Rali ob: visszatér a 2019-es abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 18:28
null
Visszatér Vincze Ferenc (Fotó: Hegedűs Márk/Nógrád Megyei Hírlap, archív)
Visszatér a 2019-es magyar ralibajnokság abszolút győztese, Vincze Ferenc, akinek célja, hogy három év után újra diadalmaskodjon.

 

A pilóta újra korábbi csapatával, a Korda Racinggel és a számára bajnoki címet hozó R5-ös Skoda Fabiával versenyez majd.

A felek „egymásra találása” várható volt, hiszen a tavalyi Szilveszter-ralin Vincze már ült az autóban és meg sem állt az összetett győzelemig.

„Visszajött a motivációm, amire a tavalyi Szilveszter-rali még rá is tett egy jó nagy szeneslapáttal. Nem tagadom, a neves magyar és külföldi ellenfelek rendkívül inspirálók a számomra, hiszem, hogy képes leszek ismét a lehető legjobb szereplésre a magyar bajnokságban” – idézte Vincze Ferencet a csapat közleménye. Hozzátette, az biztos, hogy minden hazai versenyen rajthoz áll majd, de ha „minden összeáll”, akkor egy-két Eb-futam is összejöhet.

A rali ob 2022-es idénye március 25-26-án rajtol Salgótarjánban, majd a tervek szerint további hat versenyt rendeznek, az utolsót november közepén a Zemplénben és környékén.

Legfrissebb hírek

Turán nyerte meg az idénynyitót; drogfogyasztás miatt zártak ki egy párost

Egyéb autó-motor
2025.04.06. 17:16

A hétvégén Diósgyőrben kezdődik az országos ralibajnokság

Egyéb autó-motor
2025.04.03. 15:24

Rali ob: Turán Skodára váltott és esélyesként vág neki az idénynek

Egyéb autó-motor
2025.04.02. 11:09

Április első hétvégéjén rendezik a III. MBM Rent Diósgyőr ralit

Egyéb autó-motor
2025.03.27. 17:52

Újra Nyirádon a ralikrossz legjobbjai

Egyéb autó-motor
2025.03.27. 14:59

Gyász: elhunyt Wodicska Bea korábbi raliversenyző

Egyéb autó-motor
2025.03.20. 14:53

Svéd rali: Evans vezérletével kettős Toyota-siker

Egyéb autó-motor
2025.02.16. 16:23

Rali Eb: visszatér a mezőnybe Herczig Norbert

Egyéb autó-motor
2025.02.07. 13:19
Ezek is érdekelhetik