Cselgáncs: remekeltek az olimpikonok az ob-n

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 21:49
null
Tóth Krisztián a tavalyihoz képest egy kategóriával feljebb is az első helyen zárt a cselgáncs ob-n (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Remekeltek az olimpikonok, a klubok közül pedig a BHSE bizonyult a legjobbnak szombaton a Zalaegerszegen rendezett cselgáncs országos bajnokságon.

 

 

A hazai élmezőny számára ismerős lehetett a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok, mivel tavaly novemberben az előző ob-nak is ez az aréna adott otthont. Csakhogy mivel azóta feloldották a koronavírus miatti korlátozásokat, két év szünet után már nézők is láthatták a 70. férfi és 39. női seregszemlét.

Négy hónapja 39 klub 129 versenyzője lépett tatamira – ezúttal már 164 résztvevő érkezett –, s az aranyérmeken 11 egyesület osztozott, a legeredményesebb a Ceglédi VSE lett két arannyal, egy ezüsttel és öt bronzzal.

Az idei ob olimpikonjai közül Tóth Krisztián, Pupp Réka, Karakas Hedvig, valamint Özbas Szofi is a dobogó tetejére állhatott. Közülük az 52 kilogrammos Pupp a hatodik, a 63 kilóba fellépett Karakas pedig a nyolcadik elsőségét gyűjtötte be. A tavalyi győztesek közül Pupp, Kovács Kitti (57 kg, BHSE) és Salánki Evelin (78 kg, BHSE) tudta megvédeni címét, az amúgy 90 kilós Tóth pedig egy kategóriával feljebb diadalmaskodott.

A legeredményesebb klub hat arany- és egy ezüstéremmel a Budapesti Honvéd lett.

CSELGÁNCS, ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
FÉRFIAK

60 kg: Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC)
66 kg: Máthé Bence (BHSE)
73 kg: Szabó Áron (Ippon Judo Tatabánya)
81 kg: Rajkai Róbert (MTK Budapest)
90 kg: Gőz Roland (MTK Budapest)
100 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest)
+100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE)
NŐK:
48 kg:
Kőszegi Rebeka (BHSE)
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE)
57 kg: Kovács Kitti (BHSE)
63 kg: Karakas Hedvig (BHSE)
70 kg: Özbas Szofi (BHSE)
78 kg: Salánki Evenlin (BHSE)
+78 kg: Nagy Kitti (Szatymaz)

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Tóth Krisztián a kilencedik aranyát nyerte cselgáncs ob-n

Egyéb egyéni
2024.11.23. 19:52

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Párizs 2024: elvesztette a bronzmeccset, az 5. helyen végzett Pupp Réka

Párizs 2024
2024.07.28. 18:42

Tóth Krisztián: Éremmel a nyakamban lennék teljesen elégedett

Egyéb egyéni
2024.07.05. 07:17

Budapesten lesz a 2025-ös cselgáncs-világbajnokság

Egyéb egyéni
2024.05.25. 09:39

Cselgáncs: Gyertyás Róza bronzérmes a bakui Grand Slamen

Egyéb egyéni
2024.02.16. 16:19
Ezek is érdekelhetik