Golf: Láttok ti még engem PGA-körversenyen! – Tiger Woods

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.02.21. 14:28
null
Tiger Woods 46 évesen sem adja fel az élsportot (Fotó: Getty Images
Tiger Woods, a világ legismertebb golfozója elmondta, egy évvel súlyos autóbalesete után továbbra is keményen dolgozik a visszatérésén.

 

„Fogtok még a PGA-körversenyen látni, csak azt nem tudom, mikor. Elhihetitek, szívesen mondanám, hogy a jövő héten már játszani fogok” – mondta a 15-szörös majorgyőztes amerikai játékos a kaliforniai Pacific Palisadesben rendezett versenyen.

„El tudom ütni a labdákat, a legnehezebb tulajdonképpen a gyaloglás. És ez egy darabig még így lesz” – fogalmazott Woods.

A világ leghíresebb golfozójának autója tavaly február 23-án, Los Angeles közelében – gyorshajtás miatt – lesodródott az útról, és többször megpördülve az oldalán landolt. Woods jobb lábszára és bokája roncsolódott, több nyílt törése volt, több órán át operálták, ennek során a sípcsontját, valamint a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal. A felépülési folyamat rendkívül hosszú, amikor a játékos elhagyta a kórházat, két hónapra kerekesszékbe kényszerült, s egészen őszig csak mankóval tudott járni.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30

Svájci játékos állt az élre a női golfozóknál, és óriásit játszott a mezőny papíron leggyengébb tagja is

Párizs 2024
2024.08.08. 19:00
Ezek is érdekelhetik