Liga 2: feljutott az élvonalba a Csíkszereda!

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2025.04.25. 18:20
null
Fotó: FB/FK Csíkszereda
Nem várt segítséget kapott riválisaitól péntek délután a román labdarúgó-másodosztály élén álló FK Csíkszereda: a Resicabánya és a Metaloglobus 1–1-es döntetlenje szentesítette a székelyföldi csapat történelmi feljutását az élvonalba.

Az idény kezdete óta az első helyen álló FK szombat délben a FC Voluntari vendége lesz – de mivel előnye immár 12 pont a negyedik Resicával és az ötödik Metaloglobussal szemben, ezek egyike sem előzheti már meg az utolsó négy fordulóban, a második Steauának pedig nincs feljutási joga.

A Liga 2-ben hat szezont eltöltő Csíkszereda klubelnöke, Szondy Zoltán útban a szombati mérkőzésre értesült a számára kedvező eredményről, de öröme mellett azt is hangsúlyozta, hogy a klub életében továbbra is az akadémiai jelleg, az utánpótlásnevelés játssza majd a főszerepet. „Félre ne értsen senki, nagyon örülök, de nálunk sosem az élvonalban jutás volt a legfontosabb cél. Igazán boldog akkor leszek, ha egy Székelyföld Labdarúgó Akadémián nevelkedettjátékosunk bemutatkozik majd a magyar válogatottban” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szondy Zoltán. A klubelnök szerint az első 12 forduló veretlenségi sorozatát látva hitték el, hogy meglehet a történelmi siker Ilyés Róbert vezetőedző együttesének.

Szondy azt is kiemelte, hogy az FK-nál jóval tehetősebb klubok egész sorát megelőzve jutottak fel az élvonalba, a költségvetésük ugyanis nincs az első tízben a 20 (induláskor még 22) csapatos Liga 2-ben. A Superligában becslése szerint 1-1.5 millió euróval nőhet majd a Csíkszereda büdzséje, az infrastruktúra pedig már most teljesíti a licencfeltételeket. A gond inkább azzal lehet, hogy máris nagy az érdeklődés a csapat húzóemberei, például Jozef Dolny és Anderson Ceará iránt, ahogy a klubvezető fogalmazott: nehezebb megtartani őket, mint leigazolni egy játékost.

 

Legfrissebb hírek

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
14 órája

Stadiont neveznek el a kedden elhunyt Mircea Lucescuról

Minden más foci
2026.04.09. 16:34

Marco Rossi: Nyugodj békében, Mircea!

Minden más foci
2026.04.07. 21:45

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
2026.04.07. 20:02

Elájult a román válogatott edzésén Mircea Lucescu, Hagi lehet az utódja a kispadon

Minden más foci
2026.03.30. 16:58

Liga 2: a Sepsi gól nélküli döntetlennel zárta az alapszakaszt

Minden más foci
2026.03.14. 14:11

Liga 2: Bölöni László végezte el a kezdőrúgást Marosvásárhelyen – videó

Minden más foci
2026.02.28. 16:42

Öt góllal lőtte be magát a felsőházba a Sepsi OSK

Légiósok
2026.02.28. 12:29
Ezek is érdekelhetik