel olimpiát négyévente rendeznek, nyilván jobban fáj, ha ott elszúr valamit a sportoló.

ÉLETESEMÉNYEK
2004: „Nem mondhatom, hogy jó gyerek voltam. Elevennek tartottak, jöttem-mentem, sokat rosszalkodtam. A bátyám szintén élsportoló, a vasautók töréstesztjét rendre a fején végeztem. Ha a szüleim rám szóltak, megvártam, amíg odébb mennek, aztán folytattam tovább.”
2016: „A kadétvilágbajnoki arany adta meg az első lökést a válogatottsághoz. Ezzel a versennyel robbantam be a válogatottba, a győzelem azért is volt fontos, mert a néhány hónappal korábban rendezett Európa-bajnokságon sajnos hamar kiestem.”
2017: „Ezen a kadét Európa-bajnokságon már kötelező volt az aranyérem, mindenki ezt várta tőlem, és szerencsére nem okoztam csalódást. Az utánpótlásban még más a világverseny, sokkal könnyebb kezelni a megfelelési kényszert, mint a felnőtteseményeken.”
2021: „Huszonegy évesen csak kapkodtam a fejem a faluban, egyszer egy olimpiai bajnok, máskor egy világbajnok jött szembe velem. Az olimpiai versenyzést külön meg kell tanulni, bízom benne, hogy a tapasztalatokat Párizsban már kamatoztathatom.”
2021: „Az októberi vb előtt néhányan azt mondták, az olimpia után nem leszek csúcsformában, mások arról beszéltek, hogy az ötkarikás játékok után most dobok majd igazán nagyot. Szerencsére utóbbi tábornak lett igaza, az ezüstérmet sikerként élem meg. Nem érzek nyomást, ha eredményt várnak tőlem, kiskorom óta az jár a fejemben, hogy magamért birkózom.”

– Mit csinált az elveszített olimpiai bronzmeccs után?
– Két napig sírtam. Az első öt helyezettet doppingvizsgálatra vitték, könnybe lábadt szemmel vártam a soromra. Az aranyérmet szerző Lőrincz Tamásnak épp akkor volt az eredményhirdetése, én pedig végig sírtam a Himnusz alatt. Akkor teljesen összetörtem.

– Melyik érzés az erősebb? A jövőben visszavágni a lengyel birkózónak, vagy lehetőleg elkerülni?
– Minél előbb szeretnék visszavágni neki. Hozzám hasonlóan ebben az időszakban ő is Németországban birkózik. Nem tudom, találkozunk-e a szőnyegen, de ha igen, mindent megteszek, hogy legyőzzem. Tudom, hogy az nem adná vissza az olimpiai érmet, de a lelkemnek jót tenne, ha sikerül visszavágni.

– Mennyire változtatta meg az olimpia?
– A személyiségemet egyáltalán nem, és szeretnék is ugyanaz a srác maradni, aki voltam. De az olimpia légköre, a játékok hangulata persze teljesen más, mint a világbajnokság. Más a lebonyolítás, más a környezet, és nem hátrány, hogy a saját korosztályomban egy olimpiával már tapasztaltabb vagyok a többieknél.

– Igazságos a lebonyolítás? Négy évig készülnek, aztán egyetlen vereség az álmok végét jelenti.
– Erre mondhatnám azt, hogy miért nem lettem úszó, akkor több számban is kipróbálhatnám magam. A mi sportunk ilyen, négy év edzésmunkája két napon csapódik le. A csapatsportban belefér a csoportkörös vereség, nálunk nem.

– A mezőny már tart öntől?
– Az év elején ezt még nem jelentettem volna ki, de most már igen. Kezdek beleégni a kilencvenhét kiló élmezőnyébe.

– Nehéz tartani a súlyát vagy lefogyni a versenyekre?
– Olyan alkatom van, ha nem edzem rendesen, nem hízok, hanem sorvadok. Versenyidőszakban figyelek az étkezésre, de mivel kilencvenhét kilóban indulok, legfeljebb csak egy-két kilót kell ledobnom a verseny előtt, ami a birkózásban semmiségnek számít.

– Mennyire édesszájú?
– A fotókon is látható kétszemélyes tálat gond nélkül bevágom egyedül, de utána a desszertnek még mindenképp szorítanék helyet. Szerintem ez mindent elárul.

– Az evésen kívül még mi tudja feltölteni?
– Igazából bármi jöhet, csak ne az legyen, hogy otthon fekszem és nézem a tévét popcornnal a kezemben. Igazi örökmozgó vagyok, igyekszem összefutni a barátokkal, csavarogni a városban, a lényeg, hogy legyen egy kis pörgés. Emellett az autózást említeném, de az többnyire akkor, ha csalódás ér vagy ha szomorú vagyok. Olyankor kocsiba pattanok, és kiszellőztetem a fejem. Amikor nem sikerült az egyik kvalifikációs verseny, hazamentem, lefürödtem, kocsiba ültem és bejöttem a városba. Általában a budai és a pesti rakpart a jól bejáratott útvonal, és nagyjából fél óráig tart egy ilyen menet. Bejövök egyedül a városba, berakom a zenét, és kicsit kiszellőztetem a fejem.

Szó-tár
Divat: „Követem a divatot, szeretem az újdonságokat, és kissé hiú is vagyok. A Lőrincz testvérek általában engem kérnek fel stylistnak, velem szoktak vásárolni. Múltkor Tomi cipőt akart venni, és kérte, hogy küldjek át neki néhány tippet. Azt hitte, egy weboldalt küldök át, erre tízet kapott tőlem.”
Házimunka: „Elég házias vagyok, otthon mindenből kiveszem a részem, ha kell, mosok, főzök, takarítok. Az edzőtáborban általában ketten vagyunk egy szobában, ott is igyekszem rendben tartani a körletünket. Nekem fontos, hogy ha az edző benyit, ne a koszba lépjen.”
Tél: „Erről az évszakról az alapozás jut eszembe és az a kép, ahogy Mátraházán a sípályán kell felfutni a hóban. A sporton kívül viszont az ünnepeket és a családot szimbolizálja, és a két véglet végül is kiegyenlíti egymást.”
Babona: „Megvan, melyik zoknit és alsógatyát mikor szabad felvenni. Nem mindegy, melyik ruhában melegítek be és melyik cipőt veszem fel. Meccs előtt átveszem magamban a taktikát, az edzőmmel pedig mindig pacsizok, mielőtt elkezdődik a mérkőzés.”
Magánélet: Valamennyire ki lehet zárni a magánéletbeli problémákat, de azért a szőnyegen végig ott motoszkál a fejemben, ha esetleg összevesztem valakivel. A pszichológus ebben is segíthet, de a legegyszerűbb recept, ha nem veszünk össze senkivel.