Birkózás: Lőrincz Viktor sejtelmes nyilatkozata testvéréről

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.09. 12:36
null
Lőrincz Viktor (jobbra) és Lőrincz Tamás (Fotó: Földi Imre, archív)
Lőrincz Viktor a Digi Sport Reggeli Start c. műsorának vendége volt. A beszélgetés során szóba került a Tokióban olimpiai aranyat nyert testvére, Tamás is, akiről sejtelmesen nyilatkozott a Budapesti Honvéd birkózója.

 

„Végigkísértük egymás útját” – kezdte a jól megszokott módon Lőrincz Viktor, amikor testvéréről kérdezik, ám ezután váratlan fordulatot vett a beszélgetés a DIGI Sport napindító műsorában: „Ő mindenáron szeretne az edzőm lenni, de én nagyon nem szeretném, mert kitalálhatjátok, hogy kinek kellene a legtöbbet pluszba dolgozni. A szőnyeg mellett maradjon, és onnan mondja el az utasításait, az nekem bőven elég lesz. Azért sajnálom, hogy intenzíven nem lesz ott velem, de nála is vannak pillanatok, amikor még mindig lejön birkózni, sőt, elárulom, hogy ő sokkal hamarabb lement az edzőterembe az olimpia után, és beállt a fiatalok közé. Nála azt hittem, hogy ez hónapokba fog telni, és két héttel az olimpia után már gyűrte a fiatalokat a vb előtt. Senki nevében nem akarok nyilatkozni, csak a kész tényeket tudom elmondani, hogy meglepő módon nagyon hamar leugrott a terembe. Nem voltam ott, csak a szövetségi kapitánytól hallottam, hogy elég nagy lelkesedéssel és elánnal ugrott bele a munkába. Erről őt kell majd megkérdezni, viszont jó volt látni, hogy nem hátradőlt az olimpiai bajnoki cím után, hanem itt volt egy vb az év végén, és ment le segíteni a fiataloknak, akik elég jól is szerepeltek.”

A teljes beszélgetés ide kattintva megtekinthető!

Legfrissebb hírek

„A szkander volt a legnehezebb” – ilyen a katonák küzdelme a birkózószőnyegen

Birkózás
20 órája

Gyász: elhunyt a lengyel birkózó, aki úgy lett világbajnok, hogy leléptették

Birkózás
2025.03.24. 12:29

Nagy Bernadett mégsem indul a birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.21. 16:41

Európa-bajnokság: fedeles lovardában birkóznak majd Somorján a kontinens legjobbjai

Birkózás
2025.03.20. 09:34

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

Az MBSZ kommünikében szólította fel a vizsgálatra a román szövetséget Biró Krisztiánnal kapcsolatban

Birkózás
2025.03.07. 16:01

Birkózás: a szövetség kijelölte az Európa-bajnokságra utazó keretet

Birkózás
2025.03.07. 15:07

Húsz magyar versenyző indul a szombaton kezdődő U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.06. 15:50
Ezek is érdekelhetik