Videó: nemek közti MMA-meccset rendeztek, kitört a káosz

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 17:10
Bár azt már korábban is láthattuk, mi történik, mikor egy nőt állítanak ki egy férfi ketrecharcos ellen, az oroszok nem adják fel a műfajt, és újra megpróbálkoztak valami hasonlóval. Ha lehet, most még kevesebb sikerrel...

Az első pillanattól teljesen komolyan vehetetlen mérkőzést az „Epic Fighting Championship” égisze alatt rendezték meg, és előre szólunk, minden egyes mondattal egyre bizarrabb lesz a történet, úgyhogy öveket becsatolni!

Kezdjük ott, hogy a „harc” férfi főszereplője egy orosz pornós volt. Aki mellesleg énekes is. A neve pedig Alekszander Pisztoletov​.

Ellenfele pedig egy blogger, nevezetesen Szasa Mamaha volt.

Aztán a kezdés után nem sokkal berohant egy szurkoló a ketrecbe, és megpróbálta rávetni magát a harcosokra. Ezután nem sokkal folytatni tudták a meccset, amelyet végül Pisztoletov nyert meg.

A BEROHANÁS ÉS A MECCS (ELSŐ) VÉGE

De ez még mindig nem a vége. A hölgy ugyanis nem értett egyet a döntéssel, így ki kellett állniuk még egy menetre az eredményhirdetés után. Ezt pedig már Mamaha nyerte meg.

Értelmet nem kell keresni a sztoriban, az ugyanis nem sok van benne, és természetesen sokkal inkább volt ez egy médiafelhajtás, mint egy komoly meccs.

Egy valami viszont biztos, káosz kreálásához egyetlen nemzet sem ért annyira, mint az orosz!

A TELJES MECCS PEDIG ITT MEGTEKINTHETŐ

minden egyes mondattal egyre bizarrabb lesz a történet, úgyhogy öveket becsatolni!

Legfrissebb hírek

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

A FIS továbbra sem engedi az orosz síelők indulását

Téli sportok
2025.03.12. 16:18

Semleges színekben és létszámkorlátozással versenyezhetnek az orosz és a fehérorosz evezősök

Kajak-kenu
2025.03.11. 14:44

Egy tetoválás buktatta le az MMA-tornát „megnyerő” ikerpárt – videó

Egyéb egyéni
2025.03.06. 11:51

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19
Ezek is érdekelhetik