„Üdvözöllek Dániából, öreg haver!” – köszöntötte cimboráját, Soponyai Jánost az Elektromos játékosa, Lengyel I Zoltán 1936 augusztusában az amatőrválogatott háromállomásos dániai túrájáról. A hivatásosok távoltartását olyannyira komolyan vették, hogy az eredetileg keretbe jelölt Lágler Pál azért nem utazhatott a csapattal, mert a korabeli újsághír szerint az indulás előestéjén leigazolta a professzionális Újpest. Görög József Törekvés-futballista csatlakozása is veszélyben forgott, késve kapott ugyanis dán vízumot, ám végül csak utolérte a társaságot. A felkészülés körülményeiről olvasva nem lehet kétségünk afelől, hogy tényleg amatőrökről van szó...
„Rettentő fejetlenség uralkodik az amatőr válogatott dán portyája körül – jelentette a Nemzeti Sport augusztus 13-án. – Kapkodás, idegesség mindenütt. Csupán egy ember nyugodt: Führer László, aki a csapat vezetője lesz, viszont a sportbeli előkészítést nem ő csinálja. Kedden úgy volt, hogy a MÁVAG Kőbányai úti pályáján tartanak edzést a csapat pesti tagjai. Megtörtént azonban az a példátlan eset, hogy a pályát nem értesítették, hogy ott edzést szándékoznak tartani, így azután nem is hatott meglepetésként, amikor atlétákat és futballistákat találtak a pályán, úgyhogy hiába hozták ki a szerelést, hiába jöttek ki a játékosok, még csak le sem vetkőzhettek.”
Ezek után különösen szép teljesítmény, hogy a csapat két győzelmet aratott és egy döntetlent ért el Dániában a helyi alszövetségi válogatottak elleni mérkőzéseken. A képeslapon mások mellett Honti György aláírása is szerepel, itt még labdarúgóként – később tekintélyes sportvezetői pályát futott be, a Magyar Labdarúgó-szövetség főtitkáraként Vörös Csaba FourFourTwo-ban megjelent cikke szerint együttműködött az állambiztonsági szervekkel, és egyes források szerint az olasz futballmaffiával is kapcsolatot ápolt.
+++
Talán nem is sporttörténelmi, mint inkább történelmi különlegességnek számít az üdvözlőlap, amelyet a magyar válogatott tagjai – köztük vitéz Ginzery Dénes szövetségi kapitány, Tóth Potya István edző, valamint Sárosi III Béla, Toldi Géza és Kalocsay Géza – írtak alá Berlinben. A csapat 1940. április 7-én, 102 ezer néző előtt játszott 2:2-es döntetlent a német együttessel az Olimpiai Stadionban. Ám ami a második világháború idején jelzésértékű helyszín- és ellenfélválasztás mellett igazán különlegessé teszi a képeslapot, az a feladó személye. Csernyus Bélának, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium miniszteri titkárának, a nemzeti sportbizottság alosztályvezetőjének címzett lapot ugyanis dr. Gidófalvy Pál írta, aki a függetlenségétől megfosztott, politikai fennhatóság alá vont Magyar Labdarúgó-szövetséget vezette ez időben miniszteri biztosként.
+++
Különleges időből való Csikós Gyula ferencvárosi kapus képeslapja is. A magyar válogatott 1943 májusában, idegenben győzte le 3:1-re Svájc válogatottját, és a genfi emléklapot aláírók között hárman is képviseltették magukat a következő idény bajnokcsapatából, az 1940 után a magyar futballrendszerbe sorolt Nagyváradi AC-ból: Bodola Gyula, Tóth III Mátyás és Perényi-Pecsovszky József. Nem mellesleg olyan játékosnagyságok szignója olvasható még itt, mint Zsengellér Gyula, Lakat Károly, Szusza Ferenc, Kincses Mihály vagy a nyolc évvel később kivégzett Szűcs Sándor.
+++
Zsengellér Gyula utolsó végigjátszott mérkőzésének fontos emléke a képeslap, amelyet a válogatott valamely tagja címzett Olaszországból egy szolnoki úriasszonynak (a címzett és a feladó nevét, valamint a címet valaki utólag, tisztázatlan okból kisatírozta). A hamarosan az AS Romához igazoló újpesti csatár az 1947. május 11-i, 3:2-re elveszített torinói mérkőzést követően már csak egyszer, az augusztus 20-i Magyarország–Albánia (3:0) találkozón lépett pályára, mindössze négy percre, nem akármilyen körülmények között. A második félidő elején megsérült Zsolnai János helyén küldte pályára Gallowich Tibor kapitány, mire az albánok hevesen tiltakoztak, mondván, az előzetes megállapodás értelmében nem volt szabad cserélni. A zúgolódás célt ért, Zsengellér kénytelen volt elhagyni a pályát, Zsolnai pedig kelletlenül visszabicegett a gyepre.
+++
Újabb elképesztő képeslapritkaság Eszes Tamás gyűjteményéből. Sebes Gusztáv korábbi szövetségi kapitány küldte 1957. november 27-én fiának, ifjabb Sebes Gusztávnak rövid, személyes üzenettel: „Szeretettel gondol rád, csókol apud.” Ő a titokzatos Sebes fiú, akiről a köztudatban többnyire csak az az információ él, hogy az elbukott 1954-es vb-döntő után kegyetlenül megverték az iskolában. És hogy mit keresett a magyar edző-sportvezető egy évvel a forradalom után a katalán városban? A választ az Esti Hírlap korabeli cikkéből olvashatjuk ki: a világhírű Camp Nou átadóján járt.
„Most avatták fel Barcelonában az FC Barcelona új stadionját, amely 130 000 néző befogadására is alkalmas. A stadionavató négyes labdarúgó-tornán a hazai csapaton kívül egy lengyel kombinált csapat, az angol Burnley, a nyugati német Dortmund és a brazil Flamengo együttese vett részt. A stadionavató ünnepségre az FC Barcelona meghívta Sebes Gusztávot, az Újpesti Dózsa szaktanácsadóját, aki majdnem minden mérkőzést látott. [...] Sebes Gusztáv elmondta, a disszidált magyar játékosok közül jelenleg Barcelonában van Czibor, Kaszás, Szolnok és Ilku II, akik már előlegeket vettek fel, de egyikük sem játszhat...”
Ha arra gondolunk, hogy az Aranycsapat és a Barcelona későbbi játékrendszerét előszeretettel rokonítják, kiváltképp érdekesnek tűnhet a magyar tréner szakmai megfigyelése. „Különösen a Barcelona és a Flamengo játéka tetszett. Meglepett az FC Barcelona egészen újfajta játékfelfogása. A csapat sepregetővel játszik, aki előtt három hátvéd sorakozik. Két csatár az egyik fedezet mellé húzódik, s ha az ellenfél támad, a védelemben marad. Elöl mindössze két csatár vár a kiugrásra. Ha a labda előrekerül, pillanatokon belül előre lendül mind az öt csatár, s egy fedezet is segít a támadóknak.”
+++
„Sok csók – 26-án érkezek haza” – írta a líbiai Tripoliból 1961. december 23-án Czibor Zoltán apósának, Gergely Pálnak az Arany János utcába. A „haza” itt nyilvánvalóan Barcelonát jelenti, az Aranycsapat 1956 után nyugaton maradt, ekkor már az Espanyolt erősítő csatára csak 1983-ban érkezett vissza először Magyarországra. Ekkor mondta az Ország-Világ riporterének: „Három napja már csak erre az útra készültem. Jöttem-mentem Barcelonában az utcákon, beugrottam egy-egy sörre, beszélgettem mindenkivel, csak hogy a szorongás, a görcs oldódjon bennem. Semmi nem használt. Aztán amikor itt Ferihegyen kiléptem a gépből, minden szorongásom elszállt, soha ilyen könnyűnek, felszabadultnak, boldognak nem éreztem magam, mint abban a percben.”
+++
„Édeseink! Végre itt és végre velük! A Zürichi-tó partján, a * jelű kávéházban ülünk, csodaszép autótúra után. Millió csók Apától.” Az üzenetet Gergely Pál, Czibor Zoltán apósa küldte haza családjának 1963. szeptember 20-án. A Zoli aláírás a neves futballistát takarja, a levelet személyes mondattal megtoldó Írisz pedig a játékos lánya.
+++
Egy rejtélyes és igen furcsa barcelonai képeslap bizonyos Pistától, 1975. vagy 1976. márciusi dátummal, Kálay Imréné (helyesen talán Kállay Imréné) főkönyvelőnek címezve. Az aláírók között a három nagy magyar Barcelona-játékost, Czibor Zoltánt, Kocsis Sándort és Kubala Lászlót is azonosíthatjuk, valamint a gyerekek közül Czibor Erzsébetet és Carlos Kubalát, illetve Czibor akkori barátnőjét, Carment. Mondhatjuk úgy is, a „legmagyarabb” BEK-döntő három érintettjének szignóit látjuk itt, az 1961-es Benfica–Barcelona (3:2) mérkőzésen ugyanis Guttmann Béla portugál sikercsapata a három magyar játékosát szerepeltető katalánokat győzte le Bernben, és bár Kubala nem, Kocsis és Czibor gólt is szerzett.
S hogy ki lehetett Pista, aki mindenkit csókol, és aki a levelet megcímezte? Csak találgatni tudunk. Bodnár Zalán kollégánk, a Czibor Zoltán című könyv társszerzője Cserjés Istvánra, a Honvéd korábbi csatárára gyanakszik, ismeretei szerint ezekben az időkben kereste fel korábbi csapattársát Barcelonában.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. március 19-i lapszámában jelent meg.)